Kis türelmet...
Ki
tudja, talán ezekkel a sorokkal másoknak is okozok boldog perceket,
emlékezéseket elmúlt szerelmek emlékére. Én nagyon szerettem egy férfit,
mondhatni A Férfit az életemben. Azért volt Ő az Ő, mert figyelt rám,
mert kedves és jó volt hozzám, mert semmi oka, semmi érdeke nem volt
ahhoz, hogy jöjjön, közeledjen csak a vágya a szeretete.
Imádtam mindened, de csak csendben, csak magamban. Nem vagyok az az
ömlengős, nagy szeretet kinyilvánító típusú nő. Nem mondtam, hogy
szeretlek, imádlak, de úgy hiszem az érintésem, a csókom mindent
elárult. Olyan energiák, annyi szeretet szabadult fel bennem, amikor
Veled voltam, amiről nem is hittem, hogy bennem van. Titkon reméltem,
hogy lágy vagyok és gyöngéd, de, hogy ez mikor, hol s kivel bukik ki
belőlem, azt nem tudtam.
Imádtam Veled zuhanyozni, imádtam megmosni a hajadat. Ilyen gyönyörű
hajat, ilyen lósörényt én még nem láttam, nem éreztem. Majdnem fekete
volt egészen. Olyan szép volt a szád, a mosolyod, a fogaid. Annyira
sármos, olyan csibészes. Akárhányszor így rám néztél, mindig éreztem:
"Istenem, hogy fogok én még miattad szenvedni, hogy meghalok én"! És így
is lett. Fogalmad sem volt, mennyire nagyon szerettelek. Egy igazi
rejtőzködő művész vagyok. S Te pedig az én kis bűvészem, aki
elvarázsolt. Sose adtam volna meg Neked azt az örömet, hogy
százszázalékosan biztos legyél bennem. Túlzottan is kiadtam volna magam.
S bár most nagyon szenvedek, emiatt nem bánom mégsem, hogy nem nyíltam
meg. Látványosan legalábbis.
Mert
Te az a fajta vagy, aki soha nem lesz igazán senkié (vagy talán egy
szerencsés nyertesé). Te olyan vagy, aki nem szereti, ha behódolnak
neki, az elérhetetlen vonz a titok, az elutasítás. De hiszen sokunknak
ez az izgalmas. Milyen hülye egy dolog. A nagy titkolózás, aztán mi lesz
a vége? A nagy semmi, a nagy pofára esés. És ha kiadom magam? Akkor
rövid boldogság és aztán a pofára esés. Nagy okosan kiszámítottam, akkor
inkább titkolózom, mégis a büszkeség, a tartás maradjon. Bár matekból
sohasem voltam jó, lehet, hogy nem jól számoltam.
Szóval mostam a gyönyörű hajad. Másokkal évekig együtt éltem, eszembe
nem jutott az ilyesmi. Esetleg a hátukat megmostam, ha megkértek. Folyt
le a víz a hátadon és a mellkasodon. Mennyit nevettünk ezen. Amikor
találkoztunk, mikor megláttuk egymást folyton mosolyogtunk. Sokat
nevettünk, olyan jó ízes volt még a nevetésed is. Még a legkomorabb
embert is felvidítanád ezzel az élettel teli mosolyoddal, édes
nevetéseddel. Felkaptál az öledbe, bevittél magaddal a kis ágyra. A
"priccsedre". Hát az semmihez sem volt fogható, ami utána jött. Nekünk
nem is szabadna beszélgetnünk soha, csak ölelni egymást. Azt nem lehet
félreérteni... Utána mindig odabújtál hozzám, megöleltél, megpusziltál,
megsimogattad a fejem búbját a karom és közben a szép hullámos hajad
megszáradt.
Na most már bevallhatom magamnak is, hogy nagyon szerelmes voltam és
majd kiszakadt a szívem, hogy ezt nem mondhatom el. Nem szabad
elmondanom, hogy én legyek az egyetlen, aki nem ájul el Tőled
látványosan, aki visszaváltozik a jégkirálynővé a szerelmes ölelések
után. Akinek jó az is, ha vagy, ha nem vagy. Aki nem függ Tőled, akinek
millió ilyen jut tíz ujjára, mint Te. Jutni jutna, de ilyen, mint Te
sosem.
Annyira Szeretlek!
A Te jégkirálynőd
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!