Nemrég kaptam ezt a verset, és úgy érzem nagy igazsága van. Ezért is osztom meg veletek

TANULJ
/ősi norvég vers/

Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.

A megsebzett Bolygó

A kék bolygó már talán nem is olyan kék?
Pedig milyen szép volt nem is oly rég.
Most szürkés, ködös és büdös
Ezért egyedül az ember a bűnös.
Az ember mindent elpusztít,
Pedig a természet kér, üvölt, sikít:
Kérlek, kérlek, ne tedd ezt velem
Hiszen a te életed, az én létem.
De hiába, a jelszó még mindíg áll:
Legyőzi az ember a természetet.
S ennek öröme természetes?
Hol a szépség, a harmónia?
Az ép értelemnek erről kell szólnia?
Csak annyit végy, amennyire szükség van,
a telhetetlenség hasztalan.