Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

 

Aki az AMK (Apostoli Magyar Királyság) hazugságát meg akarja érteni, annak 3 dolgot tudni kell.

1. Tudni kell, hogy az "ősi magyar értékrend" az NEM az Istvánnal kezdődő zsidó-kereszténység. Hanem az, ami ELŐTTE volt, amit Attila és Árpád képviselt. 
2. Tudni kell, hogy a Magyar Királyság mint magyar állam, hogyan szűnt meg 1918-1920 között 3 lépésben, ki szüntette meg, hogyan és miért vesztette hatályát a magyar Történelmi/Történeti Alkotmány 1920-ban.
3. Tudni kell, hogy az 1918-as alkotmányos és állami jogszakadás után hogyan működik a győztesek nemzetközi jogával 1920-ban jogfolytonossá tett magyar állam, és hogyan lehet visszaállítani jogszerűen az alkotmányos jogfolytonosságot.

És ráadásként nem árt tudni, hogy a hatályos, ezerszáz éve jogfolytonos magyar állam érvényes és hatályos joga a továbblépéshez - az ideiglenes alkotmány hatályon kívül helyezésére - EGYETLEN jogi lehetőséget ad. Azt, amivel jogszerűen helyre lehet állítani az alkotmányos jogfolytonosságot, amivel fel lehet számolni a diktatúrát és meg lehet akadályozni, hogy többet semmilyen diktatúra ne jöhessen létre a nép feje fölött, és amivel vissza lehet térni az ősi magyar értékrendhez. 
Ez egy nép által alkotott, új, ideiglenes alkotmány.
Ezt tudja és ezt biztosítja a jelenlegi, képviselők alkotta ideiglenes alkotmány. 
Csak hogy értsétek, hogy mit támad az, aki érvénytelennek nevezi a magyar állam érvényes jogát. Azt az EGYETLEN UTAT, amivel jogszerűen visszatérhetünk az Ősi Magyar Értékrendhez!

Aki királyságban gondolkodik, az vagy az Istvánnal kezdődő zsidó-keresztény, feudális királysághoz akar visszatérni, amelyik fokozatosan, lépésről-lépésre tért el az ősi magyar értékrendtől, és 1918-ra szinte semmit nem tartott már meg belőle, vagy Horthy Magyarország nevű államának királyság államformájához, ami szintén egy zsidó-keresztény alapú állam. 
A hazugság eleve ott kezdődik, hogy azt hazudják, hogy 1920-tól helyreállt az alkotmányos jogfolytonosság, és 1944-ben szakadt meg. Ezt egy jogszabály egyetlen mondatával meg lehet cáfolni.
Tehát hiába van az AMK nevében az Apostoli jelző meg a Magyar Királyság, NEM az 1918 előtti Magyar Királysághoz (tehát eleve nem az ősi magyar értékrendhez) akarnak visszatérni. Hanem a háttérhatalom Trianonban jogfolytonossá tett, külső szuverenitással létrehozott, (megvehető)képviselők által irányított Magyarország nevű államához, aminek csak az államformája volt királyság (király nélkül) 1946-ig. 
 Az már csak hab a tortán, hogy a háttérhatalom jelenlegi diktatúráját is Magyarországnak hívják...

Tehát az AMK hazugsága, hogy a Magyar Királyságot állítja helyre, az a háttérhatalom jezsuiták vezette zsidó-kereszténységének hazugsága. És a legnagyobb probléma vele az, hogy ezen az úton alkotmányosan és a jognak megfelelően 
NEM LEHET helyreállítani még az igazi Magyar Királyságot se.

Szabó Attilának üzenem, hogy a Magyar Királyság utolsó ideiglenes nádora a IV. Károlyt megkoronázó Tisza István volt.
Aki ma a Magyar Királyságot újra jogszerűen létre tudja hozni, az nem egy önjelölt nádor (vagy az általa létrehozott Koronatanács vagy az általa kinevezett kormányzó vagy miniszterelnök-jelölt) hanem a Szent Korona Teste, azaz a magyar nép. 
Mert nemzet újra akkor leszünk, amikor népként kinyilvánítjuk önrendelkezési jogunkat és igényünket a magunk irányította, belső szuverenitással létrehozott, jogfolytonos magyar államunkra. Ezt jogszerűen csak a jogfolytonos magyar állam (ideiglenes nevén Magyar Köztársaság) ideiglenes alkotmányával lehetséges létrehozni. Minden más kísérlet a háttérhatalom felettünk gyakorolt hatalmának (jelenleg diktatúrájának) hatalom átmentési kísérlete. Mindegy, hogy minek nevezik és hogyan akarják csinálni. 
HAZUGSÁG MIND!!!


A magyarországi diktatúra BÉKÉS felszámolása

A magyarországi diktatúra embertelenebb minden eddigi diktatúránál. Mert a hitleri fasizmus, a nácizmus az egy másik nemzet ellenirányult, a Pol Pot vagy a Pinochet diktatúra - és a legtöbb diktatúra, amelyik saját népe másik része ellen irányul - az politikai ideológia mentén osztja fel és írtja ki saját népe egy részét. 

A 2012-ben bevezetett magyarországi diktatúra viszont egy globális magántőke totális diktatúrája. Nem politikai, hanem ANYAGI érdek vezérli. Csendben öl, jogszabályokkal. Míg a chilei diktatúrának, mely látványosan stadionokba terelte ellenfeleit, a teljes 25 éves működése alatt3200 körüli halálos áldozatáról beszélnek, addig a magyar politikai „elit”diktatúrájában csak a devizában számolt hitelezésben eddig több mint 3 ezer áldozatot tartanak számon. És ez - a kormány „forintosítási” törvényével – csak növekedni fog. A diktatúrának még a kezét se kellett bepiszkolnia, elég volt meghozni az emberek millióit kilátástalanságba vivő törvényeit. Ezek az önrendelkezés jogának elvétele a néptől, a társadalmi szolidaritás alaptörvénybe rögzített felszámolása, az állami szociális ellátás jogának megszüntetése, a rászorulók támogatásának megvonása, konkrét társadalmi rétegek ellehetetlenítése, mint közszolgálati alkalmazottak, a rokkantak vagy a hitelezéssel kifosztottak. 

Ma milliókat még csak nyomorba dönt a hatalom, de ezzel készíti elő az elpusztításukat. Így a rájuk fordított költség ellopható és szétosztható nyereség lesz! Csak azt hagyja életben, aki, ami számára hasznot hoz, és hosszútávon minden elpusztítására törekszik, ami számára KÖLTSÉG. Embertelenül hideg és gátlástalanul racionalista a tőke hozamának maximálása, és a kizsákmányolásfokának emelése érdekében.
Ez a diktatúra az állami rangra emelt bűnözés, a társadalom tervszerű,összehangolt és módszeres kirablása. Egy nép, egy kultúra elpusztításának aljas kísérlete.
De annak ellenére, hogy ez a diktatúra a történelem eddigi legembertelenebb diktatúrája, mert az „erősek” anyagi gyarapodását a gyengék és kiszolgáltatottak elpusztításával akarja elérni, mégis könnyebb felszámolni, mint bármelyik eddigi diktatúrát!!! Mert a politikai „elit” gátlástalansága és hatalmi mámora következtében - a diktatúrája védelme és kiszolgálása érdekében létrehozott új állama megalkotásakor- olyan alkotmánysértéseket és nemzetközi jogot sértő cselekményeket hajtott végre, ami megalapozza, és lehetővé teszi ennek a jogilag érvénytelen államnak a felszámolását.   

Mert ezt a diktatúrát nem fegyverrel kell felszámolni, hanem joggal, BÉKÉSEN, a magyar néphez méltón, és ehhez a politikai „elit” az Alaptörvény érvénytelen módon való megalkotásával TÁLCÁN KÍNÁLJA A LEHETŐSÉGET a magyar népnek.Csak tudnunk kell, hogy MIT kell felszámolni, és tudnunk kell, hogy ennek a rendszernek a felszámolását NEM SZABAD arra a politikai „elit”-re bízni, amelyik ezt létrehozta. Vagyis a politikai „elit” által létrehozott és működtetett Magyarország nevű államot a népnek kell felszámolni. Írom, hogy hogyan, mert mindig ez az első kérdés. 

Egy tudatlan ember kezébe hiába adnak fegyvert, hogy védje meg magát, ha az első kutyaugatásra vaktában ellövöldözi az összes lőszerét. Vagyis ha a nép megakarja védeni magát a politikai „elit” diktatúrájától, tudnia kell, hogy kivagy mi ellen kell védekezni, mi a védekezés eszköze és azt hogyan kell arra használni, hogy a támadót harcképtelenné tegye. 
Tehát aki azt kérdezi, hogy hogyan,annak elsőként meg kell érteni azt a helyzetet, amiben vagyunk. Fel kell ismernie, hogy ez a diktatúra nem egy ember, nem egyik vagy másik párt, politikai oldal diktatúrája a másik oldal felett,hanem a TELJES politikai „elit” diktatúrája az EGÉSZ magyar nép felett. És ez a diktatúra nem öncélú, nem a hatalom megragadásáról szól, itt a hatalom csak ESZKÖZ egy globális pénzügyi magánhatalom kezében, hogy annak segítségével minél jobban ki tudja rabolni a magyar államot, a magyar népet.
Ez a rendszer nem attól diktatúra, mertén vagy mások ÚGY ÉRZIK. Hanem attól, hogy az Alaptörvényében LE VAN ÍRVA.Csak végre nem a politikusok hazugságaira és félrevezetésére kellene hallgatni,hanem vagy elolvasni és megérteni az alaptörvényt, vagy hallgatni arra, aki elmondja az igazat arról, hogy mi van benne, és hogy alkotmányellenesen,érvénytelen módon jött létre. Mert akkor az állampolgár rögtön tudná, hogy a diktatúrának NINCS JOGI ALAPJA,csalással, hazugsággal, törvénysértések sorozatával jött létre. Vagyis a jog erejével a nép könnyen, gyorsan, BÉKÉSEN felszámolhatja. Csak a jogsértés tényét ki kell mondania a népnek, és ki kell nyilvánítania, hogy nem tűri el, nem fogadja el érvényes magyar jognak a diktatúra jogát. Mert nem az!

Ha viszont tudjuk, hogy az érvénytelen Alaptörvény miatt a Magyarország nevű állam nem a magyar állam, akkor azt is tudjuk, hogy az ezer éves hatályos magyar állam (ideiglenes nevén a Magyar Köztársaság) joga hatályban van, és azzal FEL LEHET számolni a politikai „elit”jogilag érvénytelen diktatúráját. Tehát a magyar állam jogával lehet felszámolni a Magyarország nevű,jogellenes diktatúrát. Tehát aki a diktatúrát akarja felszámolni, annak RENDSZERT kell váltani. Vagyis BE KELL FEJEZZE a politikai „elit” bármelyik pártjának támogatását (mert az ÖSSZES HAZUDIK!), nem KORMÁNYVÁLTÁST kell követelni a diktatúrán BELÜL, hanem a diktatúrarendszerével leszámoló RENDSZER váltásra van szükség!!! 

Erre a felismerésre már sokan eljutottak 2010 előtt, csak mindenki másképp képzelte. Mindenki mást akart, másképp elérve. Ma már azt is egyre többen felismerik, hogy ahhoz, hogy rendszert tudjunk váltani, tudni kell, hogy mit akarunk utána, és az mögé legalább társadalmi többséget kell teremteni. Ez még nincs társadalmi vita szintjén megtárgyalva, sok téves, hibás elképzelést tartanak életben a hatalom titkosszolgálatai a tenni akarók megosztása, félrevezetése érdekében. Ha rendszerváltást akarunk,akkor a hatalom félrevezetéseit le kell leplezni, és a rendszerváltóknak egyezségre kell jutni a diktatúra felszámolása utáni rendszert illetően.Olyan új rendszert kell tervezni, amelyik az évezredes magyar alkotmányos rendszerre alapoz, de túlmegy a kipróbált és túlhaladott elméleteken és gyakorlatokon (feudalizmus, kapitalizmus, szocializmus). Ehhez, ennek megvalósításához első lépésben a területen élő nemzet önrendelkezési jogára van szükség. Ehhez viszont azt kell felismerni, hogy 2011-12-ben új helyzet – egy külső magánhatalom irányításával,a hazaáruló politikai „elit” által létrehozott új állam diktatúrája – jött létre, ami pont ezt az önrendelkezési jogot vette el először a néptől.

Tehát a HOGYAN megtételéhez szükséges első lépéshez (az önrendelkezési jog visszaszerzéséhez) első mozzanatként a politikai „elit” által létrehozott diktatúrát kell felszámolni. És mivel ezt a diktatúrát nem választás hozta létre, hanem a képviselők által alkotmányellenesen (ezért jogilag érvénytelen módon) alkotott Magyarország Alaptörvénye nevű törvény, ezért felszámolni ennek a törvénynek érvénytelenné nyilvánításával lehet. 
Tehát a diktatúra felszámolását az érvénytelen Alaptörvény érvénytelenségének kimondásával kell kezdeni!!!
Ezt első körben az ellenzéki politikusoknak kellett volna kimondani, a megalkotás folyamatában. Nem tették, mert ők is hazaárulóvá váltak. Második körben az Alkotmánybíróságnak kellett volna kimondani hivatalból. Ők se tették,ők is hazaárulóvá váltak. Harmadik körben az alkotmányjogászoknak, negyedik körben az új mozgalmaknak kellett volna kimondani. Ők e helyett bűnrészessé váltak, ésa kialakult diktatúrát támogatják. Tehát ez a feladat – az Alaptörvény érvénytelenségének kimondása - a népre marad. 
A hogyan kérdésnek ez az első pontja. A NÉPNEK kell kimondani az Alaptörvény érvénytelenségét, mert azok, akik ezt megtehették volna és megtehetnék még ma is, ezt nem teszik, hanem a diktatúrát támogatva ők is elárulják a népet!!!

Tehát nekünk, akik TUDJUK, hogyan kell BÉKÉSEN felszámolni a diktatúrát, az a dolgunk, hogy megszervezzük a nép azon részét, akik rövid magyarázat után megértik a helyzetet, és hajlandók és tudnak is segíteni, elindítani a diktatúra felszámolását, az érvénytelen Alaptörvény érvénytelenségének nagy tömeg általi nagy nyilvánosság előtti kimondásával.
Hogy a hallgatás falát áttörve bekerüljön a közbeszédbe és a köztudatba, és a magyar és a nemzetközi nyilvánosság megértse, hogy a magyarországi politikai„elit” az évezred bűntettét követte el a saját népe ellen, amikor megfosztotta az önrendelkezési jogától.
Ez, és csak ez lesz képes elindítani a diktatúra felszámolását, mert nyilvánvalóvá válik a politikai elit hazugsága, alkotmány és nemzetközi jogsértése. És ekkor, ennek köztudatba kerülése után számíthatunk a magyar néptöbbségének támogatására, a nemzetközi szervezetek és a nemzetek segítségére a politikai elit külső állammal létrehozott diktatúrájának felszámolásában.

