Létét tekintély, hivatal tagadja,
Kufár tudomány naponta eladja,
Rossz politika könnyen veszni hagyja,
A művészeti vásár megtagadja,
Pedig magát nem adja;
Mert érzelmeink mélyén ég a léte:
Fájó emléke lelkünkben sajog.
Hiába volt
Földrengés,
Tengerár -
Atlantisz volt, és újabb létre vár.

---------------------------------------

Elnyelte egykor a mélységnek árja,
S az idők mélye fogságába zárva
Ahol a múlt a jövőnek mesél,
Valahol most is él.

Megfürödve az idő tengerében,
Mint szép szerelmes menyasszonyok régen,
Atlantisz asszony vőlegényre vár.

Évezredek fogából álló rosta
A múlt bűneitől tisztára mosta.
Titkunk fényes lakába költözött.
Legendák ködleplébe öltözött,
Mely szép testét alig fedi;
És néha látni engedi
Lenyűgözően szép idomait.

-----------------------------------------

Meglátjuk őt, ha álmodni merünk,
Ha tagadásától nem rettegünk.
Álmodni félő lusta szkeptikus,
Fantáziátlan teoretikus
El nem temetheti,
De meg sem lelheti.

Érezzük nyár hevét,
Szenvedjük tél jegét,
Féljük a megváltatlan lét természetét,
És mint hajótörött a jegygyűrűjét,
Őrizzük tiszta emlékezetét.

------------------------------------------------

Minden őrző részeg álomba révedt,
A világ tilosba tévedt,
Kufárszelleművé lett,
S mint, akit mindezt sért,
Folyamodik újabb vízözönért
Pénzparipáján
A bennünk élő sátán.

-------------------------------------------

Jöjj elő, Atlantisz,
Mutass csodát!
Hogy lássuk a fát,
De érezzük az erdőt,
Hogy visszaszerezhessük
A jövőt.

Csak akkor lehetsz nagy,
Ha nem vagy puszta agy.
Az érzelem nem megvetendő szolga,
Mert a lét nem csak az értelem dolga.

-------------------------------------------------

Az érzelem a szellem táltosa;
Elvihet oda,
Ahol szférák örök zenéje zeng
S a felhőfátyol mögül feldereng
A fényes háztetőknek városa.