A jégeső bús könnyei a földön peregnek.
Az én hosszú utam hová vezethet?
Magas fák az oldalamon,
A sötét csendjét átkarolom.
Könnyezem és tűnődöm.
Ki lehet az, kiért ontom sóhajom?
Néznek rám a fényes csillagok,
Az is, mely feletted ragyog.
Így váltak dallá szívem kottái,
És valóra váltak szíved álmai.
Már nem néma az erdő.
Nem alszanak a virágok.
Messzi ködből jössz felém,
Tölgyfa ággal integetsz,
Nap sugarával megérintesz.
Ahol jársz, a föld néma,
Talpad alatt fénylik a szerelem szikrája.
Égő szerelmem szívemből beléd hull.
Csóközönöm ajkadra borul.
Ennyi maradt ábrándomból,
És kinyílt szemmel a jövőt látom,
S tudom, hogy veled mindezt valóra váltom.
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kommentáld!