HSZ-ek:

T.Péter:

Tibor! Amit Ön ezzel az alkotmányosdival művel arra létre kellene hozni egy új fogalmat.A spekulatív jog szófordulat talán még szabad fogalom és megfelelően tükrözné azt amit képvisel. Javaslom a használatát.Elvileg a jog a legfájdalommentesebb kényszerítő erő.Ebből a mondatból kérem jegyezze meg a "kényszerítő erő" kifejezést.Tehát ha a jelenlegi alkotmány mellett egy bizonyos mennyiségű kényszerítő erő sorakozik fel (mivel látom szereti a fizikai példákat) akkor azzal szemben csak egy minimálisan hasonló vagy nagyobb nagyságrendű, az előbbivel ellentétes kényszerítő erő lesz képes módosítást kicsikarni.Kérem vázolja fel azokat a pontokat amik az új ön által (nevezze aminek akarja alkotmány) a jelenlegi bajainkra megoldást fog adni?No mert ugye azzal az erővel amivel a jelenlegi alkotmányt hatályban tartják azzal nem rendelkezik.Tetemes mennyiségű pénz.(Egyesek azt mondják kb 1-2 milliárd dollár az már az) Bürokrácia.Fegyveres erő.Egyéb fegyveres krhatalmi erő.Azon jogi intézmények akik a jelenlegi jogrendre esküdtek föl.Hogyan fog toborozni embereket aki ezekkel az erővel szembe fognak állni.Jó szóval?Ne vicceljen.Mit fog mondani az embereknek miért kell önt követni vagy inkább azt amit mond? No mert amikor a történelmi alkotmány visszaállítását tűzzük ki célul akkor úgy gondolom az megoldást fog adni arra a jelenlegi legnagyobb problémánkra,hogy a magyar vagyont a több ezer év alatt összerakott értékeket azt valakik simán (törvényesen) a saját hasznukra eladhassák.Nézzük mire ad választ az ön 1949-es alkotmánya? Mellesleg az a legérdekesebb az egészben, hogy annak az ellopott vagyonnak a sorsa senkit nem érdekelt ha John-ok ha Müller-ek vagy ha Arsene-ek viszik el tőlünk és építenek maguknak belőle dollár milliárdos nyaralót a Riviérán.De ha egy magyar visz el pár Forint milliót és disznófarmot épít belőle vagy akár egy úszómedencés házat ITTHON akkor az mindenkinek elkezdi szúrni a szemét.Tehát :Mit fog megoldani az ön által képviselt jogi (alkotmányos)fordulat?

G.T.:
Péter!
Köszönöm a hozzászólást. 
Egy nagyon fontos mozaik volt számomra a Kasler mögötti háttér megértésében....

Tudja, ha 2008-ban az a bizonyos amerikai úriember feltétel nélkül adta volna azt a 100 milliót, akkor ma nem a DK ülne a parlamentben (aki elfogadta a feltételeit) és a diktatúra létre se jöhetett volna.
És ha nekem is lett volna tavaly 300 millió forintom, mint Kaslernak, akkor nem 22 ezer szavazatom lett volna a diktatúra választásán, hanem ma nem lenne diktatúra.
Tehát fontos a pénz, csak nem mindegy, mire használjuk.

Ha az a jog, amiről beszélek, az nem ÉLŐ JOG volna, amit a legnagyobbak se tudnak cáfolni, akkor már rég nem tudnám hangoztatni. Mert az első pillanatban egy tanársegéd is fölmosta volna velem a padlót. De hát nem tették. És amikor a legnagyobbakat is egy-két mondattal cáfoltam, azóta KÍSÉRLETET SE TESZ senki az általam mondottak jogi cáfolatára.
Mert amit mondok, az jogilag tökéletesen helyén van, és jogilag cáfolhatatlan.
Aki erre azt mondja, hogy nagyképű vagyok, annak ne a szája járjon, hogy "spekulatív jog" amit hirdetek, hanem jöjjön ide, és CÁFOLJON MEG. 
De amíg csak pofázol, jogi érved vagy cáfolatod meg nincs, addig ebben a kérdésben egy nagy nulla vagy. Sőt, kettő...

És ha már mondatok megjegyzésénél tartunk, Ön meg azt a mondatot jegyezze meg, amit Rousseau mondott vagy 250 éve: "Az erő nem szül jogot".
Egy nép alkotta új alkotmány nem csak azonnal megszüntet olyan problémákat, mint államadósság, devizahitelezés, trafikmutyi, meg hasonlók, hanem teljesen új alapokra helyezi a magyar társadalom további fejlődését. 
Sőt! 
A Világ fejlődését segíti át egy új társadalmi korszakba...

Ön hazudik, amikor az beszél történeti alkotmány visszaállításáról, aki elindul a háttérhatalom diktatúrájának választásán. Aki indulásával ELISMERTE a háttérhatalom diktatúráját, attól visszataszító a "haza nem eladó" szlogen. Hiszen pont az indulásával JÁRULT HOZZÁ? hogy a haza továbbra is eladó.... 
A diktatúrán keresztül, a diktatúrán belül a diktatúra jogával NEM LEHET visszaállítani még a magyar államot se, nem hogy a történelmi alkotmány.
Hazudság, demagógia, egyszerű néphülyítés, mögötte levő jogi tartalom nélkül.

Szóval örülök, ha beleállt egy velem való vitába.
Csak akkor szedje össze magát, kösse föl a gatyáját, mert amit itt leírt, az velem szemben nem elég egy vitához....
Illetve nekem elég..

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

S György András ...

Csongorádi paraszth-gyerekként, aki a Csepel-Művekből, majd egy mélyépítő cégtől szabadult rá a pesti éjszakára teher- és kistaxizni, hogy most 66.évesen botra, avagy gyászszalagos, tépett nemzeti zászlónkra támaszkodva, egy 
érettségivel és jónéhány szakmával azt kell, hogy mondja,
- Lássuk a medvét!
.............................................................
1. A népnyúzás, a szegények üldözése, az valóban embertelenebb.
Embertelenebb Rákosinál, és szegénységünk általánosabb a húszasévek-bélinél. 
Négymillió koldus országa lettünk 25 év alatt...
2. Mondjuk a diktatúrára még várni kell, pintéresen szólva:
Két hetet.
Persze ez csupán jelképes most is, 14napot még adok Vityának, aztán leplezetlenül kilépnek a háttérhatalomból a felszabadító erők, talmuddal a hónuk alatt.
3. O.V. gorbacsovi helyzetben van, de a kiszámíthatatlan út itt nem csupán a rendszert, de az egész országot is megsemmisítheti. 
4. Ha a nemzet nem cselekszik, ellenségünk lesz az idő és a tér. 
5. Érdekes ennek a magántőkének a mibenléte, egyáltalán a léte.
Bolygónk összes országa el van adósodva, fizet, fizet és fizet. Egyetlen ország sem nyereséges, még a "hőnszeretettzsidóállam" sem. 
Mindenhonnan talicskázzák KIFELÉ a pénzt. 
Hová?
6. Nemzetidegen itt minden, sőt, nem csak itt, de a világ majd'mind nemzetállamában.
Nemzetidegenek a kormányaink,
nemzetidegenek a törvényeink,
nemzetidegen kezekben a kultúrák.
7. Önrendelkező pici országoké a békés jövő.
8. A hatalom, a tényleges hatalom, tehát a háttérhatalom pusztításra törekszik világszerte, ha TE és én nem fogunk össze 6-8milliónyian, az első elpusztított ország éppen csonkahazánk lesz.

Közben:
Nagyon örülök, h a következő 10-15 sorod éppen erről a pusztításról szól...

9....


Geri T.: .
András!
Én bácskai parasztgyerekként két főiskolai diploma, egy nemzetvédelmi és egy jogi egyetem után 46 évesen lettem kirakva abból az állami közszolgálatból, amire az életemet tettem, és amihez értettem is....
De pechjük van, mert beleástam magam ab
ba, hogy hogyan lehet leváltani őket, és szerintem most ehhez értek....
Szóval jobban jártak volna, ha maradok egyszerű tanár....

Egyetlen megjegyzésen van az írásodhoz.
Orbán valóban kivételes helyzetbe került 2010-ben. Aminek következtében nagyobb hatalma volt a magyarországi magyarok felett, mint Istvánnak és Mátyásnak együtt. (Ekkora lehetősége a nemzet sorsának változtatásában utoljára Árpádnak volt.)
Csak Árpád ezt a lehetőséget olyanra használta, amivel a magyaroknak jót tett, Orbán meg olyanra, amivel a háttérhatalomnak tett jót és a magyaroknak rosszat. Orbán rövidesen a magyar történelem leggyűlöltebb figurája lesz.
Ráadásul az őt irányítók elszámították magukat.
Mert amivel ártani akartak a magyaroknak, pont azzal segítenek.
Jegyezd meg a következő mondatomat:
"A politikai "elit" Orbán vezette diktatúrájára nem csak szükség volt ahhoz, hogy a nép felébredjen, hanem pont ez a diktatúra teremtette meg a jogi lehetőséget az elmúlt 25 év zsákutcás fejlődésének és az azt vezető politikai "elitnek" a felszámolására!!!"

Ez a diktatúra egy kivételes lehetőség elsősorban a magyarországi nép, másod soron a magyar nemzet, végső soron meg Európa és a világ népei számára számára!!!

 


Egy nép és annak elitje kölcsönhatásban működik.
Két világháború és a területünk 2/3-ának elvesztése után a néppel (a népet becsapva és félrevezetve) leváltatták az elitjét.
Ha a magyar "arisztokrácia" úgy 1680-tól valóban arisztokrácia lett volna, akk
or nem két vesztes szabadságharcunk lett volna, ami után az "elit" - saját hatalmáért cserébe - királlyá koronázza az aradi hóhért.
Nem csoda, ha ilyen "elit" két vesztes világháborúba vitte az országot és utána leválthatóvá vált.
Vagyis az elitváltás a nép részéről jogos volt 45 után. Az egy másik kérdés, hogy a félrevezetés és a szervezetlenség okán a nép ezt rosszul csinálta.
De MOST van itt az idő az ismétlésre!!!
A magyar nép ÚJRA megkapta a lehetőséget a hazaárulóvá vált "elit" leváltására. 
És most már a tapasztalatok birtokában CSINÁLHATJUK JÓL IS!!!

 


 többiekkel egyetértek, Kálmánnak sokadszor is külön köszönöm a szavait.
Szabó Gyulánénak csak annyit jegyeznék meg, hogy meglepődne, ha tudná a "bohócforradalom" létrejöttének körülményeit....
(a "bohócügyi államtitkár" személye előbb megvolt, mint m
aga az ötlet a bohóctüntetésre. hagytuk, hogy bohócot csináljanak belőlünk, és aki ezt megtette velünk, a diktatúrától kapott "megérdemelt" Júdás-jutalmaként a diktatúra parlamentjének akol-melegét és anyagi juttatásait élvezi.)

**********************************************************

 

OTTHONVÉDELMI TANÁCS bejegyzéséshez írt begjegyzése:

Nem az egyszerű, bajban levő embereknek kell ismerni az alkotmányos helyzetet, hanem nektek, vezetőknek. 
És nektek tudnotok kell, hogy egyetlen embert se tudsz megmenteni, ha a megoldás nem rendszerszintű. 

Mert ha egy jogszerűen megkötött hibátlan szerződés dől be egy munkanélküliség miatt, és a kilakoltatásig a jog betartásával, tehát jogszerűen jutnak el, NEM TUDSZ segíteni. Akkor a diktatúra joga szerint jogszerűen kilakoltatják.
Vagyis a rendszerszerű, állami rablás ellen védtelen vagy, a jogsértő rablás ellen meg csak ideiglenesen időt nyersz.
Tehát nekem, jogvégzett embernek, aki a dolgokat rendszerszinten nézi és látja, borzasztó azt látni, amit a devizás vezetők tesznek.
Főleg úgy, hogy látom, hogy van legalább két jogász (Damm Andrea és Varga István) aki pontosan látja azt a legfontosabb dolgot, ami a rákfenéje az egésznek, és még sincs róla szó a mai napig. 

Pedig ma már visszanézve az összefüggések is látszanak. Tehát látszik a bűncselekmény rendszere, folyamata, elemei, elemeinek kapcsolódásai. Aminek a vége most a haszon állam általi, törvényben való biztosítása. Ez az állampolgárok kirablásának előre eltervezett, aljas módon kivitelezett és végrehajtott, állam és bankrendszer által összehangolt bűncselekménye volt. Ha a folyamaton végigmegyünk, hogy hol lehetett volna megakadályozni, hogy lehet felszámolni, akkor a megoldás csak a teljes politikai elit leváltása. 
Ezt viszont éppen a hatalom alkotmánysértése alapján borzasztó egyszerű, könnyen kivitelezhető és békés volna, és önmagában a devizahitelesek megtehették volna, és még most 19-én is megtehetnék. 
Ez lehetne a devizások nemes bosszúja a hazaáruló, lakosok százezreit nyomorba, milliókat nehéz helyzetbe hozó politikai elit ellen.
Orosházi Feri megmutatta ennek útját, módját. Ott a videó, nézzétek meg...

Az alaptörvény jogi érvénytelenségével felszámolható a 2012-ben hatályba lépő Magyarország nevű állam, aminek a TELES jogrendszere ÉRVÉNYTELEN. Tehát nem a folyamatban levő pereket lehet befejezni egyetlen tollvonással, (12 ezer per) hanem az ÖSSZES szerződés (470 ezer) - visszamenőleg is! - rendezhető. Egyetlen rövid törvénnyel. 
Csak ehhez előbb fel kell számolni a diktatúrát, amit - mint írom - a devizások 19-én elindíthatnak.
Tőletek függ, hogy éltek-e ezzel az utolsó eséllyel, amivel az első pillanatban is - vagyis az alaptörvény hatályba lépése után - azonnal élhettetek volna. Ha igen, szívesen segítek nektek.
Ha nem, akkor az utolsó lehetőséget játszanátok el, és bűnt követnétek el a devizahitelesekkel szemben.

........


Hozzál össze Damm Andreával és Varga Istvánnal, elmondom nekik, hogy szerintem milyen egyszerűen megoldható az egész devizahitelezés problémája, ha a megoldást a jogilag érvénytelen alaptörvény felől közelítjük meg...

.......


Leírom rövidebben.
Semmi baj nem volna, ha a forint nem volna ilyen gyenge. Ha a svájci frank max 180 ft volna, nem is létezne a devizahitelezés problémája. Tehát az igazi probléma nem a bankok aljas kis trükkjei (mert azt még egy féljogállami viszonyo
k közt is lehet a bíróságokkal rendezni) hanem az az árfolyam kockázat, amit a hatalom aljas módon a bíróságokkal mondatott ki. 
Mi köze az állampolgárnak ahhoz az árfolyamkockázathoz, ami a kormány (a parlamenti többség) gazdaság és pénzügy politikájától függ? Főleg, hogy ma már látható, hogy SZÁNDÉKOS manőverezés volt az árfolyamokkal!!!
Vagyis pontosan látszik, hogy a politikai "elit", a Nemzeti Bank és a kereskedelmi bankok hogyan működtek együtt a forintkamat magasan tartásában és a forint erősen tartásában a hitelek KIHELYEZÉSE idején, és hogyan engedték szabadjára az árfolyamot, amikor a hitelállomány elérte a maximumát....
És hogyan törvényesítik a rablás extraprofitját egy napi árfolyam feletti forintosítással...
Tehát összehangoltan, tervezetten és módszeresen , KÖZÖSEN rabolták ki a népet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ezért nem megoldás ennek a bűncselekménynek a felszámolásában a kormánytól bármit várni (alapvető hiba volt a vezetők részéről) és egy KORMÁNY-váltás se oldja meg ezt a problémát!!! Mert a bűncselekményben a TELJES politikai "elit" BENNE VAN!!!!!!!!!!!!
Tehát a megoldás CSAK egy RENDSZER-váltás, amihez a politikai "elit" az érvénytelen alaptörvénnyel TÁLCÁN KÍNÁLJA a megoldást. 
DE csak annak, aki nem abban érdekelt, hogy ez így maradjon!!!

Józsi!
Benned bíztam, mert Te az utolsó pillanatig nem voltál pártelkötelezett. Kaslerről, Falusról, meg többi hülyegyerekről nem is beszélek, mind a hatalom szekerét tolják (meg a saját politikai karrierjüket, lásd Kónya Péter is megkapta a júdáspénzt a képviselőséggel)
A devizahiteles probléma megoldása csak a TELES politikai "elit" leváltásával lehetséges, egy RENDSZER-váltás keretében.
És a szép benne az, hogy ezt a devizahitelesek közössége meg is tudná oldani. Akkor, ha Ti vezetők is ezt akarnátok!!!!!!!!!!!!!
Ugyanis újra elmondom: 
A politikai "elit" a jogilag érvénytelen alaptörvénnyel TÁLCÁN KÍNÁLJA a MEGOLDÁST saját maga könnyű és BÉKÉS leváltására!
És egy rendszerváltás nem csak az ÖSSZES devizahiteles problémáját oldaná meg, hanem az ÖSSZES EGYÉB társadalmi problémát is!!!!!!!!!!!!!!!

A kérdésem már csak az, hogy miért nem éltek a lehetőséggel???????????????????????????????

.........


