Bauxitbányát nyitott volna a dongria kondh törzs szent hegyén egy dúsgazdag indiai üzletember  –írja a Telegraph. Hosszas jogi huzavona után a legfelső bíróság a világtól elzárt falvak lakóinak kezébe adta a döntést. A szavazáson a legnépesebb falu népe elutasította a bánya tervét, így a szent hegy újra a tigriseké és a leopárdoké.

Fotó: Strdel / AFP

A dongria kondh törzs a világtól elzárva él Délkelet-Indiában: tagjai kui nyelven beszélnek, amit nem sokan értenek rajtuk kívül. Szent hegyükön, a Niyamgirin vadállatok, köztük tigrisek és elefántokmászkálnak a mangófák közt, a törzs tagjai pedig áram, tévé, iskolák és kórház nélküli falvakban élnek, többnyire sárkunyhókban.

A törzs a körülöttük termő gyümölcsökből él: banánt, mangót és narancsot cserélnek sóra és ruhákra. A férfiaknak hosszú, copfba összefogott hajuk van és fejszével a vállukon járnak, a nők pedig szárit és három orrkarikát hordanak.

Hagyományos törzsi életüknek kis híján véget vetett Anil Agarwal Nagy-Britanniában élő indiai üzletember, aki fémhulladék-kereskedőből nőtte ki magát milliárdos nagyvállalkozóvá. Agarwal szemet vetett a törzs szent hegyére, és elhatározta, hogy bauxitbányát és alumíniumfeldolgozó üzemet létesít a dongriák földjén. Cserébe felajánlotta, hogy iskolát és kórházat létesít az „elmaradott″ törzsnek.

Nekik viszont nem tetszett az ötlet: a tervet nemcsak saját maguk, hanem egyben a szent hegy elleni támadásnak vették, és azonnal tiltakozni kezdtek az elképzelés ellen.

Agarwal egyébként nem bánt kesztyűs kézzel a szent heggyel: már azelőtt elkezdte felhúzni az alumíniumfeldolgozót, hogy bármilyen engedélye lett volna a bauxit kitermelésére. Sok helybelinek el kellett költöznie. Az évekig elhúzódó jogi huzavona is eredetileg ezekkel a kilakoltatásokkal kezdődött.

A hosszas jogi harc e héten ért véget: a legfelső bíróság engedélyezte, hogy a dongriák szavazáson dönthessenek saját sorsukról. Egy indiai miniszter történelmi pillanatnak nevezte a döntést: most először dönthetett saját sorsáról egy, a többségi társadalomba nem betagozódott indiai törzs.

A Telegraph újságírója a faluba látogatott a szavazás idején Sarat Chandra Mishra bíró oldalán, aki a voksolás lebonyolításáért volt felelős. A helyiek reakciója heves volt, sokan a szavazásra is magukkal hozták a fejszét: „Feláldozom az életemet is, fejszével csapom le azt, aki bányászni jön. Niyamraja az istenünk″ – mondta Sikaka Kunji, egy 50 éves dongria nagymama.

A helyi kormányzat, mely végig támogatta a bányászati fejlesztést, felfegyverzett rendőröket küldött a helyszínre, akik a külföldi tudósítókat is feltartóztatták, a nekik segítő helyieket pedig azzal vádolták, hogy „külföldi ügynököket″ segítenek. A helyiek szerint a megfélemlítés a mindennapjaik részévé vált, bár a bányászcég tagadja a vádakat: „Kategorikusan elutasítjuk az agresszió és kényszerítés minden formáját. Csalódottan és meglepve hallottuk az ezzel kapcsolatos állításokat.″

Ezzel szemben a 36 éves Sikuka Sani elmondta: „Rendszeresen megvernek minket, rettegésben élünk. A rendőrök követnek minket, a szomszéd faluba sem tudunk átmenni. Nem akarjuk az üzemet. Több ezer éve itt élünk, és a gyerekeink több ezer évig itt fognak élni. Az üzem kiszárítja a hegyünket, mióta megépült, egyre több nehézséggel nézünk szembe.″

De a fejlesztések előbb-utóbb Sani szerint is folytatódni fognak: „Ha [a gyerekeink] iskolába fognak járni, elhagyják a hegyet és megtanulják azt az életformát. El fogják adni a földünket a vállalatnak. Az iskolában nem azt tanítják, hogy hogyan lehet a természettel együtt élni, hanem azt, hogy hogyan lehet kizsigerelni.″