Lassú mozdulattal fölém hajoltál,

tested, mint a lágy szellő,úgy simogatott.

Ahogy kezed remegőn vállamra tetted,

mint villámlás a sötét éjben, aként hatott.

Egy ütemre vert a szívünk, a mennyek zenéjét játszotta lantján,

s én bénultan feküdtem az érzelmek tengerének csendes  partján.

Csillogó szemed pimasz fénynyalábja!

Megégetett minden pillantása!

Vöröslőn tüzes ajkadnak íze, volt az est-korona legékesebb dísze.

S bár már értünk megették a halotti tort,

csókod csókommal csontokként összeforrt.

(Baba)