A szerződés semmisségéről érdemes meghallgatni Léhmann urat, ahogy a Várban beszél. Semmisség esetén az EREDETI helyzetet kell visszaállítani, amibe az eddig befizetett kamat nem számít bele. Vagyis pl a gyerekeink esetében, akik 10 milliót vettek fel és eddig kamatként és kezelési költségként visszafizettek vagy 8 milliót, semmisség esetén ezt mind elbuknák, mert 10 milliót kellene visszafizetni a banknak. Ha meg ugyanezt forintosítják, akkor van még hátra az eddigi 8 millió befizetése mellett kb 16 millió, vagyis a thm a teljes futamidőre úgy 140%. Miközben a svájci frank kamata a kezdeti 2%-helyett most a nulla körül jár. És akkor ez nem uzsora szerződés?
Szóval a peresítést és a forintosítást felejtsük el, mert egyik se megoldás....

...........

 


Mindenki máshoz ért.
Én pl ahhoz is, hogy elolvasok egy hosszú hozzászólást, és látom azt az egy pontot, ahol logikai hibát vétett az írója. Utána hiába jó a további levezetés, a megoldás hibás lesz.
Először is nem válaszoltál a kérdésemre.

Mert a kérdésem az volt, hogy ha a politikai "elit" a saját diktatúrájának a felszámolásához tálcán kínálja azt a megoldást, ami nem csak a devizásoknak, hanem MINDEN társadalmi csoportosulásnak MEGOLDÁS, akkor Ti, a devizás vezetők miért NEM ÉLTEK ezzel a lehetőséggel? Mert hogy én, hogy mi miért NEM TUDUNK élni a lehetőséggel, azt hosszan sorolhatnám, és egyik okként benneteket is fel kellene soroljalak. De TI nem kell okot soroljatok, hiszen képesek vagytok rá és lehetőségetek is van rá. 
MIÉRT NEM TESZITEK?
Ha NEM MERITEK, akkor ne a Vonát hívd meg a tüntetésetekre, hanem Tamást vagy engem. És mi elmondjuk azt, amit Ti nem mertek, vagy valamiért NEM AKARTOK elmondani nyilvánosan. 

Tehát akkor 19-én melyikünk szólalhat fel, elmondva a devizahiteleseknek azt a megoldást, ami valóban megoldás?

................

 


hogy mi az a logikai ugrás a levezetésedben, amitől hibás végeredményre jutsz.

"Minden józan gondolkodású, évtizedes múlttal rendelkező

ellenzéki rendszerváltást akar, mert mást nem is akarhat. A fentiekből látható, hogy ezen a szinten a rendszerprobléma felismerésével nincs gond,"
DE, van gond. sőt, itt van az egyik gond. 

Akik 10 évvel ezelőtt rendszerváltást akartak, azok a liberális demokráciát akarták leváltani. Vagy konzervatív demokráciára vagy királyságra. Mivel a királyságnak nem volt társadalmi többsége, a királyságpártiak ahhoz csatlakoztak (azt támogatták) aki a liberális demokrácia leváltását, és 2. típusú (demokratikus vezetésű) konzervatív demokráciát ígért. Egy sor más trükk mellett, ez is kellett ahhoz, hogy 2/3-os törvényhozási többség jöjjön létre, ami az ígért 2. típusú konzervatív demokrácia helyett azonnal 1. típusú centrális demokráciát kezdett építeni, majd jött az érvénytelen alaptörvénnyel létrehozott DIKTATÚRA. Na itt volt az a pont, amikor a 2006-os rendszerváltóknak először STRATÉGIÁT KELLETT VOLNA VÁLTANI. MErt kiderült, hogy az új hatalommal az eredeti cél nem elérhető. A TELJES politikai "elit" diktatúrája ugyanis NEM TESZ LEHETŐVÉ semmilyen rendszerváltást. 
Innen folytatom.
Mert ez csak az egyik stratégiai hiba volt...és van egy másik is....

,,,,,,,,,,,,

 Folytatom a második stratégiai hibával.
"Adott a probléma megoldására a képlet: a történeti alkotmányunk 
jogfolytonosságán nyugvó jelen korszak kihívásait szabályozó alaptörvény. Ezt az alaptörvényt, csak a nép szavazhatja meg széleskörű társadalmi k
onszenzus alapján. A megszavazás pillanatában létrejön a nemzeti egység."
A "megszavazás" ige helyett a MEGALKOTÁS a megfelelői igéje a cselekvésnek.
A mondat HELYESEN így hangzik:
" Ezt az alaptörvényt, csak a nép ALKOTHATJA MEG széleskörű 
társadalmi konszenzus alapján. A MEGALKOTÁS pillanatában létrejön a 
nemzeti egység."
A kettő közt az a különbség, hogy míg a megszavazás elfogadja, hogy a jelenlegi diktatúra ALKOTJA meg, és a nép csak (hosszú félrevezetés és becsapás után) csak rábólint, míg a megalkotás ÚJ RENDSZER megalkotását jelenti. 
A világ nagy dolgai, ilyen kis dolgon múlnak. Egyetlen magyar igén...
Mert nem mindegy, hogy valamit rám kényszerítve tudomásul veszek, mert becsapnak és elhitetik velem, hogy nem tehetek mást. Vagy ÉN MAGAM alkotok egy olyant, ami nekem a legjobb!
Tehát a nemzeti egység a nép (ideiglenes) alkotmánya (alaptörvénye) MEGALKOTÁSAKOR jön létre. 
Csak ha így van, akkor a továbbiakban arról kell beszéljünk, hogy a nép HOGYAN kerül abba a helyzetbe, hogy megalkothassa..
folyt.

,,,,,,



A nép egyetlen módon kerülhet abba a helyzetbe, hogy maga alkotja meg (vagy állítja helyre) az életét szabályozó alkotmányos rendet. Akkor, ha az önrendelkezési jogának tényleges birtokában van. Ha nem csak ideiglenes alkotmány garantálja a nép hatalmát (önrendelkezési jogát) önmaga felett, hanem ez a jog TÉNYLEGESEN a nép kezében van. 
Vagyis az elmúlt 25 év példája azt mutatja, hogy semmit nem ér az írásba foglalt önrendelkezési jog, ha a nép nem él vele, vagy ELTŰRI, hogy a hatalom ideiglenes birtoklásában a képviselők megsértsék, netán megváltoztassák ezt a jogot. Mert a képviselők ezt tették. Az alaptörvénnyel megfosztották a népet az önrendelkezési jogától.

Tehát ha egységet létrehozó alaptörvényt akarunk, akkor elsőként a diktatúrát kell megszüntetni, amit a politikai "elit" az érvénytelen alaptörvénnyel hozott létre. Nem a hatalom legitimációját kell megkérdőjelezni, mert azt a 2010-es választás megadta. Az utána elkövetett alkotmányellenes tevékenységüket, az esküjük megszegését, a nép és a haza elárulását kell számon kérni rajtuk. 
Látom, hogy kerülöd, de KI KELL MONDJAD az alaptörvény közjogi érvénytelenségét, és az ebből következő TÉNYT. A Magyarország nevű állam NEM A MAGYAR ÁLLAM. 
És ha másból nem, pont a devizában számolt forinthitelek "újraforintosításából" pont nektek kellene tudni legjobban (és a "nemzeti oldal"-nak fel kellene végre ébredni) hogy ezt a hatalmat UGYANAZOK irányítják, mint Gyurcsányt és Bajnait!!!

.......

Ha viszont EZT mondanátok ki, akkor EHHEZ pillanatok alatt lehet társadalmi támogatottságot szerezni!!! (Míg egy nemzetgyűlésnek se megfelelő támogatottsága nincs, és ha lenne se volna alkalmas a "nemzeti egység" megteremtésére.)
Ez egy lehetőség (A Ma
gyarország nevű állam közjogi érvénytelenségének kinyilvánítása) amivel a devizahitelesek élni tudnak. És nem csak a saját problémájukat oldanák meg vele, hanem történelmet írhatnának. Mert ez és CSAK EZ alkalmas a diktatúra felszámolására, és minden megoldás csak a diktatúra felszámolása után lehetséges.

A devizahiteles vezetők történelmi felelőssége, hogy élnek ezzel a lehetőséggel, és elindítják a diktatúra felszámolását (mert megtehetik, mert képesek arra, hogy megtegyék) vagy ezt a BÉKÉS lehetőséget kihagyják, és kilátástalan helyzetbe hozzák nem csak a devizahiteleseket, hanem az egész magyarországi népet, a magyar nemzetet. A döntés a TE kezedben van Józsi! Tudom, hogy nehéz felvállalni. De abba gondolj bele, hogy milyen további szenvedésektől tudod megszabadítani ezt a népet, ha segítesz elindítani a diktatúra BÉKÉS felszámolását....
Ha nem mered kimondani, legalább engedj oda bennünket, mi kimondjuk helyetted...
Ez egy történelmi lehetőség. Élj vele!!!

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>


*************************************************************************************-

 

 fennálló rendszerben tisztességes (a nép érdekeit szolgáló) ember a kormányzás közelébe sem kerülhet... Mellesleg az a gyanúm, hogy ha Lázár "uram" kaparintaná meg a kormánykereket, Orbánt hamarosan még ádáz ellenségei is visszasírnák. (Nota bene: a "kádári" diktatúra manapság már jóformán "aranykornak" tűnik.) A kormányváltás (minimum) naiv illúzió. Vagy érvényt szerzünk végre önrendelkezési jogunknak, vagy a nyakunkba varrt "vezetők" közreműködésével - néhány elmebeteg tróger - bele fog darálni mindenkit országostól-nemzetestől a töretlenül épülő (nem embernek való) új világrendbe. Utolsó lehetőségünk az Alkotmányos Ellenállás!

.........................................

 

http://freeweb.deltha.hu/gyarmati.dr.hu/think/alkotmany_balogh.pdf

**************

 

Egy diktatúrában nincs se érdekvédelem, se szakpolitika.
Minden a diktatúráról vagy a diktatúra megdöntéséről kell szóljon!
Mert amíg diktatúra van, addig semmi más nincs, csak állami, hatalmi erőszak.
Aki Magyarországon réteg vagy szakpolitikát akar képviselni a diktatúra viszonyai közt a diktatúra kormányával szemben, az hibázik.
Aki Magyarországon új társadalmi (állami, politikai) rendszert akar, és nem a jelenlegi diktatúra felszámolásával kezd neki, az hibázik.

"A diktatúra az egy történelmi lecke a magyarországi népnek.
Minden egyénnek és minden csoportnak azt kell felismernie, hogy a SAJÁT problémáját csak akkor fogja tudni megoldani, ha lemond a saját problémájának megoldásáról, és ELŐBB megoldja a KÖZÖSSÉG, a magyarországi nép problémáját, ha előbb részt vesz a diktatúra felszámolásában!!!
Csak így lesz esélye UTÁNA megoldani a saját problémáját.
Ha mindenki ELŐBB a SAJÁT problémáját akarja megoldani, és a SAJÁT problémájának megoldásához kezd TÖBBSÉGET szervezni, akkor SENKI nem fogja tudni megoldani a saját problémáját.
Ebben az esetben MARAD a DIKTATÚRA..
Mi ennek a pár mondatnak a megértésében próbálunk segíteni nektek, mert ha ezt nem értitek meg, az ÖNZÉSETEK el fogja pusztítani ezt a népet....

Megismétlem. Ez a diktatúra egy olyan tanulási lehetőség ennek a népnek, ami által a nép nemesedhetne, önmaga fölé emelkedhetne.
De ehhez EGYÉNILEG kell fejlődjél, FEL KELL ISMERNED a helyzetet, túl kell lépjél önmagadon, észre kellene venned, hogy saját magadon is csak akkor tudsz segíteni, ha ELŐBB a közösségnek, a magyarországi népnek segítesz....
Ugye milyen egyszerű és érthető, ha így összefoglalva a lényeget elmondják?
Most már érted, hogy mi a baj a kezdeményezésetekkel?
Igen, az hogy MAGATOK ÉRDEKÉBEN teszitek, és számotokra nem a közösség az első.
Így viszont nem csak a saját problémátokat nem oldjátok meg, hanem mindenki más problémájának a megoldását is akadályozzátok.
EGYMÁST akadályozzátok, ahelyett, hogy összefogva egy KÖZÖS CÉL érdekében, egymást segítenétek!!!

Na most ha elsőre túl tömény volt, akkor olvasd el újra.
És ha akkor se érted, akkor holnap újra....
Mert AMÍG EZT NEM ÉRTED, addig úgyis HIÁBA TESZEL bármit.
SEMMI ÉRTELME és SEMMI EREDMÉNYE NEM LESZ!!!!"

 

Az Alkotmány KÖTELEZ!!!

Az Alkotmány KÖTELEZ!!!
(Nyílt levél a Rendőrség személyi állományához!)

Tisztelt Főkapitány Úr, Egykori Kollégák, Tanítványok, Rendőrök!

Az állampolgárok mellett a rendőröknek is fontos, hogy ismerjék a magyar alkotmányos rendet,megértsék a politikusok alkotmánysértését, alkotmányellenes puccsát, és hazaárulásuk következtében előállt Alkotmányos Válságot, a kettős államhelyzetét. Azt a helyzetet, amiben az ország van, és ami miatt a rendőrök is kiszolgáltatottak, megalázhatók, zsarolhatók és kényszeríthetők. A helyzetpontos megértése és a megoldást adó jogszabályok ismerete a diktatúrát elszenvedő nép és az esetlegesen bűncselekmény elkövetésére kényszerített rendőrök számára egyaránt megmutatja a kivezető utat. Ezt egykori kiképzőként,volt tanárként kötelességem leírni a magyar nép és a rendőrök segítése érdekében.

A rendőrség és a rendőr az ÁLLAM szolgája. Feladatait és jogait az állam alkotmánya és a rá vonatkozótörvények határozzák meg. A rendőrnek mindig pontosan TUDNI KELL, hogy mely állam alkotmánya és törvényei azok, amelyeket be kell tartson, amelyek alapján JOGSZERŰ eljárást folytathat vagy kell folytasson.
A rendőr akkor lesz „népének szolgája és védelmezője”, ha az államot a területen élő nép, a magyar nép hozza létre.Jelenleg NEM EZ a HELYZET!

Magyarország 2011 óta Alkotmányos Válságot él meg, mert területén jelenleg 2 (kettő) állam és annak jogrendszere EGYSZERRE létezik. És a rendőrre MINDKÉT ÁLLAM JOGRENDJE VONATKOZIK!
Létezik egy érvényes, az állam minden szükséges kellékével rendelkezőállam. Ez a magyar nép ezer évnél régebbi alkotmányos rendje és ideiglenes alkotmánya alapján az ezer éves Magyar Állam (ideiglenes nevén Magyar Köztársaság). Azért létezik még, mert a magyar állam országgyűlési képviselőinek1989 óta NINCS JOGA a magyar alkotmányos rendet meghatározó ideiglenes alkotmányt hatályon kívül helyezni, és NINCS JOGA ezzel az ezer éves magyar államot megszüntetni.
Ezért az ezer éves magyar állam JOGILAG ma is létezik, jogrendje ÉRVÉNYES és megsértőivel szemben ALKALMAZHATÓ. És ezt a jogrendet alkalmazni is fogja a magyar nép, amikor az általa újjáépített jogfolytonos magyar állam újra működik.

És létezik a magyar állam MELLETT egy másik „állam”, a politikai „elit” által, a magyar államjoga szerint közjogilag ÉRVÉNYTELEN Alaptörvénnyel létrehozott és működtetett,terület és legfőbb államhatalmi szervezet nélküli Magyarország nevű DIKTATÚRA, mely NEM a MAGYAR ÁLLAM!!!  Ez az állam a hazaáruló országgyűlési képviselők segítségével 2012. január1-től elfoglalta a magyar államot, és azóta ÚGY TESZ, mintha ő volna a magyar állam.
A képviselők esküszegése, alkotmánysértése és hazaárulása abban nyilvánult meg,hogy megalkottak egy alkotmányellenes (jogilag érvénytelen) Alaptörvényt. Majd a Magyarország nevű állam létrehozásával KÍSÉRLETET TETTEK az ALKOTMÁNYOS REND MEGVÁLTOZTATÁSÁRA, ezzel az évezredes magyar állammegszüntetésére. Miközben a MAGYAR ÁLLAM JOGA (az ideiglenes alkotmány) NEM TESZI LEHETŐVÉ a képviselőnek olyan ÚJ ALKOTMÁNY megalkotását, amivel hatályon kívül helyezhetnék az ideiglenes alkotmányt. (Mert azt csak a nép teheti meg.) A képviselők ezzel – és az alaptörvényben a magyarországi nép önrendelkezési jogának elvételével - mégis MEGTETTÉK.

Ebben az alkotmányellenes helyzetben a rendőr is kiszolgáltatottá vált. A diktatúra a Rendőrség szervezete fölött is megszerezte az uralmat, és rákényszerítette az érvénytelen alaptörvény szerinti állam jogrendjét, joga szerinti működést.

A RENDŐRSÉG MA NEM a MAGYAR NÉP, nem a Magyar Állam rendőrsége, és nem a nép hatalmának,államának fenntartása érdekében működik. Hanem egy magyar államot megszálló, a hazaáruló politikai „elit” által irányított, a magyarországi nép felett diktatúrát gyakorló IDEGEN ÁLLAM erőszakszervezete, az egyes rendőr meg a DIKTATÚRA ZSOLDOSA, aki így semmi tiszteletre nem számíthat a magyar néptől. Mert a rendőr jelenleg a nép feletti diktatúra egyik fenntartója és kiszolgálója.

Tehát a hazaáruló politikai „elit” a Magyarország nevű diktatúra létrehozásával befejezett kísérletet tett az ALKOTMÁNYOS REND megváltoztatására. Ez eddig a legsúlyosabb alkotmánysértés, de még NEM BŰNCSELEKMÉNY. Ez a cselekmény két feltétel együttes teljesülése esetén válik bűncselekménnyé:
1.
Ha a magyar nép (vagy annak egy része) – az ezer éves alkotmányos rendje alapján, egy jogszerű Alkotmányos Ellenállás keretén belül – úgy DÖNT,hogy BÉKÉS módon VISSZAÁLLÍTJA az évezredes magyar alkotmányos rendet, és a jog eszközével FELSZÁMOLJA a politikai „elit” alkotmányellenes államát.
2. A diktatúra a befejezett kísérlete, a jogellenesen megváltoztatott alkotmányos rend védelme, annak véglegessé tétele érdekében a rendőrségsegítségével (erőszakot alkalmazva vagy azzal fenyegetve) lép fel Magyarország alkotmányos rendjének HELYREÁLLÍTÁSÁÉRT fellépő tüntetők ellen.

Mert AKKOR a rendőrség fellépése BŰNCSELEKMÉNY LESZ, „Alkotmányos rend ERŐSZAKOS megváltoztatása”. Mert onnan kezdve a diktatúra (az alkotmányos rendjogellenes megváltoztatása) ERŐSZAKKAL történik.Mert a tüntetőt NEM LEHET azzal vádolni,hogy tettével a diktatúra alkotmányos rendjét akarta felszámolni. Egyrészt a Magyarország nevű államnak nincs alkotmánya (csak alaptörvénye), tehát alkotmányos rendje sincs (csak alaptörvényi rendje). Másrészt a tüntetők nem akarják megváltoztatni a Magyarország nevű állam „alkotmányos” rendjét. Ők a magyar állam alkotmányos rendjét akarják HELYREÁLLÍTANI. BÉKÉSEN, az alaptörvény hatályon kívül helyezésével, és a Magyarország nevű államfelszámolásával. Tehát a tüntetők cselekménye NEM MERÍTI KI a törvényi tényállást, a rendőrök ALKALMAZÁSA viszont IGEN! Egy alkotmánysértés az súlyos, elítélendő cselekedet és politikai következménye kell legyen, de a rendőrség fellépéséig NEM BŰNCSELEKMÉNY. Bűncselekménnyé a rendőri fellépés teszi!

Ezzel, a politikai „elit” által ALKOTMÁNYELLENESEN létrehozott diktatúrával, a Magyarország nevű, de NEM MAGYAR állammal szemben a magyar népnek évezredes ALKOTMÁNYOS JOGA a büntetlen ellenállás, és a HATÁLYOS ideiglenes alkotmány alapján ALKOTMÁNYOS KÖTELESSÉGE a jogszerű fellépés az alkotmányos rendjének megvédése, az ezer éves magyar állam alkotmányos rendjének helyreállítása érdekében!
Tehát amikor a nép nem a kormány ellen tüntet, hanem Magyarország ALKOTMÁNYOS RENDJÉNEK helyreállítását követeli, akkor a nép az alkotmányos KÖTELEZETTSÉGÉT teljesíti, ezért a jog a népet védi, és aki fellép ellene a diktatúra védelmében, az a legsúlyosabb bűncselekményt követi el!
Mert a nemzetközi jog 1967, az ideiglenes alkotmány 1989 óta a NÉPET védi!

A Magyar Köztársaság Alkotmánya 2.§ (2) bekezdése 25 éve (!)’89. október 23 óta kimondja: „MINDEN HATALOM A NÉPÉ”.
És az alkotmány nem csak a néphatalom elvét mondja ki, és nem csak a néphatalmának megvédéséhez ad jogot a népnek, hanem a megvédésének kötelezettségét is kimondja. (ugyanott (3) bekezdés:„Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom … kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben … mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” )
Márpedig a Magyarország nevű állam Országgyűlése KIZÁRÓLAGOS HATALMAT gyakorol,már az érvénytelen állama létrehozásával is, amivel megfosztotta a népet az önrendelkezés, a beleszólás jogától. Ezt erősíti meg az Alaptörvény módosítása felett önmaguknak adott (!) KIZÁRÓLAGOS hatalmuk.
„Alaptörvény 1. cikk
(2) Az Országgyűlés

a) megalkotja és módosítja Magyarország Alaptörvényét;
illetve 8. cikk (3) Nem lehet országos népszavazást tartani

a) az Alaptörvény módosítására irányulókérdésről…”

Tehát a magyar állam joga egyértelműen KÖTELEZI a magyar népet a kizárólagos hatalmat megvalósító politikai elités annak diktatúrája elleni fellépésre.
Márpedig ami alkotmányos kötelezettség,az nem büntethető!

Összegezve:
A magyar alkotmányos rend MÉG NINCS megváltoztatva, csak súlyos KÍSÉRLET történt erre a politikai „elit” részéről.  
Ha a magyar nép (vagy annak akár egy tagja is) a magyar alkotmányra hivatkozó Alkotmányos Ellenállás keretén BELÜL, Magyarország alkotmányos rendjének helyreállítását követeli, a Magyarország nevű diktatúra (és annak egyetlen erőszak szerve,egyetlen „zsoldosa” se) NEM NYÚLHAT HOZZÁ!!!
Mert ha megteszik, azzal nem csak a magyar állam, hanem még a diktatúra jogrendje szerint is BŰNCSELEKMÉNYT KÖVETNEK EL. Nem csak az egyes rendőr követi el,hanem annak minden felettese a főkapitányig bezárólag. A rendőrség felhasználása (fellépése) miatt pedig a teljes politikai elit elköveti ezt a bűncselekményt, a miniszterelnökig bezárólag. Mert a diktatúrájuk onnan kezdve ERŐSZAKRA épül, és az már életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

„Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása

254. § (1) Aki  olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.”

 

A fentiekre tekintettel a magyar nép feletti alkotmányellenes diktatúra BÉKÉS felszámolásában a rendőrség (és minden egyes rendőr) KULCSSZEREPET tölt be.
Mert a magyar nép ezt a diktatúrát mindenképp fel fogja számolni, és az egyes rendőr és a rendőrség hozzáállásán múlik, hogy ezt a rendőrök segítségével BÉKÉSEN teszi meg, vagy az alkotmánysértő politikai „elit” ellen indított 4.magyar szabadságharcával. A rendőr és a rendőrség jogszerű magatartásával ezt a szabadságharcot, a szabadság fegyverrel, véráldozattal és gazdasági pusztítássaljáró kivívását lehet megelőzni, és a folyamatot BÉKÉS RENDSZERVÁLTÁS keretén belül tartani. Ahol a rendőrség jogszerű és BÉKÉS fellépése a garancia adiktatúra felszámolására, a magyar állam alkotmányos rendjének helyreállítására.


Tájékoztató a rendőrség és annak személyi állománya részére:

Mi a rendőrség és a rendőr feladata egy Alkotmányos Válság idején?

Amit a rendőrnek TUDNI KELL:
- A Magyarország nevű állam NEM a MAGYAR ÁLLAM, nem a magyar nép állama. Hanem egy külső, megszálló állam diktatúrája a magyar nép felett, aminek megszüntetése a magyar nép alkotmányos JOGA és KÖTELESSÉGE.
- Az alkotmányos rend helyreállítása után a magyar nép államának szüksége lesz az átmenet BÉKÉS végrehajtását lehetővé tevő minden egyes rendőrre, és a nép elfog járni minden bűncselekményt elkövető rendőrrel szemben.
- Az Alkotmányos Ellenállásban részt vevő személyek a magyar állam HATÁLYOS JOGA szerint, Magyarország alkotmányos rendjének helyreállítása érdekében lépnek fel, a Magyarország nevű érvénytelen államot békésen és jogszerűen MEGSZÜNTETNI akarják, és nem annak alaptörvényi rendjét akarják megváltoztatni
- Az Alkotmányos Ellenállás nyilvános meghirdetése 2013.11.22-én megtörtént,ezért lehetőség van az Alkotmányos Ellenállás jogi védelme alatt a diktatúra ellen fellépni.
És a két legfontosabb tudnivaló:
- Aki az Alkotmányos Ellenállás keretében fellépő személyek ellen erőszakot alkalmaz, az életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtható bűncselekményt követ el. 
– A rendőrségi törvény 12.§(1) bekezdése alapján a rendőrnek „Meg kell tagadnia az utasítás végrehajtását,ha azzal bűncselekményt követne el.”

Amit a rendőrnek TENNI KELL:
- Értelmeznie kell, majd tevékenysége során figyelembe kell vegye a fent leírtakat.
- A rendőrség a nép és a diktatúra politikai harcában nem léphet fel erőszakosan a diktatúra védelmében, a nép ellen, mert azzal a legsúlyosabb bűncselekményt követi el. A rendőrség feladata a diktatúra BÉKÉS felszámolásának, a magyar alkotmányos rend helyreállításának biztosítása.
- A rendőrnek saját törvénye előírásának megfelelően meg kell tagadnia a bűncselekmény elkövetésére adott utasítást, nem léphet fel erőszakkal az Alkotmányos Ellenállás keretében fellépő magyar állampolgárok ellen.

És mielőtt a diktatúra hazugságokkal támadásba lendülne:
Ez a levél és a végén levő tudnivalók a rendőrség és a rendőrök TÁJÉKOZTATÁSÁRA, a diktatúra jogi helyzetének bemutatására szolgál. Abbansegíti a rendőrt és a rendőrség vezetőit, hogy JÓ DÖNTÉST hozzanak.
Nem minősül utasításnak, felhívásnak, bujtogatásnak, kényszerítésnek vagy zsarolásnak. Csak egy nyugdíjas rendőr tudásának és tapasztalatának,helyzetéből adódó új ismereteinek átadása volt kollégái részére. Azért, hogy miközben segít a magyar népnek az önrendelkezése visszaszerzésében, megóvja voltkollégái életét, megszüntesse kiszolgáltatottságukat, értelmet adjon hivatásuknak és megmutassa, hogy milyen szerepet tölthetnek be a magyar népszabadságának kivívásában.

56-ban se a tiszteknek, se AVH-s sorkatonáknak nem volt lehetősége megtagadni a bűncselekményre utasító parancsot. Csak az azonnali vagy a későbbi felelősségre vonás közül választhattak. Ma a nemzetközi jog is a nép mellett áll, és a rendőr is megtagadhatja a bűncselekményre adott utasítást. Ma a rendőrnek van választási lehetősége. Választhatja a népet, választhatja a BÉKÉT!  
Bp. 2014. október 19.                                 Geri Tibor ny. alezredes

 

HSZ:


Az Országgyűlésnek 1848-ig volt joga alkotmányozni. 1849-től meg folyamatosan megszállt ország vagyunk...
Tehát ha így nézzük, akkor 1849-től a történeti alkotmányon való további osztrák (jezsuita) "babrálás" (az előzőekkel együtt) mind ellentétes a
történeti alkotmánnyal.
A 89-es alkotmánymódosításnak abban van a jelentősége, hogy a politikai elit lemondott az 1920 óta alkotmányellenesen maguknak adott jogok nagy részéről, így az alkotmányozó jogukról!!! És a 89-es alkotmányozás másik erénye, hogy létrehozott egy olyan ÁTMENETI állapotot, amiben az állam alkotmánynak nevezett alaptörvényét ideiglenessé tette, és a megváltoztatás lehetőségét a nép kezébe tette.
Vagyis 89 után visszaállt az 1848-as állapot, az alkotmányozás és az állam sorsa a nép kezébe került.
Viszont a történeti alkotmány közben hatályát vesztette (1918) ezért a nép első dolga mindenképp egy alkotmányozás kell legyen. Legalább egy nép által alkotott ideiglenes alkotmányt meg kell alkotni, amiben lefektetjük az újabb átmenetet jogi működését.

44-ben alkotmány szempontjából semmilyen jogi esemény nem történt.
A királyság az csak egy államforma, a Szent Korona nem keresztény "királyi" korona, hanem egy Teremtőt és Jézust ismerő nép VEZETŐJÉNEK BEAVATÓ KORONÁJA!
Amihez a római katolikus egyháznak sincs semmi köze, nem is értik, hogy hogyan és mitől működik....ezer éve bitorolják csak....

Annak örülök, hogy abban egyetértünk, hogy "Alkotmányozni csak a Népnek van joga."

 


Az EU egy pillanat alatt csöndes kisfiú lesz, ha az első országban győz a néphatalom, és elkezdik elszámoltatni a politikusokat. Mert akkor megértik, hogy a saját országukban rövidesen ugyanaz lesz. És akkor a többi országban a saját hatalmuk átmentése érdekében a politikusok fogják létrehozni a néphatalmat.....
és onnan kezdve nem az EU kötelez, hanem az EURÓPAI NÉP!
És elqrták, köszönhetően Orbánnak....
Mert a szellem kiszabadult a palackból, a változás elindult, és legfeljebb lassítani tudják, megállítani nem....

 

*****************************************************************************

 

 

Alkotmányosság egy új állam diktatúrájában?

Hozzászólás az EKIT vitaindítójához.
http://www.ekint.org/ekint/ekint.news.page?nodeid=673

Egy vitának mindig örülni kell. Mert egy vita lehetőséget ad a megszólalásra.Még akkor is, ha 3 évet késett, még akkor is, ha így más célja lett ugyanannak a vitának, és még akkor is, ha lehetőséget ad a diktatúrának feltérképezni a még állva maradt ellenfeleit. Ezt a vitát vállalni kell, még akkor is, ha nincs garancia arra, hogy a hozzászólás befogadásra kerül, a vita részévé válik és nem a meghirdető cenzúrája alá esik. Még akkor is vállalni kell ezt a vitát, ha a diktatúra megtorlása a fejünk felett lebeg, és akkor is, ha véleményünk miatt netán – átmenetileg - emigrációba kell vonulni. Mert az igazságot mindig ki kell mondani, és most újra lehetőség van arra, hogy legalább az alkotmányjogot érdeklő értelmiség megismerje. Szembesíteni kell a jogász „elitet” tettükkel, le kell őket leplezni, el kell mondani nekik, hogy látjuk, hogy mit tesznek. És meg kell ígérni nekik,hogy mai tettük - a diktatúra támogatása - nem marad következmények nélkül. Egy diktatúra eltarthat 24 vagy 40 évig, de soha nem győzhet egy nép felett. Még akkor se, ha egy külső állam diktatúrája, és 150 évig tart. Egy diktatúra és egy nép harcában mindig a nép nyer. Főleg ha a nemzetközi jog 1967 óta már a népet támogatja egy diktatúrával, a saját korábbi politikai „elitjének”diktatúrájával szemben is. Ezt a jogot érvényesíteni lehet, ha kell, ki lehet kényszeríteni, akár fegyveres erővel is. Lásd Koszovó, ahol az önrendelkezéséért küzdő, saját – diktatúrát megvalósító - állama ellen fegyveres harcot folytató népet a nemzetközi közösség nem csak politikailag, nemcsak a nemzetközi joggal, de nemzetközi fegyveres erővel fellépve segítette.
Tehát minden történelmi példa azt mutatja, hogy egy nép önrendelkezési joga ma már rövidtávon se korlátozható, még a saját politikai elitjének diktatúrájával se. A nép önrendelkezési jogát korlátozó vagy megszüntető diktatúra pusztulásra van ítélve, az önrendelkezés joga minden nép alapjoga. (lásd ENSZ Emberi Jogok Nemzetközi Törvénye Egyezségokmánya I-II.  I. Rész.1. Cikk 1. pont „Minden népnek joga van az önrendelkezésre”.)

