Kis türelmet...
Kis türelmet...
 |
||
| Nagyon szíven ütött ez az írás. Szerzője ismeretlen "...Ülsz egyedül a szobádban csendben, S úgy látszik hogy minden rendben. Hisz hozzászoktál a magányhoz, Ahhoz hogy egyedül imádkozz. Oly rég egyedül vagy már, Nem érzel semmit semmi sem fáj. Megtört szíved darabjait rakosgatod, S rájössz közben annyira nem akarod! Nem akarsz talpra állni, Másoktól vigaszt várni. Nem akarsz megsértett lenni, Majd valakibe lassan beleszeretni. Nem akarsz több sajnálatot senkitől, Minek ha szíved úgyis összetört. Inkább lépnél egy nagyot, Átélnéd az utolsó napod. Majd lassan felállni a fiókhoz lépni, S többé már semmit sem remélni. Kivenni a kést mi egy új világot ad, Egy szépet mi magával ragad. Előtte persze megnéznéd a naplementét, Hogy átérezd azt amit már rég nem éreztél. Kiállni a teraszra végignézni a városon, Meglátni a sötétséget ami titokba átoson. Majd bemenni a házba oda ahol felnőttél, Akkor amikor már mindennel végeztél. Megállni a szobádban,ahol annyit szomorkodtál, Kezedbe venni ismét a kést mert itt egyszer már meghaltál. Senki nincs ki vissza tartana, Aki megvigasztalna. Könny csordul szemedbe,mert rájössz mit teszel, Félsz remegsz de akkor is megteszed. Remegő kezeddel magasba emeled a kést, Ilyenkor már semmitől sem félsz. Majd gyors mozdulattal,hogy ne fájjon, Véget-vetsz annak mi eddig ártott. Majd pár nap múlva mikor a temetésed lesz, A sírodra mindenki rózsát tesz. Rájössz arra hogy hány ember szeretett, Hogy nem csak te mindenki szenvedett. Rájössz arra hogy valóság lett az álmodból, Hogy megfosztottad az embereket egy jó baráttól!"  |
||
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
Ez is ígaz
Gyöngykoszorú
Vándorlásaid során