„Az elme nevelése segít abban, hogy a bánatot és a gyászt bátorsággal elviseljük. De az utód elvesztése, úgy mondják, a legsúlyosabb minden csapás közül. A bánat csak addig létezik, amíg valaki egy adott formának tekinti magát. Ha meghaladjuk a formát, akkor tudni fogjuk, hogy az egyetlen Önvaló örök. Nem létezik sem halál, sem pedig születés. Csak a test az, ami megszületik. A testet az ego hozza létre. De az egót általában a testtel együtt észleljük, és azt mindig azonosítjuk a testtel. Csak a gondolat számít. Az értelmes ember gondolja meg, hogy a mélyálom során volt-e tudomása a testéről! Miért érzi azt az ébrenlét állapotában? Noha a testet nem éreztük az alvás során, vajon az Önvaló sem létezett akkor? Hogyan létezett ő a mélyalvás idején? És hogyan létezik, amikor ébren van? Mi a különbség? Az ego megjelenik, és az az ébrenlét. Ezzel egyidejűleg a gondolatok is megjelennek. Az embernek meg kell találnia, hogy kinek a számára jelennek meg a gondolatok! Honnan jelennek meg? A tudatos Önvalóból kell megjelenniük. Még ha csak haloványan is fogjuk fel Azt, segíteni fog az ego kiirtásában. Ezt követően lehetővé válik az egyetlen Végtelen Létezés felismerése. Abban az állapotban nincsen más egyéniség, csak az Örök Létezés. Ezért aztán nincsenek jelen a halálra vagy a gyászra vonatkozó gondolatok sem.
Ha valaki úgy tekint magára, hogy megszületett, akkor nem kerülheti el a halálfélelmet. Fedezze fel, hogy vajon tényleg megszületett-e, illetve hogy az Önvaló számára létezik-e születés. Arra fog rájönni, hogy az Önvaló mindig is létezik, hogy a test, amely megszületett, gondolattá oldódik fel, és hogy a gondolat felbukkanása a gyökere minden bajnak. Találja meg, hogy honnan merülnek fel a gondolatok! Akkor az örökké jelen levő legbelső Önvalóban megmarad, és szabad lesz a születés és halálfélelem gondolatától.”
Egy tanítvány megkérdezte, hogyan tegyük ezt meg.
M.: A gondolatok csak vászanák (hajlamok), melyek számtalan megelőző születés során halmozódtak fel. Azok megszüntetése a cél. A vászanáktól mentes állapot az eredeti állapot, a tisztaság örök állapota.
K.: Ez még nem világos számomra.
M.: Mindenki tudatában van az Örök Önvalónak. Oly sok embert lát meghalni, mégis öröknek hiszi önmagát. Mert ez az Igazság. A természetes Igazság önkéntelenül megnyilvánítja magát. Az embert megtéveszti a tudatos Önvalónak az érzéketlen testtel való összekeveredése. Ennek a megtévesztettségnek véget kell érnie.
K.: Hogyan lesz vége?
M.: Ami megszületett, annak vége is kell, hogy legyen. A megtévesztettség mindig az ego velejárója. Megjelenik, majd eltűnik. De a Valóság soha nem jelenik meg, és nem is tűnik el. Örökké megmarad. A Mester, aki felismerte ezt, így mondja; a tanítvány hallja ezt, meditál a szavak jelentésén, és felismeri az Önvalót. Ezt kétféleképpen szokták megfogalmazni. Az örökké jelen levő Önvaló felismeréséhez nincsen szükség erőfeszítésre, az Önvaló már most is felismert, csak az illúziót kell eltávolítani. Néhányan azt mondják, hogy a Mester szava azonnal eltávolítja azt. Mások azt mondják, hogy a meditáció és más módszerek szükségesek a felismeréshez. Mindkettőnek igaza van; csak a nézőpont különböző.
K.: Szükség van a dhjánára (meditációra)?
M.: Az upanisadok azt mondják, hogy a Föld maga is örökké meditál.
K.: Hogyan segít ebben a karma? Az nem növeli a már amúgy is nehéz terhet, amelytől meg kell szabadulni?
M.: Az önzetlenül végzett karma megtisztítja az elmét, és segít abban, hogy rögzítsük azt a meditációban.
K.: Mi van akkor, ha valaki folyamatosan meditál, karma nélkül?
M.: Próbálja ki, és nézze meg, milyen az! A vászanák nem fogják hagyni, hogy így tegyen. A dhjána csak lépésről lépésre fog eljönni, a vászanáknak a Mester kegyelme általi fokozatos meggyengülésével.