Jó volna hinni csak úgy

akármiben,

Megint hallani a fák üzenetét,

a folyók víztükrén újra és újra

látni, ahogy összeér a Föld és az Ég.

Színeire bontani a világot,

Megfesteni mindent,

ami szép,

völgy ölében a virágok sóhaját,

vagy azt, ahogy összeér a Föld és az Ég.

Dallamát őrizni az évszakoknak,

mint kisgyermek szívében a mesét,

Hegyek oltalmában újjászületni

csendben, ahogy összeér a

Föld és az Ég!

 Minden szó, ami még kimondható,

Most minden szó már mást jelent,

És szívből szívbe adni volna jó,

szépet, nagyot és végtelent.

Megérezni, és elmondani végre,

hogy mi vagyunk - hogy Én és Te, -

a világ, s ha felnézünk az égre,

minden ott van egy lépésre,

s szemünk nemcsak a felhőkig lát.

Szemünkkel szemekbe látni újra,

s nem elfutni minden csoda mellett,

megállni, s lelassulva várni,

s egy szó, egy kép hova tűnik el,

azt már nem érzi minden szív.

Egyedi vagy, és különleges....!

Nincs belőled másik széles e világon,

ezért felbecsülhetetlenül értékes vagy.

Ha hirtelen eltűnnél a Föld színéről, pótolhatatlan űr keletkezne utánad!

Van, aki szebb, van, aki ügyesebb, mint Te, de sose felejtsd el, hogy nincs más, aki hozzád hasonlítható lenne!

Élj úgy, hogy valakinek Te jelentsd a világot!

Hisz tudod, egyedi vagy és különleges. Nincs belőled másik. Ha elmész, végtelenül hiányozni fogsz, mert nem lesz, aki pótoljon, hiszen.......

Távol vagy tőlem, s mégis közel,

Szívem képzeletben Téged ölel.

Bár itt lennél, csak erre vágyom,

Titkon minden éjjel ezt kívánom.

Szeretlek tiszta szívvel, édes,

Ha nem vagy itt, lágy szívem is érdes.

Gyere hozzám, csak Rád várok,

Rajtad kívül mindenkit kizárok.

Keveset látlak Téged nagyon,

De e kincs mindennél nagyobb vagyon.