Wass Albert : Rózsaszirmok

Leszállt az alkony , s egy lenge szellő
Tündér rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...
Egyszer , régen , mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözöttt...
Ha jött az est , ott dalolt a szellő,
A bércen harsogott a vad patak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd , s ezüst holdsugarak...
Hanem egyszer , zúgó fergetegben
A Szélkirály orkán csapata jött,
És elragadva a tündérleányt
Eltünt a sötét fellegek mögött...
Azóta mindig , mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...
Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Mi őket most , hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórom...