Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Ifjúkoromig Zuglóban laktam Budapesten.

  1. Egyik legerősebb emlékem a lábtengópálya az iskola előtt. Ebbe, ha kevesen voltak bátyámék, még néha engem is bevettek. Nem szerették, ha beszálltam, mert csak egyik irányba láttam jól a szemem miatt.
  2. Másik emlék az ipi-apacs hunyó játék. Ezt nagyon szerettük az iskola hátsó szervíz bejárati kettős kapujánál játszani. Az egyik fának dőlve 100-ig kellett számolni annak, akit hunyónak jelölt a sors, majd meg kellett keresnie az elbújtakat. Ha valakit meglátott, a fához kellett szaladni és le kellett ipi-apacsozni (ütögettük a fát a tenyerünkkel, kiabáltuk : "Ipi-apacs, te (x.y.) vagy a hunyó!" Ha ez sikerült, akkor hunyóváltás történt, ha nem, akkor újra hunyó lett a sorsjelölt.

    network.hu

    Azért szerettük ezt ott játszani, mert jól fel lehetett mászni a kerítésre, az oszlopok tetejére, ha elég erős volt a faág, átmásztunk a fára. Akkoriban még széles fakerítés volt a terméskőalap tetején, nem vékony vaskerítés, mint most. Mint a mókusok, úgy tudtunk mászni. A fakerítésen végigmentünk (olyan széles volt, mint lábunk), és a barakképület mögött egy széles téglakerítésre tudtunk befordulni. Ha ezt meg tudtuk csinálni, sose tudtak leipiapacsozni minket, mert nem lehetett odáig ellátni, a magas bokrok (jázmin, orgona) eltakartak. Emlékszem, néha kapaszkodtunk a bokrokba, mert a kerítés néhány helyen omladozott, a jázmintól gyakran ragadós lett a tenyerünk, mert tele volt jázmintetűvel.
  3. Szintén jól emlékszem a snúr nevű játékra. Ezt is az iskola hátsó kerítésénél játszottuk legszívesebben, de bárhol lehetett. Krétával, vagy tégladarabbal húztunk egy vízszintes vonalat.Meghatározott távolságról (pl. 5 óriáslépés) aprópénzt kellett dobálni, az nyert, akinek a pénze a vonalon volt vagy a legközelebb volt a vonalhoz. Mint a kártyajátékban meghatározták az alapot: pl. húsz fillérnél nem lehetett kisebb pénzzel dobni. Emlékeim szerint 5 forintossal kevesen dobtak, mert az nagyon soknak számított akkoriban. (Egy kanál fagylalt 50 fillér volt. 5 forint 10 adag fagyi volt.) A nyertesek (első három) szétosztották a bedobált pénzt. Ez szerencsejáték volt, attól még szerettük. Néha én is nyertem. A snúrvonal szélén jó szemű megfigyelők voltak, akik szükség esetén bíráskodtak, hogy ne történjen csalás.A súlyosabb pénzekkel jobban lehetett célozni (pl. 50 filléressel, forintossal jól lehetett vonalra dobni. A nyertesek rázhatták marokra fogva a pénzt, és mondtuk fej v. írás, aki mit mondott, azt szedhette fel és oszthatta szét azoknak, akik valahogy csapatba kerültek  vele. Szóval elég jól meg volt szervezve, hogy ne legyenek nagy nyeremények. Gyakran 10-20 fő is játszott. Legkevesebb  5-6 fő volt. Ilyenkor csak egy figyelő volt a snúrvonalnál. Oda is vonalat húztunk, ahonnan dobni lehetett. A pénzt azért is osztottuk, hogy tovább menjen a játék, mert pénz nélkül nem lehetett játszani.


Utólag átgondolva ezt a snúr nevű játékot, van egy olyan érzésem, hogy a cél az volt, hogy mindenki megtanuljon jól fejben számolni. Szerintem írányított játék volt, ami szerencsejátéknak tűnt, de igazából gyakran csak az aprópénzcímletek cseréltek gazdát, mert sokszor hallottam bátyáimtól, hogy nagyjából pénzünknél vagyunk. Ez pedig csak azt jelenthette, hogy hagyták nyerni a kisebbeket egy keveset, s mindenki jó játéknak érezte, mert nem volt nagy veszteség, nem volt miért sírni, és sokat nevettünk, beszélgettünk közben. Ügyesedtünk is, mert  céloztunk a vonal miatt, csapatszellemet tanultunk és betyárbecsületet is, hiszen senki nem fosztotta ki a kisebbeket és butábbakat, mert úgy alakultak a csapatok, hogy volt ilyen is, olyan is mindegyikben. Valahogy átverték a gyerekeket ezzel a játékkal, hogy ne legyenek felnőtt korukban szerencsejátékosok, mert nem sok értelme van az egésznek, s persze játszás közben fejszámolás, mint Rodolfó mester.

 

Címkék: fa hunyo ipiapacs jatek maszni zold

Hozzászólások

Régebbi bejegyzések

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu