Hála az égnek még nem volt dolgom semmiféle kártevővel. Fűtetlen folyosón telelnek.
Azt viszont nem tudom a magoncaimat is kitegyem-e a hidegre locsolás nélkül, nem hiszem hogy ők elviselnék még.
Már utána néztem gyapjas pajzstetű amit elkaptak, és valószinű már igy vehettem. Ez nem tartási hiba a "szakik" véleménye! Ugy hogy amin olyan vatta szerű bolyhokat látsz azt ne vedd meg, vagy érdeklődjél! Igaz az unokám általában a bevásárló központokban vette itt meg nincsenek szakemberek akik valójában tudnak segiteni.
Most úgy tűnik nincsen köztük már beteg növény (remélem).
Szió! Ani
Nagyon sajnálom! Akkor még nagyobb lehet a bánatod.
Igen rendeltem de a magoncok nagyon aprók még. A legnagyobb 2 cm magas, gondolhatod milyen aprók és vékonyak.
De úgy néz ki mindegyik beállt. : ))
Ezeket rendelted valahol? Az enyéim közül még kettő ment tönkre, amiatt a betegség miatt amit irtam. Most kiirtottam az összeset amin megjelent ez a betegség, remélem a mostani gyér létszám már megmarad, és próbálok, majd hozzá, még venni. Az érdekessége az volt, hogy azok mentek tönkre amiket nem is régen kaptam az unokámtól, mert Ő tudja, hogy szeretem a kaktuszokat, és a virágokat általában!
Szió! Ani.
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kommentáld!