Egy nyári reggelen, madarak csicsergésére, és a nyitott ablakon be áradó kellemes lágy szellőre ébredtem. Frissen, kipihenten keltem ki az ágyamból, bújtam papucsomba, és mentem le a konyhába. - Jó reggelt! Köszönt rám édesanyám. - Jó reggel! Köszöntem vissza. Szokás szerint, az asztalra ki volt készítve a reggelim, frissensült kakaós csiga, és mellé egy csésze kakaó. - Apád ma korán elment, sok a munka a cégnél. Mondta anya, miközben vidáman készülődött a boltba. - És te ennek örülsz ennyire? Kérdeztem, meglepően. - Dehogy is te buta, ma van a születésnapja. Így lesz időm fel készülni. Mondta anya nagy mosollyal, majd elköszönt, és elindult a boltba. Örültem
hogy ez az oka annak hogy vidám, én már azt hittem hogy valami teljesen
más, és negatív dolog történt. Féltem hogy apa távollétében, "félre
kacsintgat" anya, de mivel ez nem így van, én is nyugodt lehetek, hisz
boldogok a szüleim. - A manóba! Kiáltottam fel hirtelen. - Ma van apa születésnapja! Még is mit adjak neki? Törtem a fejem, de nem jutott semmi sem az eszembe. De
aztán eszembe jutott hogy nem is olyan régen, egy kirándulás során
láttam a közeli erdőben egy nagyra nőt, ám de már a földön heverő
taplógombát. A kinézete nagyon hasonlít egy fényképkerethez, ezért elhatároztam hogy meg szerzem! Abba hagytam tehát a reggelit, gyors fel mentem a szobámba, lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem, és elindultam.
Egy óra séta után már láttam is az utat ami az erdőbe vezet. Miközben egyre közelebb kerültem a célhoz, gondolkodtam... - Vajon tetszeni fog ez az ajándék apának? Egyfolytában ezen gondolkodtam. Tudtam hogy szereti a természetet, hiszen rengeteg cucca van fent a padláson. Miközben gondolkodtam, nem telt sok időbe és már az erdőben is voltam.
- A francba! Kiáltottam haraggal. Nagyon dühös voltam, eltűnt a gomba. Nem tudtam mit tegyek. Én is elmehettem volna a boltba, én is vehettem volna apának valamit. De én valami teljesen mást akartam, de most hogy el tűnt a gomba, nem tudtam mit tegyek. Leültem, és gondolkodtam, mind eközben forrt bennem a düh. Majd amikor elhatároztam hogy haza megyek, csodálatos dolog történt.
Nem
messze tőlem, egy kis patak, a vízén vadrécék úszkálnak, és szerencsés
szemtanúja lehettem a szarvascsordának akik épp a patakhoz tartottak
szomjukat oltani. Az egyik szebb volt a másiknál, alig hittem el hogy ott vagyok, ez nagyon nagy élmény volt számomra. A szarvascsorda miután szomjúságát oltotta, odébb állt. Annyira jó érzés volt látni őket, hogy követni kezdtem őket. Féltem hogy észre vesznek és el inalnak, de szerencsére nem így történt. Követtem, és követtem őket, de aztán már kezdet besötétedni. Az egész napom el ment a szarvascsorda követésére. Vissza fordultam, már kezdtem is volna agyalni az ajándékon, de akkor egy gödörbe estem. Szerencsémre nem eset semmi bajom, leszámítva az apróbb karcolásokat, és az ijedtséget.
Egyre jobban kezdet sötétedni, kiszerettem volna jutni a gödörből, de sehogy sem sikerült. - Hahó! Valaki!! Hahó!!! kiáltottam a gödör mélyéről. De segítség nem érkezett.
Besötétedett, az erdő hangjai ijesztőek voltak. A telihold fénye megvilágította a fák mozgó, magasba emelkedő ágait. Sakálok vonyítottak a közelben, míg a bagoly huhogások köröztek felettem.
- Ma már nem jutok ki innen,
Mondtam
magamnak, és leültem, vártam hogy reggel legyen, reménykedve abban hogy
a helyi vadőr meg hallja majd a segítség kérésem.
- Hé te ott lent! Szólt hozzám valaki. Egyszerre megrémültem, de örültem is hogy rám talált valaki. - Igen, itt lent! Itt vagyok! Válaszoltam kicsit remegő hanggal. - Ki tudsz húzni innen? Kérdeztem reménykedve. - Ki én, de előbb tudnom kell, meg e érdemled a segítségemet. Mondta az ismeretlen. - Hogyan bizonyíthatnám? Kérdeztem aggódóan. - Kezdjük például azzal, hogy miért is vagy itt az erdőben? Kérdezte az ismeretlen. A hangja maga biztos, erős. Féltem hogy nem fog segíteni. -
Ma van édesapám születésnapja. Ajándékot szerettem volna neki adni,
innen az erdőből, de sajnos már nincs meg. Aztán mérgemben leültem, és
amikor haza indultam volna, egy közeli pataknál, vadrécék úszkáltak,
majd egy szarvascsorda oltotta szomját, őket néztem, és követtem, majd
mikor már későre járt, haza akartam indulni, de bele estem ebbe a
gödörbe. El meséltem hogyan s mi történt velem.
- Te rendes embernek tűnsz, és őszinte vagy! Ezért most segítek neked. Néz jobban körül oda lent, találni fogsz egy hosszú gyökeret, azt kösd a derekadra, és dobd fel a végét, utána kihúzlak!
Monda az ismeretlen.
- De hát olyan sötét van ide lent... Nem látok semmit!
Mondtam aggódóan.
- Meg tudod csinálni, Gyerünk!
Biztatott az ismeretlen.
- Meg van! Sikerült! Kiáltottam örömömben.
