Széles látóhatár mentén ülök
révedő tekintetem a messzeségben,
mind ez enyém, s szabad vagyok
nem zavar semmi sem e merengésben, ábrándozok.
Szemem íriszén át, szivárványként hat rám a világ,
és csak szívom magamba ezt a sokszínű csodát.
Jó hogy itt ...még itt vagyok
sejtem mit érezhetnek a boldogok.
Gondolataim s vágyaim
madár szárnyakon libbennek messze el
hét határon és tengerek felett,
rám telepszik könnyű lepelként az élvezet.
Csodállak, szeretlek téged nagy világ,
földed s eged rendez előttem mesés orgiát.
Átölellek megőrizve mivoltodat
megértem csended, s mélységes titkodat.
Távol vagyok a félelem, zűrös forgatag zajától,
fülembe csak a simító szél zenél,
suttogón varázslatos meséket regél.
Egyedül vagyok...sebezhetően
szorongás még sem ül a szívemen.
Megpihen lelkem lágyan, szelíden
ez az én világom, ez az életem.

Takácsné Kriszta TANÉKITA