A költõi nyelv nem sokban tér el a hétköznapi nyelvtõl.

Az elbeszélõ, vagy a szinpadi irodalom nyelve meg éppen nem. Voltak irodalmi irányok, amelyek a hétköznapi élet dolgaít, ha egyáltalán megemlítették, csak finomlodó körülírással fejezték ki. A mai iró igyekszik azt a látszatot kellteni, hogy a történetet egy közvetlen egyszerûséggel, s ugyanazokkal a szavakkal írja meg, ahogy a barátjának elbeszélné, ha párbeszédet szõ a történetbe, az olyannak látstik, mintha az életben szóról, szóra úgy hangzott volna el.

A kifejezés helye vezet el a meghatározás utolsó, fontos tényezõjének megmagyarázásához. A kifejezés, az általános érvényû szó megtalálása igen fontos,, de még az sem elég, hogy a mûvet mûvé, az életnek nyers darabja helyett irodalmi alkotássá tegye..

 A szót nemcsak megválasztani kell helyesen, hanem elhelyezni is: oda , ahol általános jelentõsége kellõ erõvel érvényesül.

A maga helyén a legegyszerûbb szó nagyobb hatást tehet, mintha válogatott nagy szavak tucatjával dobálódzunk.