- Jó! most akkor kösd a derekadra, és dobd fel a végét.
Utasított az ismeretlen.
Úgy tettem ahogyan mondta, és kihúzott. Még nem voltam kint teljesen a gödörből, de már köszönetet nyilvánítottam. De aztán amikor felértem, és kint voltam a gödörből, nem hittem a szememnek!
- Te jó ég!!!
Mondtam meglepően. Hiszen aki kihúzott a gödörből az nem ember volt, hanem egy szarvasbika.
- Gondoltam hogy meglepődsz, de nem kell félned, nem bántalak. Ha ártani akarnék neked, akkor a gödörben hagytalak volna, a sakáloknak.
Beszélt hozzám egy gímszarvasbika.
- Már ne is haragudj, elnézést, de még most is alig tudom fel fogni hogy egy szarvas beszél hozzám.
mondtam a szarvasnak rezgő hangon.
- Én segítettem rajtad, most én is a segítségedet kérem! Mondta dacosan.
- Nagyon szívesen segítek!
Válaszoltam, szerettem volna meg hálálni a segítséget.
- Ülj fel a hátamra, elviszlek a titkos helyre, ott majd mindent meg tudsz.
Mondta a szarvas. Én felültem a hátára, és el vitt egy csodálatos helyre, amit ők csak a titkos helynek neveztek. Amikor
oda értünk, a szentjánosbogarak sokasága meg világították a titkos hely
bejáratát amit egy fűzfa, földre hajló ágai rejtettek. A szarvas az
agancsaival utat nyitott, és bementünk. A szentjánosbogarak úgy megvilágították a helyet hogy mindent láttam, és csodálatos volt. Egy
picinyke forrásból folyt a víz lefelé egy dombon, egy hatalmas tölgyfán
rengeteg madár ücsörgött. Az erdő minden állata ott volt. ...vagyis majdnem mindegyik. Az erdőben eddig nem volt veszélyes ragadozó. A
rókák és a sakálok nem mernek területeikre menni, az összes többi állat
is csak messze a megszokott helyeiktől mernek táplálkozni. Ugyanis az erdőben meg jelent egy farkas falka. Az állatok félnek, és segítségre szorulnak. A szarvas aki kimentett a gödörből, a segítségemet kérte. A segítségemet hogy űzzem el a farkas falkát.
-
Kedves állatok, nagyon szívesen segítenék nektek, de sajnos egyedül,
nem tudok semmit sem tenni. De viszont, ha haza megyek, szólhatok a
vadőröknek, ők majd biztos kilövik a farkasokat.
Próbáltam nyugtatni a rémült állatokat.
- Ki lövik? Elment az eszed? Mi nem gyilkolni kértünk meg téged!
Mondta egy sakál.
- Úgy van! A vadőrök meg amúgy sem tennének semmit, őket el szaporítanák, minket meg levadásznának.
Mondta egy rémült erdei nyúl.
- Csendet!
Parancsolt a szarvas aki kimentett.
- Kérlek folytasd!
Kért hogy folytassam beszédem.
- Sokkal jobb ötletem van! Nem kell ide más. Oldjuk meg mi magunk. Mondtam az állatoknak.
- Ne vedd zokon, de ezt én sem értem, hogyan érted.
Mondta zavarodottan a szarvas aki kimentett.
- Mi többen vagyunk mint ők! Simán el űzhessük őket!
Bátorítottam az állatokat. Akiknek tetszett az ötlet. Nem volt más hátra, mint hogy tervet eszeljünk.
Köszönhetően a telihold fényének a tisztásra csalva még azon az éjszakán végre tudtuk hajtani a tervet. Az állatok össze fogtak.
A rókák és a sakálok voltak elől, mögöttük az agancsosok, a többi apróvad pedig készen létben a második hullámra.
A szarvassal aki kimentett, a hátán ülve előre mentünk és elindítottuk a támadást. A farkasok a tisztáson voltak, az üregi nyulak üregeit kaparászták.
Mi a szarvassal aki kimentett, kiáltottunk egy nagyot, és támadtunk. A rókák megmardosták az ijedt farkasok hátát, míg a sakálok jól a lábukba martak. Az agancsosok meg szurkálták őket. Majd a szárnyasok, a baglyok, a récék, a fácánok, a fogolymadarak, és a többi szárnyas jól meg csipkedték a fejüket. A többi apróvad vigyázott a kicsi állatkákra.
A szarvas aki meg mentett köszönetet mondott a többi állattal együtt. A farkasok azt sem tudták hogyan meneküljenek, de végül el hagyták az erdőt. Viszont az idő nagyon el ment a támadás közben. Ideje volt búcsút venni a kedves állatoktól. Szeretően átkaroltam őket, és mivel hajnalodott, ideje volt elindulnom haza.
A szarvas aki kimentett, adott egy épp olyan gombát mint amilyet kerestem ,És azt mondta "-Nem az a fontos hogy mit adsz, és mennyit ér, hanem az a lényeg, hogy szívből adod!" Meg köszöntem, és átkaroltam, majd elindultam haza. De már megint bele estem egy fránya gödörbe. Azonban most teljesen másképp történt minden. Hanyatt estem, és mikor a hátam elérte a földet, otthon voltam az ágyamban.
- Ébresztő álom szuszék! Ma van apád születés napja! Kiáltott hozzám anya.
- Anya?
Kérdeztem.
- Ki más lenne édesem!
Válaszolta kedvesen. - Bár tudnám mit adjak apádnak ajándékba!
Mondta anya. Mire én...
- "Nem az a fontos hogy mit adsz, és mennyit ér, hanem az a lényeg, hogy szívből adod!" És akkor már rá jöttem, hogy ez az egész nem más volt, mint egy nagyon szép, sőt, csodálatos álom!
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kommentáld!