Újévi köszöntõ
írta Bartal Klári

 
Irigyeknek békességet,
Adjon Isten minden jót,
Hazug szájba igaz szót.

Hontalannak menedéket,
Éhezõknek eleséget,
Tollat író kezébe,
Puját asszony ölébe.

Legényeknek feleséget,
Szegényeknek nyereséget,
Áfonyát a havasra,
Pisztrángot a patakba.

Istenhitet a pogánynak,
Hû szeretõt a leánynak,
Szép idõben jó vetést,
Szomorúknak feledést.

Sarkvidékre hideg telet,
Az árváknak jó kenyeret,
Fegyvereknek nyugalmat,
Szelíd szónak hatalmat.

Betegeknek egészséget,
Fuldoklóknak reménységet,
Vitorlának jó szelet,
Napfénybõl is öleget.

 Legyen a karácsony békés és boldog
felejts el minden munkát és gondot!

Süljön a malac, szóljon az ének,
várjon sok jó meglepetés Téged!
Legyen nagy hó, fehér Karácsony,
mák és dió minden kalácson!
Ünnepelj azokkal, kik téged szeretnek,
kik tréfáidon veled nevetnek!
Bánat ne érjen, nevetésed szálljon,
Valóság legyen minden titkos álom!

Boldog Karácsonyt kívánunk!

Erzsi és János

  

 

 Dzsida Jenõ

ÕSZI DAL



Õszi levélke

Õszi szél hajtja,

Nyitva az ablak,

Berepül rajta;

Sápadt kezemre

Leül pihenni...

Pihenj levélke

Nem zavar senki!



Amíg ringatlak,

Amíg becézlek,

Aludj és álmodj

Tündérmeséket;

Aztán menj tovább

Csendesen, halkan...

Hogy itt tartsalak,

Nincsen hatalmam.



Te elõtted már

Lehullt a fátyol

Arról a titkos

Sejtett világról,

Ahonan senki

Vissza nem tért még,

S viszontlátsz sok-sok

Levéltestvérkét.



Lesznek közöttük

Kikért remegtem,

Kik után vágytam,

Kiket szerettem

S kiket a zord õsz

Elragadt mégis...

Ady Endre

 TEMETÉS

Temetek, gyászom van, lélekölõ gyászom,
Temetem elhervadt, boldog ifjuságom,
Amennyi örömet nyújtott hébe-hóba,
Azt mind belezárom sötét koporsóba...
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Nincs ember szivében oly keserû bánat,
Mint az én szivemben. Elnémítja számat...
Itt rebeg ajkamon az utolsó nóta,
Aki nekem dalolt lenn a koporsóba
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Ki fog majd dalolni boldogságról nékem?
Ki ad majd szárnyakat a göröngyös élten?

TEMETÉS

Temetek, gyászom van, lélekölõ gyászom,
Temetem elhervadt, boldog ifjuságom,
Amennyi örömet nyújtott hébe-hóba,
Azt mind belezárom sötét koporsóba...
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Nincs ember szivében oly keserû bánat,
Mint az én szivemben. Elnémítja számat...
Itt rebeg ajkamon az utolsó nóta,
Aki nekem dalolt lenn a koporsóba
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Ki fog majd dalolni boldogságról nékem?
Ki ad majd szárnyakat a göröngyös élten?

TEMETÉS

Temetek, gyászom van, lélekölõ gyászom,
Temetem elhervadt, boldog ifjuságom,
Amennyi örömet nyújtott hébe-hóba,
Azt mind belezárom sötét koporsóba...
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Nincs ember szivében oly keserû bánat,
Mint az én szivemben. Elnémítja számat...
Itt rebeg ajkamon az utolsó nóta,
Aki nekem dalolt lenn a koporsóba
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Ki fog majd dalolni boldogságról nékem?
Ki ad majd szárnyakat a göröngyös élten?

A Beszélõ Fény krónikája*

Akasa a Beszélõ Fény, TAO örök emlékezete; a hindu hagyomány szerint a világegyetem anyagának legfinomabb állaga; az az õsi, minden formától mentes közeg, amely még nem anyag, de az ideánál és az erõnél már sûrûbb rezgésformákat alkot. Tulajdonképpen átvezetõ híd szellem és anyag között. Egyes misztikusok asztrális tûznek is nevezték. Az élõ tûz és fény ugyanis az Akasa egyik megjelenési formája. E közeg azonban sohasem nyilatkozik meg olyan mulandó módon, mint a materiális tûz és fény.

A paraszt és a csacsi
Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át
szánalmasan bõgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is
tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már
betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat.
Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és
elkezdtek földet lapátolni a kútba.
A szamár megértette mi történik és elõször rémisztõen üvöltött.
Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott.