Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Termőföld haszna egy vásárlásért cserébe?

Kedves Vásárlónk, Megrendelőnk, Partnerek!

 

Mint a címben olvashatta, most akár egy vásárlásért cserébe, 1 négyszögöl hazai termőföld havi hasznából évekig részesedhet!

A napokban elindult a Magyar Összefogás Program, amelynek célja, hogy olyan embereket kovácsoljon egy csapattá, akik hasonlóan gondolkodnak, akik együtt szeretnének értéket létrehozni, majd ezután a megvalósult javakból közösen részesülni.

Az előnyök, az összefogás eredményéből létrejött anyagi, és egyéb javak, melyeknek tulajdonosaivá, részvényeseivé maguk a résztvevők válnak. Ez a folyamat pedig már elindult.


Az összefogás folytatásaként nyílt Részvénytársasággá alakulunk és a vásárlások eredményeképpen összegyűjtött tőkéből magyartermőföldet, háziállatokat, tanyát vásárolunk, ahol a gazdálkodás történik.
Például: gyógynövénytermesztés, állattenyésztés, és a hozzá kapcsolódó éttermi szolgáltatás,  étel házhozszállítása és szállóvendéglátás. A gazdálkodás profitjából minden tulajdonos részesedik!

A részvényesek minden programból jelentős, akár 50% kedvezményt kapnak!

A létrejövő részvénytársaságnak, azegészséggel kapcsolatos termékeit, kiemelt partnerként a YessPlus csapata fogja értékesíteni.

Miként juthat hozzá a közösen létrehozott javakhoz?  Ha Ön is rendelkezik részvényekkel!

A részvényt ajándékba kapja vásárlása mellé.

www.drogeriakosar.hu áruházában történő 6 pontot érő vásárlásával 1 db opciós részvényhez jut, mely a következő előnyökkel jár:

  • Termelői áron zöldség, hús, tojás, tej
  • Nagykereskedelmi áron napi fogyasztási cikkek (cukor, liszt stb..)
  • Osztalék, nyereség, eladható kockázatmentes részvény
  • Sorsolás, nyeremények, utazások, wellness hétvége, ajándékok


A vásárlásokért járó pontokkal most Ön is könnyedén részvényekhez juthat! Olyan könnyedén, mintha vásárolna egy üveg 200ml kolloidot (1 részvény), vagy egy Mikrorostos Gélt (2 részvény)!

Egyik vásárlónk így nevezi az áruházat: a részvénygyűjtők boltja. Igen, való igaz!

Ha most, az ősz elején a családban szükség van az Ezüstkolloid baktériumölő hatására (http://drogeriakosar.hu/H000072/termek/ezust_oldat_227618_ml/6) vagy a Mikrorostos Gél finom belső tisztítására, (http://drogeriakosar.hu/ H000072/termek/hummel_mikrorostos_gel_450_g/1243) akkor ezt most rendelje meg! Ráadásul a fizetés is egyszerűbb, mert nem kell előre utalnia, hanem elég átvételkor a futárnál fizetnie.

A részvényhez való hozzájutás legegyszerűbb módja: Csak azt rendelje, vásárolja meg, amire éppen szüksége van. Vegyen 36 kg cukrot 2490.-Ft-ért =Sweetener, és élvezheti a részvénnyel járó előnyöket.

http://drogeriakosar.hu/H000072/termek/sweetener_edesitoszer/1370

 

Nézze végig a kategóriákat, ismerje meg a bőséges választékot, amely 3000 terméket ölel fel, és játékosan szokjon rá a részvények gyűjtésére!

Milyen módon szerezhet további részvényeket, további ajándék részvényeket?

A részvények számát úgy is növelheti, hogy Ön is reklámozza a Magyar Összefogás Programot a Magyar Összefogás tagszáma segítségével. Így  egy vagy több 6 pontot teljesítő részvényest tudhat maga mögött, akik után szintén megajándékozzuk a részvénnyel.

Ha Ön most a bevezető kampányban 3 db részvényt szerez, akkor az 1 db részvénynél megszerzett javakon felül részesül még:

·1 négyszögöl termőföld havi hozamából

·Havonta 1x ingyen jár a közös gazdaságból 1 kg zöldség, 1 kg hús


Az első 200 leggyorsabb megrendelő (szeptember 26-ig) ajándékba kapja a „Hogyan lehet gazdag anélkül, hogy nyerne a lottón” című könyvet.

 

 

Látogasson el most gyorsan az áruházba és rendelje meg, amire szüksége van.

Kattintson ide >> www.drogeriakosar.hu/H000072

 

Jó egészséget és sok részvényt kívánunk Önnek és családjának

 

 

Magyar Gazdasági Összefogás
www.magyarosszefogas.hu/H000072


Ui.: ha szeretné, hogy rokonai, barátai is részesüljenek a közös eredményekből, küldje el számukra ezt a link-et a regisztrációja után. Kap egy tagszámot, melyet írjon a honlap után. www.magyarosszefogas.hu/ontagszama

Önnek csak fél perc, nekik pedig jóleső érzés, hogy gondolt rájuk.

Címkék: magyarösszefogas!

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Régebbi bejegyzések

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu