video1.0Network.huhttp://network.hu/Sándor György - Burdamestervezetohttp://network.hu/mestervezeto<object width="424" height="345"><param name="movie" value="http://network.hu/flash/videoplayer/video.swf?videoid=10997&amp;pvol=40&amp;plang=hu&amp;host=http://network.hu" /><param name="allowscriptaccess" value="always" /><param name="allowfullscreen" value="true" /><embed src="http://network.hu/flash/videoplayer/video.swf?videoid=10997&amp;pvol=40&amp;plang=hu&amp;host=http://network.hu" width="424" height="345" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" /></object>424345293Sándor György humoralista éppen tájékozódik!
Rossz évfordulós méltatások kezdődnek így: nem létezik, hogy ő már ennyi éves. Pedig annyi: Sándor György néhány nappal már el is múlt hetven, és ezt csak akkor tudom igazán - nem, nem elfogadni, csak - felfogni, amikor a tükörben végre magamra ismerek... Hiszen tegnap voltam először a sándorgyurin.
Tegnap kért a szabásmintáján eligazítást az utcai járókelőktől. Tegnap szedett hídpénzt. Tegnap üvöltötte a világba elméjének talán leggyönyörűbb vízióját: "Hidat építettem a Dunán... Hosszában". Pedig akkor még nem tudta, nem is tudhatta, mennyire szükségünk lenne arra a hídra a valamikor szépnek álmodott, kátrányos-szarossá tett szabadságban.
A Színház- és Filmművészeti Főiskoláról anno kirúgták. Azt mondja, tehetségtelen volt, és az is maradt. Kafkára emlékeztet egy interjújában, aki a csehek között német volt, a németek között zsidó. Ő meg az írók között előadóművész, az előadóművészek között humorista, a humoristák között humoralista - nem mondja, de az első pillanattól, 1964-től persze, amikor először megjelent az Egyetemi Színpad deszkáin. Mintha nem volna teljesen mindegy, mi ő. Ő - Ő. Titka, ha van, csak annyi: azonos önmagával. És nem is akar kevesebbnek vagy többnek látszani, ami igazán ritka tisztesség.
Ha így tekintjük, a Kádár-rendszer két hatalmas, mert besorolhatatlan, műfajt teremtő zsenit adott a magyar kultúrának. Hofi Gézát és Sándor Györgyöt. Hogyan teremtek meg a parlagon, az utókor, ha érdekli, majd megfejti. Össze nem hasonlíthatók, mint ahogy máshoz sem mérhetők. Hofi a plebejus volt, Sándor az entellektüel. Amaz a gang szókimondója, emez a gondolkodásra kényszerítő. Mindkettő arra szorít, hogy lássuk már másként a világot, ne csak olyannak, amilyennek lustán elénk tápászkodva hazudni akarja magát. Hofi a mindennapi hülyeséget mutatta fel, Sándor az egyetemes baromságokon bíbelődött. Ott kinyílva nyerítettünk, itt kabátunkat összehúzva, kuncogva szégyelljük magunkat. Sándor talán már bölcsnek született. Nem erre a világra való bölcsességgel. Arra ösztökél, hogy mi menjünk át a mindenkori úthengeren, ne hagyjuk, hogy ő menjen át rajtunk. Arra, hogy az emberért minden áldozatot meg kell hozni, csak emberáldozatot nem.
Hosszában épített hidat egész életében, s ezt, ahogy elnézem, nem is szándékozik abbahagyni. Biztosan érti: tőle képtelen árulás volna, ha magára hagyná megfogyatkozott társait, akik vele együtt úgy gondolják, két alázatos embernek soha nem lesz problémája egymással. Legfeljebb a világgal. És nem elég az? http://vds.network.hu/video/1/_/10997_207988_2.jpg806010997