Az elmúlt 34 év során minden reggel belenéztem a tükörbe, és megkérdeztem magamtól: "Ha a mai lenne az életem utolsó napja, azzal szeretném vajon tölteni, amit ma csinálni fogok?" És valahányszor a válasz túl sok napon át volt "nem" egyhuzamban, tudtam, hogy valamin változtatnom kell... majdnem mindenen - a külvilággal szemben támasztott elvárásaimon, a büszkeségemen, a félelmeimen a szorult helyzetektől vagy a kudarctól - mindezek a dolgok egyszerűen szertefoszlanak, amikor a halállal nézünk farkasszemet, és csak az marad hátra, ami igazán lényeges.

'Addig szeress,míg ajkadon hangos a kacaj,Míg arcod rózsái virulnak,Míg szemedben ég a drága fény, Addig szeress örülj, és élj!
Mert amikor már halkul a kacaj, Arcod rózsái elhervadnak, Szemedből kialszik a drága fény, Hajadra lassan ráhull a dér,
Csendben, hogy senki se hallja, Zokogni fogsz az elmúlt percekért."