Én már nem merek álmodni,
Mert, nem hiszek tán benne.
Annyiszor rosszat álmodtam,
Hogy bárcsak igaz lenne.

Az este is veled álmodtam,
S az álmomban oly boldogok voltunk.
Átöleltelek és a kezedet fogtam,
Éreztem, hogy szívünk egyszerre dobban.

Még hajnalban is Rád gondoltam,
De még ébren is álmodtam.
Hogy szerelmünk legyen mesés,
Ahhoz minden csók kevés.

Nem tudom, minek nevezzem, amit érzek,
De az álomból felébredek, csak attól félek.
Nem akarok talán soha felébredni,
Mert álmom véletlen sem akarom feledni.

Te vagy nekem értelem az életben,
Te vagy a boldogság a szívemben.
Talán mégis igaz lesz az álom,
Mikor szerelmed a szívembe zárom.