Egy ilyen vitának 3 évvel ezelőtt - mely a magyar államban az Alaptörvény megalkotása után az alkotmányosság helyzetéről szólt volna - még lett volna értelme. Megakadályozhatta volna az Alaptörvény hatályba lépését, az új állam és a magyarországi politikai „elit” új diktatúrájának létrejöttét. Hatalmas áldozatoktól - amit a diktatúra eddig okozott és amit ezután okozni fog - menthette volna meg a magyarországi népet.  Mi tettünk is ilyen kezdeményezést – az erről szóló meghívót személyesen adtam át az EKIT irodájában Majtényi László kezébe – de 9 egyetem alkotmányjogi tanszéke, neves intézetek (köztük az Ekit, a Haza és Haladás, a Szabadság és Reform Intézet, stb) volt miniszterek, neves alkotmányjogászok sora nem vállalta ezt a vitát. Pedig csak azt a vitaindítót kellett volna cáfolni, melynek végkövetkeztetése a következő volt: „A Magyarország Alaptörvénye nevű törvény a magyar államban új alkotmánynak érvénytelen, alaptörvénynek meg alkotmányellenes”. Ezt a vitát akkor kellett volna lefolytatni, amikor 2011őszén kiderült, hogy az AB hivatalból nem helyezi hatályon kívül a több szempontból is nyilvánvalóan alkotmányellenes (alap)törvényt.
Akkor ez a vita állásfoglalásra kényszerítette volna a diktatúra híveit, az meg leleplezte volna őket. Mert az alaptörvény jogilag nem védhető. Hiába briliáns az a technika, mely hazugságok sorozatával áttekinthetetlenné igyekezett tenni a megalkotás jogát és folyamatát. Mert aki az első hazugságot megtalálja, az fel tudja göngyölíteni a hazugságok sorozatát. És mi megtaláltuk ezt a pontot.
 
Ma, ugyanez a vita, amely címében az alkotmányosságról szól, a Magyarország nevű, magyarországi nép felett diktatúrát gyakorló, a magyar államot elfoglaló és leigázó új, megszálló államban meghirdetve cinikus és megalázó. A Majtényi László által vezetett EKIT részéről meghirdetve meg nem más, mint a diktatúrát támogató jogász „elit” nyílt hadüzenete a témában még megszólalni képes és azt felvállalni merő értelmiséggel szemben. Mert aki már élt a szocializmusban, az tudja, hogy a vita nem azért van, mert a véleményedet akarják tudni, hanem azért, hogy a hatalom tudja, hogy kivel kell még leszámolni…..
E kényszerből hosszúra sikerült bevezető után nézzük a vitát, kezdve a vitaindító írással.

Elsőként a szándékot szeretném leleplezni.
Ez a vita nem a Magyarország területén levő két állam közül a Magyarország nevű új államban megvalósuló alkotmányosságról szól. Nem is szólhat arról, mert egy érvénytelen alaptörvénnyel, eleve diktatúraként létrehozott, terület lakosság és legfelső államhatalmi szerv nélkül működő államban – ahol a hatalom nem az Istentől és nem a néptől származik – nem beszélhetünk alkotmányosságról. Ez a vita a mesterségesen, jogellenesen létrehozott diktatúra legitimálásáról, a hatalom, a létrehozott látszat-demokrácia elfogadtatásáról szól. Tudjuk, hogy hazudunk, de tegyünk úgy, mintha nem tudnánk. Ez a szándék leginkább abból látszik, hogy a jogász elit egyfolytában hazudik a létrejött politikai, jogi helyzetről. Pedig az egyértelmű és nyilvánvaló, egy kezdő joghallgató számára is világos fél év alkotmányjogi tanulmányok után – főleg ha Petrétei József tankönyveiből tanulja az alkotmányjogot:
A trianoni békeszerződéssel jogfolytonossá tett magyar államban új alkotmányt -1989 után - már csak a nép alkothat!!! Vagy a hatályos ideiglenes alkotmánykeretei közt Magyarország Alkotmánya névvel, vagy a népszuverenitás elve alapján, olyan névvel, amit a nép ad neki.

Magyarország ideiglenes Alkotmányát (a Magyar Köztársaság Alkotmányát) 1989-benmegalkotó pártok, képviselők és az alkotmányjogász társadalom 1996-ban még tudta és vallotta ezt az elvet. Annyira, hogy OGY határozat is született róla(139/96. számú OGY határozat). Ebben szó szerint benne van, hogy az alkotmányozás alanya az ország területén élő nép, a magyar állampolgárok összessége, köztük a képviselők is).
Majd ugyanez az alkotmány alapján, ugyanezek a pártok, részben ugyanezen képviselők és jogászok 15 év múlva szemrebbenés nélkül leírják azt a hazugságot, ami a hatályos alkotmányból semmilyen formában nem vezethető le. „Az alkotmányozó hatalom az Országgyűlés.”
Én értem, hogy a politikai „elit”, a képviselők korrigálni akarták az 1989-esideiglenes alkotmányban elkövetett hibájukat, hogy lemondtak hatalmukról a nép javára.  Csak hát ez egy végleges és visszavonhatatlan döntés volt, a népnek adott hatalmat már csak a nép adhatná vissza a képviselőnek, azt a képviselő már jogszerűen nem veheti vissza. A koldusnak adott alamizsnát se lehet visszavenni, mert az már az övé, a visszavétel pedig vagy lopásnak, vagy rablásnak minősülne.  A népnek visszaadott hatalom már a népé, ezért nem alkothat új alkotmányt a képviselő. Mert a népnek adott hatalmat a nép megoszthatja a képviselővel, (vissza már a nép se adhatja!) de visszavenni már csak alkotmányellenesen lehet(ne). Illetve éppen ezért nem lehet, és ha megteszik, az jogilag érvénytelen aktust és helyzetet eredményez. Ez a mai jogi, alkotmányos helyzet, a Magyarország Alaptörvénye nevű törvény a magyar állam joga szerint érvénytelen, hasonlóan a nemzetközi joggal is ellentétesen létrehozott Magyarország nevű állammal.
Ezt minden alkotmányjogász tudja is, ha érti a szakmáját és nem hazudik saját magának is.


Tehát a képviselőnek nincs joga új alkotmányt alkotni (ezért nem is alkotmánynak nevezik), új alkotmány nélkül viszont nem tudják hatályon kívül helyezni a régit. Csak alkotmányellenesen. (Ezt kellett volna megállapítania időben az AB-nek, hogy egy jogilag érvénytelen alaptörvénnyel NEM LEHET hatályon kívül helyezni a hatályos alkotmányt.)
Tehát a Magyarország (ideiglenes) Alkotmánya (a Magyar Köztársaság Alkotmánya)jogilag ma is hatályban van, mert a képviselők nem rendelkeznek joggal a hatályon kívül helyezésére. Ha viszont a magyar állam (a Magyar Köztársaság)ideiglenes alkotmánya hatályban van, akkor a képviselők alkotta, a magyar államjoga szerint érvénytelen alaptörvénnyel alkotott új állam NEM LEHET a magyar állam. Csak egy új állam, amelynek alkotmányaként működik a képviselők alkotta alaptörvény.
Értem én, hogy a diktatúra jogászai nem a magyar alkotmányosságról akarnak beszélni – mert akkor rögtön kiderül az alkotmányos válság, a kettősalkotmány-kettős állam, ami mindig egy polgárháború előszobája. Mi viszont,akik tudjuk az igazságot, nem engedhetjük meg nekik, hogy azzal, hogy egy diktatúra alkotmányosságáról akarnak beszélni, eltereljék a figyelmet a képviselők hazaárulásáról, a magyar állam új államra, a képviselők diktatúrájára való cseréjéről.

Tehát ha az EKIT vitatkozni akar az alkotmányosságról, akkor ne a Magyarország nevű állam diktatúrájának nem létező alkotmányosságáról vitatkozzunk, hanem a magyar állam mély alkotmányos válságáról, ahol a politikai és jogász „elit”olyan alkotmánysértések sorozatát követte el, ami kimeríti a haza és a népelárulásának fogalmát, ezért méltatlanná váltak a magyarországi népképviseletére és vezetésére. Ha maguktól nem látják ezt be, akkor ezt a tudomásukra kell hozni. És ha a szép szóra nem, a nép felszólítására ezt nem teszik meg, akkor a népnek a saját alkotmánya és a nemzetközi jog alapján joga van akár fegyveres erőszakot alkalmazni a hazai és nemzetközi jogkikényszerítésére a saját – nép feletti diktatúrát létrehozó – politikai „elitje”ellen, annak eltávolítása, lecserélése érdekében.
Ha alkotmányosságról akarunk vitatkozni Magyarországon, akkor erről, az ezeréves magyar államot és a magyarországi népet, annak ezer évnél régebbi alkotmányos rendjét érintő súlyos jogsértésekről kell szóljon a vita. És főleg arról érdemes vitatkozni, hogy a hatályos alkotmányt ért jogsértéseket hogyan lehet felszámolni és hogyan lehet helyre állítani a magyar alkotmányos rendet. Arról érdemes vitatkozni, és szívesen venném a nálam jogilag felkészültebb alkotmányjogászok ez irányú javaslatait. De azt nem vagyok hajlandó eltűrni,hogy egykor köztiszteletben álló, nagy tudású jogászok a népet félrevezetve, becsapva,egy új diktatúrát támogatva, annak nem létező alkotmányosságáról akarjanak vitatkozni.

Tehát az alkotmányjogász „elit” vagy a nép oldalára áll, és elmondja végre az igazat a népnek a politikai „elit” hazaárulásáról és segít a népnek helyreállítani az alkotmányosságot, az alkotmányos rendet, vagy a politikai elittel együtt lesznek eltakarítva a magyar nép éléről.
Most még választhatnak, és én szeretném, ha ez a vita arról szólna, hogy a jogász elit észhez tér és megérti az idők szavát. A népszuverenitás elvét nem lehet megszüntetni, a népnek adott hatalmat nem lehet büntetlenül visszavenni. A hatalmat - a közszabadság ezer éve megszüntetett elve, az 1848-as törvények illetve az 1989-es ideiglenes alkotmány alapján („minden hatalom a népé”) - vissza kell adni a népnek!
És ezt a politikai és jogász elitre nézve is sokkal jobb egy ilyen vitakövetkezményeként, szervezett jogi keretek közt megtenni, mint a nép és saját politikai „elitje” közti fegyveres szabadságharcban. Még lehetőségünk van a békés megoldásra. Talán az utolsó…
Próbáljuk erre használni ezt az EKIT által meghirdetett vitát.
(Ezt az írást levélben is megküldöm az EKIT és Majtényi László részére)

 

HSZ:


Az ideiglenes alkotmány nem a "nem választot elitcsoportok alkujaként" jött létre,(úgy csak a szövege jött létre) hanem úgy, hogy a 85-ben választott képviselők MÓDOSÍTOTTÁK az 1949.évi XX. törvényt (a 89.évi XXXI. törvénnyel).
A legitimit
ását meg két dolog adja.
1. A képviselők lemondtak az 1920 óta jogtalanul maguknak adott jogokról, és minden hatalmat (ezzel az alkotmányozó hatalmat is) visszaadták a népnek.
2. Az új preambulummal ideiglenessé tették a hatályos (legális de illegitim) alkotmányt.

Ezzel a két módosítással a jogászok és a képviselők megteremtették annak alkotmányos feltételét, hogy a nép szervezett jogi keretek közt, békésen alkothassa meg Magyarország Alkotmányát, és átalakíthassa a magyar állam alkotmányos berendezkedését.
Az egy más kérdés, hogy az elfogadás (a kihirdetés, azaz a hatályba lépés) után ez az egyetértés felbomlott, és mindenki a maga érdeke szerint akarta tovább módosítani az ideiglenes alkotmány, az átmeneti szabályokat......

http://issuu.com/kormag4/docs/gulyas_miklos_jutas_a_szent_koronar

http://issuu.com/kormag4/docs/gulyas_miklos_jutas_a_szent_koronar_95f5af4a5ae940

 

http://www.szentkoronalovagrend.hu/a-korona-tan-misztikaja/

http://www.magtudin.org/Gulyas_Miklos_Jutas_A_Szent_Koronarol_maskent_1.pdf


Sok igazság van abban, amit a 89-90-es helyzetről írsz, de azzal szerintem az a gond, hogy egy másik fejlődési irányból csak egy elemet emel ki, és egy másik irány közé teszi.
Volna értelme egy ilyen vitának is, de szerintem csak a diktatúra felszámolása után...

 


A népszavazással meg az a gondom, hogy népszavazást nem szabad tartani olyan országban, ahol a sajtó nem a nép tájékoztatását végzi, hanem a hatalom néphülyítésében vesz részt....
Lásd a kettős állampolgárságról vagy a vizitdíjról szóló népszavazást...

 


Megtisztelő, hogy egy "kormányzó" figyelemmel kíséri az AE tevékenységét.
Mielőtt legközelebb is hülyeségeket irkál, javaslom tanulmányozni a következőket:

- Halász Józsefnél megtalálja, hogy mi a különbség a Szent Korona Értékrend és Tan között...
- Arisztotelész Politika című művében a királyság mellett megtalálja a másik két jó kormányzási formát is....
- Ezer év magyar törvényei közt megtalálja, hogy ki hívta magát először Magyarország apostoli királyának (II.Lipót - 1790)....
- Pap Gábor és mások Szent Koronáról írt tanulmányai...(akkor talán megérti, hogy nem csak királyt, hanem a kormányzót is a Szent Korona - annak tagjai által - VÁLASZT magának...)
- Utoljára - szerénytelenség nélkül - javaslom a saját jegyzeteimet és az AE dokumentumait tanulmányozásra, talán megérti belőle, hogy hogyan kell a magyar alkotmányos rend és a hatályos ideiglenes alkotmány alapján helyreállítani először Magyarország mai területén a történelmi alkotmány hatályát, és utána kezdhetünk arról beszélni, hogy lehet-e és ha igen, akkor hogyan a Szent Korona Értékrendet helyreállítani, azt is Magyarország mai területén kezdve....
A többit meg bízzuk unokáink bölcsességére, mert kb ennyi idő kell, mire idáig eljutunk....

Szóval ha mindezeket áttanulmányozta és érti is, akkor jöjjön vissza, onnantól kezdve elkezdem komolyan venni....

.............................................................................................

 

Hol tartunk, mi a teendőnk?

Időről időre összegzem, hogy az elmúlt időben mit értünk el, ennek következtében hol tartunk, és leírom, hogy a célunkat a jelenlegi helyzetből hogyan érhetjük el.
Sok szó esett mostanában a múltunkról, ezért röviden azt is érintem.

Amit a történelmi múltunkból tudni kell:
A történelmet a győztesek írják, és ha nem teszünk ellene, a gyerekeinknek is azt tanítják! Mára egyértelműen kiderült, hogy a hatalmukat ránk is kiterjesztő pápai hatalom ezer éve hazudik a magyar történelemről, és a 2. szabadságharcunk leverése után még ezen ezer év előtti őstörténelmünket is átírták. Tehát ideje,hogy rögzítsük azt a valóságot, amit mi magyarok, nem engedünk elhazudni saját múltunkból. Egyetlen nemzettől se vagyunk különbek, de rosszabbak se. Amik vagyunk, ahhoz ragaszkodunk, és többet NEM ENGEDJÜK a bennünket megszállóhatalmaknak, hogy átírják a múltunkat. Ezért rögzítsük az alapokat:

A magyar nemzet a vérszerződéssel jött létre, vezetője az Atilla nemzetségéből származó Álmos, majd fia Árpád. Szellemiségünk, nyelvünk és kultúránk a Föld őstörténelmének egy darabja. Nem új hont foglaltunk 896-ban, hanem vissza-, vagy hazatértünk őseink földjére, a Kárpát-medencébe, Hungáriába. Amit Pozsonynál fegyverrel is megvédtünk a bennünket a „szeretetükkel” fogadó keresztény Európától. Mert ők akkor még pontosan tudták, hogy kik vagyunk, és tudták, hogy amíg vagyunk, addig Európa feletti hatalmuk nem teljes. Ezért ami nem ment fegyverrel, azt a pápa elérte a vallással. Istvánnal kezdve sajátságos pápai uralom és irányítás alá kerültünk, ami ezer éve tart. 

Ezen kereteken belül, amennyire lehetett, a magyar nemzet igyekezett minél többet megőrizni magyarságából. Ez Mátyásig működött, majd - a közben nemességében és lakosságában más nemzetek tagjaival kibővült -  magyar nemzet fölött  a királyi (végrehajtó) hatalmat is átvevő egyházi irányítás szellemisége következtében 3 részre szakadt a magyar nemzet uralta terület. Nemzeten belül létrejött a Kelet-Nyugat, a kuruc-labanc ellentét. Ez az osztrák fennhatósághoz való egyházi és nemesi ragaszkodás két szabadságharc leverése és egy világháború elvesztése után 1918-ban a magyar állam és a magyar alkotmányos rend megszűnéséhez vezetett. Ezután 3 állam jött létre (a külföld 3 magyar államot hozatott létre a kollaboráns magyar elittel) a történeti magyar alkotmányos rend előírásaival ellentétesen: sorrendben Károlyi Magyar Népköztársaságát, Kun(Kohn) Béla Magyar Tanácsköztársaságát és Horthy Magyarország nevű államát. A háborúban győztes Antant (az időközben a győztesekből létrejött Nemzetek Szövetsége) ez utóbbi államot fogadta el tárgyaló partnernek, és a Trianoni békeszerződés aláírásáért ezt az államot ismerték el jogfolytonos magyar államnak. 

Tehát 1920-ban, az ezer éves magyar állami jogfolytonosságunkért hatalmas árat fizetve (területünk és lakosságunk 2/3-ának elvesztése árán) a győztesek helyreállították állami jogfolytonosságunkat, de az ezer évnél régebbi alkotmányos rendszerünket az új magyar állam képviselői nem állították helyre. Csak úgy tettek, ezt hazudták, külsőségeiben ezt utánozták. De JOGILAG nem történt meg, Trianon után nem helyezték vissza hatályába a magyar történeti alkotmányt, se Horthy, se a Nemzetgyűlés nem esküdött föl sem a magyar történeti alkotmányra, sem a Szent Koronára! 
Ezt a hiányt próbálják eltakarni azzal a hazugsággal, hogy a történeti alkotmányt a szövetséges német hadsereg bevonulása szüntette meg 1944-ben. De ez hazugság!
A német bevonulásnak semmilyen hatása nem volt a magyar állam jogrendszerére.
És ha lett volna, azt akkor se tudták volna hatályon kívül helyezni, ami nem volt hatályban.

A történeti alkotmány alkalmazhatósága (időbeli és területi hatálya) valójában már1918-ban, a magyar állammal együtt megszűnt, és annak újbóli hatályba helyezését CSAK a jogfolytonossá tett magyar állam polgárai és csak a magyar állam területére vonatkozóan léptethetik újra hatályba. De ehhez a jogot - és ezzel a történeti alkotmány újbóli hatályba helyezésének lehetőségét - a magyar állam politikai elitje majd 70 évig, 1989-ig nem adta meg a magyarországi népnek. És amikor megadta, nem mondta meg a népnek, hogy a nép ettől kezdve élhet ezzel a jogával.


Amit közelmúltunk politikai történéseiből tudnunk kell:
Tehát ott tartottunk, hogy Trianon után az alkotmányos jogfolytonosságot nem állították helyre, a magyar állam a Nemzetgyűlés törvényei,  illetve a magyar állam korábbi törvényei alapján működött. Ebből következett, hogy az állam működésének minden szabálya – hatályos alkotmány hiányában - a Nemzetgyűlés hatáskörébe tartozott. Így az államformájának meghatározása és megváltoztatása is. 

EZ  tette lehetővé – az alkotmányos jogfolytonosság hiánya és Horthy államalapító 1920. évi I. törvénycikkének 2.§-a („A nemzetgyűlés a magyar állami szuverénitás törvényes képviseletének nyilvánítja magát, amely alkotmányunk értelmében az államhatalom gyakorlásának további módját is jogosult rendezni.”) – hogy Horthy a jogfolytonossá tett állama államformájának„a királyságot” (és nem a magyar Szent Korona királyságát) válassza, és a II.világháború után a magyar állam Nemzetgyűlése új államformát (köztársaság) vezessen be, és felhatalmazza magát az alkotmányozó hatalommal. (1945. évi XI.törvénycikk 1.§ (2) bek. A Nemzetgyűlés állapítja meg Magyarország alkotmányát és államformáját.) Mert az alkotmány nélküli állami jogfolytonosság, az államalapító törvény hibája (hiányossága) ezt lehetővé tette.

Így lett jogfolytonos magyar állammá - a trianoni békeszerződéssel jogfolytonossá tett Horthy Magyarország nevű államának törvénye szerint(!) - az1949. évi XX. törvénnyel létrehozott Magyar Népköztársaság nevű állam. És ugyanezt ismételhette volna meg Orbán – és látszatra ezt is akarta – hogy a Magyarország Alaptörvénye nevű törvénnyel létrehozott állama a magyar állam HELYÉRE lépve jogfolytonos magyar állammá váljon. Csak figyelmen kívül hagyta azt a törvény (alkotmány) módosítást, amiben ő maga is részt vett 1989-ben. 

1989-ben ugyanis (szándékosan vagy véletlenül) elkövettek a rendszerváltók egy sor jogalkotási „hibát”. 
1. Beletették az Alkotmány nevű, a magyar állam jogrendjét meghatározó alaptörvénybe,hogy „minden hatalom a népé”. Vagyis a képviselők lemondtak 1920-óta gyakorolt,maguknak adott jogaikról, ezzel teljessé vált az 1949 óta alkalmazott népszuverenitás elve, az alkotmányozó hatalom 1848 után újra a magyarországi nép kezébe került.
2. Ideiglenessé tették az alkotmány nevű törvényt, ezzel jelezve alkotmányos érvénytelenségét, de lényegesen módosítva, az átmenetet biztosító, az államot szervező érvényes jogként meghagyták. Ezzel kijelölték és bebiztosították azokat az irányokat, kereteket, amin belül az alkotmányos jogfejlődésnek haladni kell.A nép alkotmányának megalkotásáig.

Fentiek alapján a képviselőknek a magyar államban 1989 óta NINCS alkotmányozóhatalmuk, csak alkotmányhoz kötött, alkotmány-módosító hatalmuk van, ami nem teszi lehetővé új alkotmány megalkotását, amivel a régi (átmeneti) alkotmányt hatályon kívül helyezve új magyar államot hozhatnának létre. Ez a jog 1989-tőlCSAK a MAGYARORSZÁGI NÉPET illeti meg!!!

Ennek figyelmen kívül hagyása – vagy SZÁNDÉKOS MEGSÉRTÉSE – hozta létre azt az alkotmányos válságot (alkotmányellenes és nemzetközi jogot súlyosan sértőhelyzetet) amelyben a magyar állam MELLETT a képviselők létrehoztak a saját hatalmuk gyakorlása, a magyar nép feletti diktatúrájuk fenntartása érdekében egy érvénytelen államot, amit a megtévesztés érdekében aljas módon Magyarországnak neveztek el. Ez az új állam NEM a MAGYAR ÁLLAM, mert az előbb bizonyítottuk,hogy a magyar államban a képviselő nem alkothat se új alkotmányt, se új,jogfolytonos magyar államot nem hozhat létre.
Ennek az államnak a hatalmával a politikai elit megfosztotta a magyar népet az önrendelkezési jogától, két év alatt megszállta és elfoglalta a magyar államot, a nemzetközi szervezetekben elfoglalták a magyar állam helyét.
Itt tartunk most.

Tehát XX. századi magyar történelmünk két kulcsfontosságú mozzanata az alkotmányos rendünk vonatkozásában 1918-20 és 1989-90. 
Elsőként, amikor ezer év után megszűnt az alkotmányos jogfolytonosságunk, de hatalmas áldozatok árán megmaradt állami jogfolytonosságunk. Valamint a második időpont, amikor a magyar állam keretein belül megteremtődött a diktatúrák sorának BÉKÉS felszámolása és az alkotmányos jogfolytonosságunk alkotmány szerinti (nép általi) helyreállításának lehetősége. 
Fentiek kijelölik jelen feladatainkat is.


Amit tennünk kell:

A nép által alkotmányozni, a történeti alkotmány hatályát visszaállítani CSAK a MAGYAR ÁLLAM KERETEI KÖZT, a nemzetközi jog és a nemzetek közössége által elismert magyar állam HATÁLYOS jogával lehet! Ezt mi, a magyarországi nép csakúgy tehetjük meg, ha felszámoljuk, megszüntetjük a magyar államot elfoglaló,megszálló és megbénító Magyarország nevű diktatúrát. Tehát első és legfontosabb teendőnk az érvénytelen, Magyarország nevű állam felszámolása, a magyar alkotmányos rendhelyreállítása. 

Vörös Imre volt alkotmánybírónak igaza volt, amikor azt mondta, hogy a diktatúra páratlanul jól felépített rendszer. Azt már én teszem hozzá, hogy igazi Luciferi remekmű, gyakorlatilag sebezhetetlen. Mint a múltban Achilles. De ahogy neki is volt egy pontja, ahol sebezhető - semmi nem tökéletes, ami nemisteni – úgy a Magyarország nevű diktatúrának is van egy sebezhető pontja. 

Első lépésben csak ezt a pontot érdemes támadni, minden más támadása hatástalan, eredménytelen. Ezt a diktatúrát tüntetéssel, sztrájkkal vagy diktatúrán belüli választással NEM LEHET megbuktatni vagy felszámolni. Ennek a diktatúrának az Achilles sarka, hogy jogellenességre és hazugságra épült. Ennek a diktatúrának a sebezhető pontja a diktatúra államát létrehozó, a magyar államjoga szerint alkotmányellenes, ezért közjogilag ÉRVÉNYTELEN alaptörvény. Ezt lehet és érdemes támadni, mert amikor ezt sikeresen megtámadjuk, és az érvénytelenség a köztudatba kerül, akkor a diktatúrát felszámoló folyamat beindul. Mert A HAZUGSÁG LELEPLEZŐDIK, és a nép megérti, hogy a Magyarország nevű állam a politikai „elit” esküszegésére, alkotmánysértésére és hazaárulására épült.
Innen kezdve a további lépések már egyfajta logikai rendben követik egymást.Annyi változás lesz 89-es „rendszerváltás”-hoz képest, hogy a politikai „elit”csak a saját diktatúrájának békés lebontásában vehet részt, a magyar állam újjáépítésében NEM!

Tehát magyar népként első és legfontosabb feladatunk, hogy nem a diktatúra forgatókönyve általi színdarabot és a ránk kiosztott birka szerepet játsszuk tovább. Nem fogadjuk el a diktatúrát, és nem hagyjuk, hogy ránk kényszerítsék,hogy a továbbiakban csak a diktatúrán BELÜL gondolkodjunk. 
Tehát az első lépés a szabadságunk és önrendelkezésünk visszaszerzése, a 
 Magyarország nevű, magyar nép felett diktatúrát megvalósító megszálló állam felszámolása. Amíg ezt nem kezdjük el,addig semmi mást nem szabad tenni, mert semmi másnak nincs értelme. Főleg a diktatúrán BELÜLI semmilyen tüntetésnek nincs értelme, ami a diktatúratörvényei vagy kormánya, egyes kormányszervei ellen irányulnak. Mert miközben a diktatúra egyes intézkedései, korrupt szervei ellen tüntetünk, aközben elismerjük és legitimáljuk magát a diktatúrát. 

A diktatúra felszámolása az alaptörvény és a vele létrehozott Magyarország nevű (NEM MAGYAR ÁLLAM) érvénytelenségének és a diktatúra tényének kimondásával kezdődik. Ha a diktatúrát akarod felszámolni, mond ki Te is, és mond el mindenhol, mindenkinek!

hsz:


Tudod, én közelről láttam, ahogy a média "fölépítette" a Szolidaritást, Árok Kornélt és Kónya Pétert szerepeltetve a médiában, (A Millát és azok vezetőit úgyszintén) hogy utána a hozzájuk csatlakozott tömeget bevigyék az MSZP és Bajnai mögé....
És ugya
nígy ugyanezt láttam a másik oldalon Falussal, Kaslerrel, Szepessyvel, és sorolhatnám.
Most másokkal teszik ezt, de a cél ugyanaz.
Belülről építeni a diktatúrát...

Amikor kimentem és láttam a sok kamerát, tudtam, hogy itt nem a diktatúra elleni harc lesz bejelentve, hanem a hatalom félrevezető manővere, a tüntetők megosztása folytatódik....
Itt nem az elégedetlenség élére álltak, hanem már ők hozták létre az elégedetlenséget is.
Mert amíg a nép az internetadó ellen "elégedetlenkedik" - amit egy pillanat alatt lehet úgy kommunikálni, hogy "abban a formában nem is lesz", és akkor a tömeg fele máris lenyugszik - addig nem azért tüntet, hogy diktatúra van.....
Hát így lehet "kezelni" egy mesterségesen felheccelt tömeget.
Nem kell az élére álljanak, az élén állnak, ők maguk hozták létre és irányítják az első perctől fogva...
Csak leeresztették az emberek fejéről a gőzt, hogy addig se a forradalomra emlékezzenek, hogy lehetne úgy is fellépni a népnek a diktatúra ellen...

.......................................

 


A jelenkor pestise a korrupció, amely teljesen elharapódzott az országban, mondta Kónya Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Péntek délután az emberek szakítsanak egy kicsi időt arra, hogy odafigyeljenek. Autós demonstrációt szervez a Magyar Szolidaritás Mozgalom – ahogy mondják -az orbáni gazdaság- és társadalompolitika, az állami szintre emelt korrupció elleni tiltakozásul. Azt mondják, hatalomra kerülése óta az Orbán-kormány cinikus, korrupt, és módszereit tekintve nem demokratikus kormányzást folytat. Gazdaságpolitikája és társadalompolitikája azt eredményezte, hogy a társadalom egyre inkább kettészakad, hiszen az egykulcsos adó óta még a legszegényebb rétegeket is újabb és újabb adóval sújtja. A közpénz mindenkié, de a politikusok úgy bánnak vele mintha a sajátjuk lenne, emelte ki Kónya, aki szerint ha a NAV elnöke a történtek után a helyén marad, sőt, ő vezeti a vizsgálatot maga ellen, akkor nincs miről beszélni. Kónya szerint felháborító, hogy Orbán Viktornak honnan van akkora vagyona, mikor soha nem dolgozott, mindig politikus volt, tehát végig lehet követni a vagyongyarapodását. Ellenőrizni kellene tételesen, mikor mennyit keresett, mekkora a vagyona, és abból kiderül, hogy mennyire reális a vagyoni helyzete. Hétfőn lesz egy civilek által szerveződő nagy tüntetés a Parlament előtt, ott a demonstrálók megtehetik, hogy nem engedik ki a képviselőket addig, amíg meg nem hozzák meg a megfelelő döntéseket, tette hozzá Kónya Péter.

http://www.atv.hu/videok/video-20141112-konya-peter-eb

Geri Tibor:
De megokosodott ez a Kónya!
Én még emlékszem, amikor vagy 30 ezren voltunk a parlament előtt és amikor a tömeg eleje megindult a parlament lépcsőin felfele és a rendőrök letették a pajzsot (akkor utoljára) akkor Kónya meg Árok lökdöste vissza a lépcsőr
ől a kollégákat....
Akkor nem tudta, hogy körbe kell venni a parlamentet, és addig maradni, amíg nem hoznak számunkra megfelelő törvényt?
Persze nem tudja, hogy igazából mit javasol.
Mert a bűncselekmény törvényi tényállása olyan "rugalmas" hogy gyakorlatilag minden keményebb hangú tüntetésre ráfogható a "kényszerítés"...

...................................................................

 

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=wCCI2jvu81o

http://www.youtube.com/watch?v=4MB6pn9YXP4

http://www.youtube.com/watch?v=DFSCij_NpLI

 

 

4.rész

http://www.youtube.com/watch?v=KhkugnaEwcE

5.rész

http://www.youtube.com/watch?v=EPSC-1QqFCk

6.rész

http://www.youtube.com/watch?v=tUOQSpLzoug

7.rész

http://www.youtube.com/watch?v=7JEqcJ7DEfI

8.rész

http://www.youtube.com/watch?v=DyBK6V-1vjw

9.rész

http://www.youtube.com/watch?v=sJiU1N0EQ8w

10.rész

http://www.youtube.com/watch?v=SGXDwHOS-Bg

11.rész

http://www.youtube.com/watch?v=0wN1dbe63ZY

12.rész

http://www.youtube.com/watch?v=-O3Cg-V0-Ec

13.rész

http://www.youtube.com/watch?v=xnBgJNRXRa8

14.rész

http://www.youtube.com/watch?v=KOO_SK4jnj8

15.rész

http://www.youtube.com/watch?v=n17R3FfNX5w

16.rész

http://www.youtube.com/watch?v=ieLPKmelFXc

17.rész

http://www.youtube.com/watch?v=ZXIOP1Aai_U

18.rész

https://www.youtube.com/watch?v=d7dCrvmjJ-E

 

19.rész

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=er4D9g8N0f0

***********

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=nFzxQbfTsTY

20.rész

**********

21. rész

https://www.youtube.com/watch?v=2bETIFR8gEc

**********

22.rész

http://www.youtube.com/watch?v=q-Heiz6dajM

******************************

23.rész

http://www.youtube.com/watch?v=1b4w-2m19mg

************

 

24.rész

http://www.youtube.com/watch?v=xE4nXE-mdh4

*************************

 

25.rész

https://www.youtube.com/watch?v=5FI1aHYImzM

******************

 

26.rész

https://www.youtube.com/watch?v=mnhuo_P1cjk

*******************

 

27.rész

https://www.youtube.com/watch?v=Mn-5KOlLyH0

***************

28.rész

https://www.youtube.com/watch?v=zggXt__tx9Y

***********************************

 

29.rész

https://www.youtube.com/watch?v=Mdc9rF924UA&feature=em-subs_digest

****************************************

30.rész

https://www.youtube.com/watch?v=_XTP2VbdXmU

****************************

 

31.rész

https://www.youtube.com/watch?v=msXNo-LAFLM&feature=youtu.be

******************************************************************

 

Csak az AMKlehet megoldás! Nem véletlenül hallgatják agyon! Gyanitom a Fix Tv-ét is a" paragrafus" sorozatujkért nyirták ki!. Nem kegyelmeztek nekik hiába volt nagy tiltakozás. Itt az ominozus adás sorozat linkje. Érdemes tanulmányozni ha érdekel a téma.: Valamikor pár éve a Szent Korona Alkotmányról -litt hallottam elöször róla- Nem hiszem, hogy van hasonlóan modern, élhetőbb közösségi, együtélési forma!
http://szkszhu.szksz.com/veledeu.html

A sorozat előkészítő beszélgetése 2008. február 11.

A sorozat bevezetése 2008. február 25.

Alkotmányozás, jogrendszer - Vendég: dr. Szöllősi József 2008. március 3.



2. rész: http://szkszhu.szksz.com/veledeu0.html

Család (korosztályok) - Vendég: Ugrin András 2008. március 10.

EU vagy Európai konföderáció? - Vendég: Lóránt Károly 2008. március 17.

Mezőgazdaság és élelmiszeripar - Vendég: Prof. Dr. Ángyán József 2008. március 31.


3 rész: http://szkszhu.szksz.com/veledeu1.html

Egészségügy 2008. április 7.

Oktatás, nevelés 2008. április 14.

Gazdaság általános kérdések - Vendég: dr. Drábik János 2008. április 21.

Mezőgazdaság és élelmiszeripar - Vendég: Prof. Dr. Ángyán József 2008. április 28.



4. rész: http://szkszhu.szksz.com/veledeu2.html

Nem anyagi értékek (kultúra, tudomány) - Vendég: Jankovics Marcell 2008. május 5.

Az Európai Konföderáció - 2008. május 19.

Vallás - Vendég: ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész, dr. Czeke András Ősmagyar vallás - 2008. június 2.

Települések és képviseletük - Vendég: dr. Feledy István, Bethlen Farkas - 2008. június 9.



5. rész: http://szkszhu.szksz.com/veledeu3.html

Védelem - Vendég: Prof. Dr. Bokor Imre - 2008. június 16.

Államháztartás (Költségvetés) - 2008. június 23.

Az EU belülről – Vendég: Barcs Endre - 2008. június 29.

Gazdaság, pénzügy politika – Vendég: Varga István - 2008. július 6.

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

 

 

AZ ERŐSZAK JOGOT TEREMT, avagy mi az igazság az 1989-es alkotmány körül?

Manapság nagyon divatos "visszasírni" az 1989-es "Alkotmányt", hogy az "jogszerű", szembeállítva az Orbán által kreált 2011-es Magyarország Alaptörvényével, hogy az egy "tákolmány", egy új államot hozott létre stb. SZÖGEZZÜK LE: MINDKETTŐ TÁKOLMÁNY, ÉRVÉNYTELEN, SEMMIS, így a kukába való...Ez a háttérhatalmi dialektika bája, tézis-antitézis ahogy Adam Majsa barátunk mondaná, bedobnak egy csontot a 2011-...

Tovább...
Az irat jelzete: MNL OL N 45 Lad. H. Ser. A.–Fasc. 3.–1920:I. – Aláírásokkal és pecsétekkel ellátott nyomtatott törvényszöveg
MNL.GOV.HU
Tetszik ·  · 
  • Adam Majsa az ideiglenes alkotmányhoz való ideiglenes visszatérés csupán azzal indokolható, és adott esetben azért is lehet rá szükség, mert egyértelműen kimondja, hogy "minden hatalom a népé"... ezzel a hatalommal kellene élnie végre a népnek... 
    fent linkeltek viszont újdonságok, szóval nézem őket, hátha új távlatokat nyitnak 
    5 órája · Tetszik · 3
  • Mihály Márta Mi a helyzet trianonnal?
    5 órája · Tetszik · 1
  • Peter Szilvássy Trianon kapcsán azt kell vizsgálni, hogy a Magyar Királyság JOGUTÓDJA -e és hogyan, mennyiben és milyen módon az Osztrák-Magyar Monarchiának? Mivel IV.Károlyt törvénytelenül fosztották meg uralkodói jogaitól, a szerződés aláírásának is kétséges a jogi ereje, hiszen nem törvényes hatalom képviselője látta el kézjegyével. A királyi deklarációt (Villa Prangins, 1920.nov.9.) megelőzte a trianoni szerződés aláírása, vagyis akkor - az aláírás pillanatában - még nem voltunk SZABAD ÉS FÜGGETLEN KIRÁLYSÁG, érvényben volt a Pragmatica Sanctio általi "együttbirtoklás", így ez okból is kétséges a trianoni szerződés aláírásából eredő felelősségünk!
    4 órája · Tetszik · 3
  • Peter Szilvássy Külön érdekesség, hogy bár a király a november 9-i deklarációjában kijelenti (Horthyhoz írt levél formájában): " Én osztom azt a felfogást, miszerint a pragmatica sanctiónak a magyar és a többi örökös tartományok együttes és megoszthatatlan birtoklására vonatkozó határozmányai hatályon kívül léptek, és az 1867. évi XII. tc. érvényét vesztette. " - mégis Zita királyné 1922-ben a Pragmatica Sanctióra hivatkozik, II.Ottó trónigényének elismertetésekor! A 3 oldalas dokumentum, Zita s.k.:https://www.flickr.com/.../14789898224/in/photostream/
  • Peter Szilvássy Magam részéről én az UTOLSÓ TÖRVÉNYES MAGYAR KIRÁLY, IV.KÁROLY DEKLARÁCIÓJÁHOZ (Villa Prangins, 1920.november 9.) tartom magam, hogy a Pragmatica Sanctio hatályát vesztette, Magyarország SZABAD ÉS FÜGGETLEN KIRÁLYSÁG, így II.Ottó NEM volt magyar király... Bár az "együttbirtoklás" és a trónöröklés rendje elvileg még külön is választható...De jelen esetben úgy tűnik nem, íme az 1867. évi XII. törvénycikk, amely a királyi deklarációval ÉRVÉNYÉT VESZTETTE és amelyből kiderül hogy " ... azon országok és tartományok, melyek a megállapitott öröklési rend szerint egy közös uralkodó alatt állanak, feloszthatatlanul és elválhatatlanul együtt birtoklandók.":http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=5313
    A magyar korona országai és az Ő Felsége...
    1000EV.HU
  • Tibor Geri Hülyeségeket én is tudok írni, de ha komolyan akarunk beszélni a témáról, akkor előtte ideteszek néhány törvényt...
  • Peter Szilvássy Összefoglalva az alkotmányos, közjogilag érvényes helyzetet: Az utolsó törvényes magyar király, IV.KÁROLY DEKLARÁCIÓJÁVAL (Villa Prangins, 1920.november 9.) Magyarország - a király szavaival - "teljes állami függetlenségét visszanyerte" , mivel: "... a pragmatica sanctiónak a magyar és a többi örökös tartományok együttes és megoszthatatlan birtoklására vonatkozó határozmányai hatályon kívül léptek, és az 1867. évi XII. tc. érvényét vesztette", így 1920.november 9.óta MAGYARORSZÁG SZABAD ÉS FÜGGETLEN KIRÁLYSÁG, az "együttes és elválaszthatatlan birtoklás" megszűnt, az arra vonatkozó törvények hatályukat vesztették, így II.Ottó NEM volt magyar király, nem lépett IV.Károly örökébe, a Horthy-rendszer viszont - a király törvénytelen elűzésével - jogsértést követett el, fellépve az alkotmányos és törvényes rend ellen, így regnálása közjogilag érvénytelen volt, hiába volt az államforma királyság.
  • Tibor Geri Visszafele haladok....
    "...íme az 1867. évi XII. törvénycikk, amely a királyi deklarációval ÉRVÉNYÉT VESZTETTE...."

    Egy mondatban két olyan szarvashiba, amit az nem követhet el, aki jogi kérdésekbe akar beleszólni.
    Az érvényesség törvényalkotás esetén megalkotáskori kellék.
    Ha valami a megalkotáskor érvényes volt (67. évi XII. törvénycikk) az az érvényét nem vesztheti el. Legfeljebb a hatályát.
    De itt jön a másik hiba. 
    Egy törvény hatályát csak a törvényhozó vagy az állam megszűnése szüntetheti meg, királyi deklaráció nem....

    folyt.
  • Ádám Stark Ezt az egészet még én vetettem fel egy korábbi postban. 
    Az OK, hogy Orbánék meg mindenki törvénytelen módon járt el, de bölcs dolog egy olyan banda alkotmányára hivatkozni ami csak az itt állomásozó szovjet tankoknak köszönhette a legitimitását? És amely lehetővé tette az ország kifosztását? Nem.

    A Habsburgokat meg hagyjuk. Hányszor is mondtuk ki rájuk a trónfosztást? 

    A nulláról kell kezdeni az egészet.
    2 órája · Tetszik · 1
  • Peter Szilvássy Így van Ádám Stark, tied volt a gondolatindító, köszi! Amúgy egyetértek, aki szerint törvényes az 1989-es alkotmány, a szerint az 1949/XX.tv is törvényes volt, alkotmányos, akár az egész Rákosi-rendszer... 
  • Tibor Geri Na akkor nézzük az elejétől, mert az írás hemzseg a valótlan állításoktól....

    Szögezzük le az elején: "Az erő nem szül jogot"/Rousseau/
    (Ez persze a háborúk győzteseit nem zavarta a háborúkat lezáró békediktátumok elfogadtatásakor)

    "Manapság nagyon divatos "visszasírni" az 1989-es "Alkotmányt", hogy az "jogszerű",..."
    Nem kell visszasírni, a 49/XX-as érvényes, hatályos, a nemzetközi jog által elismert élő jog, a magyar állam (ideiglenes nevén Magyar Köztársaság) hatályos, ideiglenes alkotmánya, ideiglenes alaptörvénye. 
    Nem "jogszerű", hanem jog szerint alkotott, tehát ÉRVÉNYES, mert a magyar állam joga szerint alkotta a magyar állam érvényes Nemzetgyűlése és a benne foglalt szabályok szerint módosították.
    Aki ezt vitatja, az tegye ide azt az ÉRVÉNYES jogszabályt, ami alapján vitatni akarja fenti állításomat, és bizonyítani tudja Szilvássy Péter valótlan állítását.
    folyt.
    2 órája · Tetszik · 1
  • Béla Brunner Kedves Péter! Minden tiszteletem a tiéd, hogy ilyen mélyen beleástál alkotmányos rendünk állapotába! Az én véleményem az, hogy Magyarország köztársaság. Ezt rögziti a jelenlegi új alkotmány, amely érvényes, mert a kétharmados többséggel megválasztott kormánypártot ez a nagyarányú választási győzelem az alkotmányozásra feljogosította!Magát az alaptörvényt nem tudom minősíteni, mert nem olvastam és nem vagyok alkotmányjogász!
  • Ádám Stark Az alkotmányt megalkotó banda ma már bizonyítottan törvénytelen eszközökkel jutott hatalomra (kekcédulás választások, szalámizás) ebből kifolyólag az általa létrehozottak nem törvénytelenek szintén?
  • Ádám Stark Mert én amúgy támogatom az AE-t, de nem lehet, hogy rossz irányból közelítitek meg?
  • Tibor Geri "szembeállítva az Orbán által kreált 2011-es Magyarország Alaptörvényével, hogy az egy "tákolmány", egy új államot hozott létre stb.
    Magyarország Alaptörvényével nem az a probléma, hogy "tákolmány", hogy jogilag fércmű, hanem az, hogy jogilag ÉRVÉNYTELEN. Mert nem az és nem úgy alkotta meg, ahogy kellett volna. Ezért új magyar alkotmánynak érvénytelen, a magyar állam új alaptörvényének meg alkotmányellenes.
    3 éve elég sokszor, elég sok helyen leírtam elég részletesen, hogy miért érvénytelen, jogszabályokkal alátámasztva. 
    És mivel érvénytelen, nem alkalmas a Magyar Köztársaság Alkotmányának hatályon kívül helyezésére, tehát nem csak az alkotmány, hanem az általa létrehozott Magyar Köztársaság nevű ezer éve jogfolytonos magyar állam is hatályban van.
    Tehát az érvénytelen alaptörvénnyel létrehozott Magyarország nevű állam NEM LEHET a magyar állam, mert az létezik, és egy érvénytelen állam nem léphet a helyére. Tehát a logika szabályai szerint csak új állam lehet.
    És aki cáfolni akarja az állításomat, az tegye ide azt az ÉRVÉNYES jogszabályt, amire az állítását alapozza....
    folyt.
    1 órája · Tetszik · 1
  • Tibor Geri "SZÖGEZZÜK LE: MINDKETTŐ TÁKOLMÁNY, ÉRVÉNYTELEN, SEMMIS,"
    Szögezzük le, hogy ez egy valótlan állítás. (Csak az egyik érvénytelen, mégpedig a 2011-es alaptörvény.)

    A 49/XX-as jogilag érvényes és hatályos törvény és egyben a 89-es módosítás következtében a magyar állam ideiglenes alaptörvénye. Amit hibásan neveznek alkotmánynak, mert nem az. Amit nem az Isten vagy nem a nép alkotott, az nem alkotmány. Vagyis amit más (nemzetgyűlés, országgyűlés) alkot és alkotmánynak nevez, az nem alkotmány. De ettől még egy érvényes és a magyar államban hatályos, hatályban levő (!) törvény!

