Vincze Erika:
Nyári lágy esőben....




Lehajtott fejjel szomorkásan lépkedek,
s nem látja most senki sem, ahogy
könnyezik most a két szemem,
s zokogva sajog lelkem idebent.

Pár perce sincs, hogy búcsúztam,
kezemben rózsát szorongattam.
Mondtam egy odaillő verset, s
bánatos szívvel néztem fel az égre.

Te már indultál messzi idegenbe,
ismeretlen titokzatos rengetegbe.
Nyugalmat, békét megtalálni,
angyalként odaföntről reám vigyázni.

Lehajtott fejjel szomorkásan lépdelek,
csak az eső esik szépen csendesen.
Nézem a zöldellőn pompázó tájat,
de szívem nyugalmat most nem találhat.

Talán majd ha felszáradnak az esőcseppek,
s napsugár ragyog ott fent a magas égen,
akkor már tudni fogom Te is megérkeztél,
sebzett szívemen egy szál rózsát elültettél.