    Péter magyarázatként Ádám dialektikáját hozza, de ez egy hibás érvelés. Persze aki nem tudja, hogy mi a célja a fürdővízzel a gyerek kidobásának (az Alaptörvény érvénytelenségével a 49/XX-as "utólagos érvénytelenné hazudásával") az beveszi ezt a magyarázatot.
    Egyszerűen arról van szó, hogy megtaláltuk a diktatúra Achilles-sarkát, amivel békésen felszámolhatjuk, és ezzel megteremtettük az elmúlt ezer év disznóságai eltörlésének a lehetőségeit.
    Érthető, ha a háttérhatalom jezsuita ága mindent bevet annak érdekében, hogy ennek jogalapját - a Magyar Köztársaság hatályos ideiglenes alkotmányát (77. §. (1) bek alapján alaptörvényét) - nevetséges indokok alapján UTÓLAG érvénytelenné nyilvánítsa....
    folyt.
    1 órája · Tetszik · 2
  • Peter Szilvássy Kedves Tibor! Értem én a jó szándékot és azt, hogy védeni próbálja "szellemi gyermekét", de csak annyit kérdezek, ha amint írta " A 49/XX-as jogilag érvényes és hatályos törvény és egyben a 89-es módosítás következtében a magyar állam ideiglenes alaptörvénye. ", akkor EZ AZT IS JELENTI, HOGY LEGITIM ÉS ALKOTMÁNYOS VOLT A RÁKOSI-RENDSZER, AZ 1945 UTÁNI KOMMUNISTA HATALOMÁTVÉTEL ÉS AZ 1949-ES ORSZÁGGYŰLÉS??? Konkrét választ várok! Ha igen, jogos, amit mond, ha nem, akkor nem.
    1 órája · Tetszik · 1
  • Tibor Geri "Magyarország JOGILAG királyság, jelenleg is, mert az államformát erőszakkal és törvényellenesen változtatták meg, s ahogy a római jog is mondja, "erőszak nem alapít jogot".."

    A jogot akkor gyakorolják rendeltetésének megfelelően, ha pontosan, magyarul, egy-értelműen fogalmazzák meg. Ez érvényes a jogi magyarázatokra.
    Országnak nincs államformája. Államformája államnak van.
    A Horthy által az 1920. évi I. törvénycikkel létrehozott Magyarország nevű nem magyar államot a trianoni békeszerződés nyilvánítja jogfolytonos magyar állammá. 
    A Magyarország nevű jogfolytonossá vált magyar állam államformáját egy Nemzetgyűlés alkotta TÖRVÉNNYEL hozzák létre. (1921. évi XLVII. törvénycikk)
    Ami törvényt pedig a Magyarország nevű állam Nemzetgyűlése alkotott, azt a Magyarország nevű állam Nemzetgyűlése egy másik törvénnyel megváltoztathatja. 
    Ez történt a 46. évi I. törvénnyel. Az államformát királyságról köztársaságra változtatták....
    Ráadásul előtte alkottak egy törvényt, amibe beleírták, hogy ehhez joguk van, hogy ez biztos törvényes legyen.
    (1945. évi XI) Ha valakinek nem lenen elég az 1920. évi I. törvénycikk 2.§-ra való hivatkozás.
    "A nemzetgyűlés a magyar állami szuverénitás törvényes képviseletének nyilvánítja magát, amely .... az államhatalom gyakorlásának további módját is jogosult rendezni. "

    Teccik figyelni "kolléga" úr?
    "NYILVÁNÍTJA MAGÁT" ....Nem Szent Korona szuverenitása, nem a történeti vagy történelmi magyar alkotmány alapján....csak hogy megelőzzem a további ostoba és valótlan hivatkozásokat...

    Tehát az ezer éves magyar állam hatályos államformája Horthynak köszönhetően ....köztársaság.....
    (Ha kell, akkor részletesen kifejtem, hogy miért neki köszönhetően)
    folyt...
    1 órája · Tetszik · 3
  • Tibor Geri És még csak a 2. bekezdésnél vagyunk....
  • Peter Szilvássy Választ várok!  Fenti kérdésemre... ugyanis az kulcskérdés...
  • Adam Majsa Fenti kérdések tisztázása az egész csoport számára hasznos lehet, öröm olvasni! Éppen ezért kérném a vitázó feleket ne csorbítsák a beszélgetés színvonalát egymás minősítgetésével, ide-oda szurkálódásokkal  köszi
    1 órája · Tetszik · 2
  • Peter Szilvássy Köszi Adam Majsa, hasonlóan gondoljuk...  
    1 órája · Tetszik · 1

.....................................................................................................

 

AZ ERŐSZAK JOGOT TEREMT, avagy mi az igazság az 1989-es alkotmány körül?

Manapság nagyon divatos "visszasírni" az 1989-es "Alkotmányt", hogy az "jogszerű", szembeállítva az Orbán által kreált 2011-es Magyarország Alaptörvényével, hogy az egy "tákolmány", egy új államot hozott létre stb. SZÖGEZZÜK LE: MINDKETTŐ TÁKOLMÁNY, ÉRVÉNYTELEN, SEMMIS, így a kukába való...Ez a háttérhatalmi dialektika bája, tézis-antitézis ahogy Adam Majsa barátunk mondaná, bedobnak egy csontot a 2011-es Alaptörvényről, hogy érvénytelen, ami persze igaz, csak azért, hogy KÜZDJ EGY HASONLÓAN ÉRVÉNYTELEN 1989-es Alkotmányért (ami valójában az 1949/XX. módosítása), így bármit választasz, semmis a választásod, persze szigorúan csak jogilag, a rajtunk élősködőket ez nem zavarja semmiben...
Tisztázzuk: az 1989-es alkotmány nem új alkotmány volt, hanem az 1949-es sztálinista alkotmány átírása. Az 1949/XX. tv. által létrehozott "alkotmány" módosítása volt az 1989-es tákolmány... Magyarország JOGILAG királyság, jelenleg is, mert az államformát erőszakkal és törvényellenesen változtatták meg, s ahogy a római jog is mondja, "erőszak nem alapít jogot"... A tiszta helyzet felgöngyölítéséhez 1918-ig kell visszamennünk... Én nem vagyok elfogult, nem "ajnározom" a habsburgokat, de IV.Károly elűzése teljesen TÖRVÉNYTELEN volt, így a Horthy-korszak is közjogilag illegitim... IV.Károly deklarációjával (1920.nov.9. Villa Prangins) Magyarország ismét SZABAD ÉS FÜGGETLEN KIRÁLYSÁG, a Pragmatica Sanctio-ból eredő „indivisibiliter ac inseparabiliter” (oszthatatlan és elválaszthatatlan) jelleg JOGILAG MEGSZŰNT, tekintve, hogy a fenti királyi deklaráció FELMONDJA a Pragmatica Sanctiót és IV.Károly, a törvényes király megállapítja: "Magyarország teljes állami függetlenségét visszanyerte". Ahogy Szabó István történész írja egy tanulmányában: "Az államforma ugyanis mindaddig királyság marad,amíg alkotmányos úton köztársaságra nem változtatják." Nálunk ez elmaradt, maradtunk királyság... 1920.NOV.9-e óta szabad és független királyság... INNEN INDULUNK! Ezért nem volt szükség a Habsburg-ház trónfosztására az 1921:XLVII. tc. alapján, mert a királyi deklarációval MEGSZŰNT AZ "EGYÜTTBIRTOKLÁS"!

Az említett nagyfontosságú deklaráció két példányban született, az egyiket a királyhű Rakovszky (Nemzetgyűlés elnöke) kapta, a másikat Horthy, ám Horthy eltitkolja ezt a magyar nemzet elől, nem hozza nyilvánosságra, nehogy szimpátiát ébresszen a király iránt...Balassa Imre közli fakszimile a könyvében (A magyar királytragédia), de az online változatban, amit én találtam, sajnos nincs benne, csak az eredeti könyvben... 
Lássuk a királyi deklarációt:
http://mnl.gov.hu/habsbur…/02_iv_karoly_az_emigracioban.html
Itt a 30. (Rakovszkynak) és 31.(Horthy) pontnál találjuk a deklaráció piszkozati példányait, levéltervezet formájában.Ezen piszkozati példányokon még november 8-i dátum szerepel, a végleges deklaráció (amit Balassa is hoz a könyvében fakszimile) keltezése november 9. Itt hívnám fel a figyelmet a 41.pontra, amely „Mein letzter Wille.” cím alatt IV.Károly végrendeletével foglalkozik! Érdekesség, hogy IV.Károly a végrendeletében gyámul, kormányzóul és a Habsburg-ház fejéül feleségét jelöli:
https://www.flickr.com/photos/orszagosleveltar/14762950446
https://www.flickr.com/…/orszag…/14785589052/in/photostream/
A Horthy-nak írt november 9-i levél átiratát itt is olvashatjuk:
http://regnumportal.hu/regnum2/node/619
Összefoglalóul a kérdéshez Szabó István tanulmánya:
A KIRÁLYI TRÓN BETÖLTÉSE KÖRÜLI VITÁK A KÉT
VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁGON
http://ias.jak.ppke.hu/hir/ias/200612sz/2006_1-2_2acta18.pdf
Továbbá két fontos forrás:
LEHÁR Antal - Egy katonatiszt naplója
http://www.tankonyvtar.hu/…/tarta…/historia/93-11/ch02.html…
BALASSA Imre: A magyar királytragédia - IV.Károly
http://mtdaportal.extra.hu/…/balassa_imre_a_magyar_kiralytr…

 

****************

 

TRIANON OKÁN

 

A következő írásom Kubinyi Tamásnak és társainak ajánlom.
Grespik László iránti tiszteletem miatt eddig nem hoztam nyilvánosságra, de Kubinyi filmje és monológja után kénytelen vagyok megtenni.
Mert egy halott iránti tisztelet az fontos, de az IGAZSÁG fontosabb.
Márpedig itt az ideje, hogy Trianonról is lefejtsük a jezsuiták hazugságait, történelem hamisítását.

"Észrevételek

Grespik László 2016. nov. 30-án, Trianon kapcsán írt petíciójáról

Nem szívesen teszem, hogy ezt az anyagot javítom, de kénytelen vagyok megtenni. Mert olyan nézőpontból, ahonnan én látom, más nem látja, ezért nem látja hibának azt, ami hiba, és amit én hibának látok. 
Az nem kérdés, hogy nemzetközi szinten szükséges lesz kezdeményezni az ezer éves magyar állam, a Magyar Királyság egykori területének (a Kárpát-medencének) XX.századi világháborúk utáni, győztesek általi felosztásának újragondolását. 
De nem mindegy, hogy ezt ki, mikor és hogyan teszi.

Kezdjük a nyilvánvaló hibával.
A nemzetközi jog alanya nem Kormány és nem ország. Hanem állam. És itt az első probléma. Az államnak nevezett Magyarország NEM a MAGYAR ÁLLAM, még csak nem is állam, hanem egy jogilag érvénytelen (jogilag NEM LÉTEZŐ) szervezett magánhatalom!!! Tehát ennek a magánhatalomnak a kizárólagos hatalmat gyakorló „kormánya”, nem hogy nem illetékes a magyar állam nemzetközi jogi ügyeiben, de még csak nem is jogalanya a nemzetközi jognak.
Tehát eleve hibás a petíció címzettje, akitől a per indítását kérik a petícióban.

A másik hiba, hogy a petíció a trianoni békeszerződés (a győztesek békediktátuma) előtti helyzetet tekinti eredeti helyzetnek, és azt akarja helyreállítani. De mi az EREDETI helyzet?

Az első világháborút jogilag az osztrák-magyar államszövetség, annak állami és katonai vezetése vívta. Mely mindkettő az osztrák császárság volt. A fegyverletételt is ők írták alá. Csak a béketárgyalások idején már nem léteztek.
De ki vett részt a béketárgyalásokon (melyik állam képviselői) és ki írta alá a békeszerződést (melyik állam képviselői)? Ezek ismerete szükséges ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani a békeszerződés érvényességét és az aláírás ELŐTTI jogi helyzetet.

Hosszú elemzés helyett csak annyit írnék, hogy a magyar államot (annak állami intézményrendszerét) a magyar állam Országgyűlése szüntette meg 1918. nov. 16-án. Ezen naptól kezdődően létező, államnak (magyar államnak) tekintett alakulat (Magyar /Nép/köztársaság) nem a magyar állam. És az ebből az államból 1919. márc 21.én alakult Magyar Tanácsköztársaság se az. És ezt már Horthyék is tudták 1920 februárjában, és ezt írásba is foglalták 1920. évi I. törvényükben.

A következő tények, amik lényegesek: Apponyi híres beszéde, 1920. január 16-án hangzik el. A választásokat meg csak január 25-26-án tartották, a képviselők alakuló ülését meg csak február 16-án. Tehát a következő állam, ami jogilag a nemzetközi jog alanya lehetett (volna) ebben az időben, Apponyi beszéde idején még nem létezett. Akkor Apponyi milyen felhatalmazás alapján, kiket képviselt a tárgyalásokon, és melyik államot? A Tanácsköztársaság kormányát?

Mert az is tény, hogy a békediktátumot államként az a Magyarország nevű állam írta alá, mely jogilag szintén nem a magyar állam volt, és nem a volt magyar állam – a Magyar Királyság – területén jött létre (Szent Korona országai) hanem csak annak egyik országa, Magyarország területén. Mert ebben az időben Horvátország területén jogilag már a horvát állam létezik, Erdély területén a román állam, stb. És ezek mind ugyanazon NEMZETI SZUVERENITÁS alapján, amit Károlyi és Horthy is (véletlenül?) hibásan használ. (Károlyi Nemzeti Tanácsát nem MAGYAR nemzeti tanácsnak kellett volna hívni, Horthynak meg nem arra a nemzeti szuverenitásra kellett volna hivatkozni, amire a horvátok, szerbek és főleg a románok hivatkoztak a saját államaik létrehozásakor.)

Vagyis ha a béketárgyalás ELŐTTI jogi helyzetet akarjuk visszaállítani, az jogilag NEM a MAGYAR KIRÁLYSÁG. És miközben mi magunk mondtuk ki, hogy azok nem a jogilag érvényes magyar államok, pont mi mondtuk ki, hogy a tárgyalások ELŐTT létrejött környező államok jogilag érvényes államok (vagy Horthy Magyarország nevű állama ugyanúgy nem érvényes, mint egyik se)….

A lényeg, hogy a békediktátum érvénytelenné nyilvánításával, vagy hatályon kívül helyezésével jogilag nem a Magyar Királyság államához jutunk vissza. Vagyis így – a trianoni békediktátum eltörlésével – jogilag nem a magyar államhoz jutunk vissza. Hanem egy jogilag bizonytalan helyzetbe, amiben nincs magyar állam. 
Ugyanis jogfolytonos magyar állam csak a trianoni békeszerződés aláírásával jön létre újra, és ez az aláíró, Horthy Magyarország nevű állama.
Tehát ezen módon és formában nem lehet visszajutni abba a jogi helyzetbe, a független Magyar Királyság államához, ami 1849 után csak 3 napig létezett!!!!
(1918. nov 13-16. között)

Tehát aki a Magyar Történeti Alkotmány Magyar Királyságához akar visszatérni, annak más módot és formát kell választani.
Illetve a trianoni békeszerződést is másnak, máskor és más formában kell érvényteleníteni, (illetve azt kezdeményezni) és nem a jogilag nem létező, nem magyar állam Magyarország nevű szervezett magánhatalom Kormányának.
Mert ez így csak ártani tud a magyar nép érdekeinek…..

Az már csak részletkérdés, hogy senki nem jogosult a magyar nép NEVÉBEN beszélni. Csak az, akit erre a magyar nép feljogosít.
Mi pl. mindig a magyar nép ÉRDEKÉRŐL, (érdekében) beszélünk.

Tudom, hogy ez így egy kicsit tömény. Nem is írtam volna még így és most meg ezt, ha nem jön szembe velem ez a petíció. De jött és kénytelen voltam reagálni rá. A készítőjével szembeni minden tiszteletem ellenére.
Aki úgy érzi, hogy valamiben tévedtem, annak várom a cáfolatát. 
De ne csak annyit írjon, hogy szerinte nincs igazam….

Budapest, 2016. december 19-20.

Tisztelettel: Geri Tibor"

 

 

 

Címkék: trianon

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu