Minden ember,minden apró mozzanat életedbe úgy került,hogy magad vontad oda.Azpedig,hogy most mit kezdesz velük,rajtad áll.

 

 

 Fura dolog ez a hiányérzet.A legváratlanabb időben jelentkezik,képtelen helyzetekben.Betöri az ajtót.Nem kopogtat,nem kérdezi,hogy alkalmas-e,és a legfontosabbat is elfelejti,hogy fel vagyok-e rá készülve.Csak jön,és beköltözik a lelkembe.Próbálom nem észrevenni,elterelni a gondolataimat.De azokon a napokon,mikor meglátogat,a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép,a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.

Emlékeztet azokra az időkre,mikor még nem ismertem Őt,a hiányt.A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez.Végül megtör.Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt.Az időt lelassítja,az álmokat elkergeti,és mikor már minden energiámat elszívta,elmegy.Elmegy úgy,ahogy jött,kérés nélkül...váratlanul.

 

 

 

 

 

 

 

 Meghatódom az érzelmeimtől.Akármi történik,amint ránézek,megszólal bennem a hárfa,a talpamból az ölemen át,a fejem tetejéig elektromos áram cikázik keresztül rajtam,megremegtet,elgyengít.És ha a fejem tetejére állok,akkor sem tudom kivédeni,elnevetni,kisebbíteni.Legfejjebb dührohamot kapok a hitvány nőtől,aki bennem lakik.A nyavalygós,vágyakozó,szerelmes nőtől.

 

 

 

 

Ez a legnyomorultabb érzés.Mikor hiányzik valaki.Körül nézel,nem érted.Kinyújtod kezed,egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal,egy könyvet.Minden a helyén van életedben,a tárgyak,a személyek,a megszokott időbeosztás,a világhoz való viszonyod nem változott.Csak éppen hiányzik valami...

 

 

 

S ha nagyon pontos és figyelmes leszel,ha idejében kelsz és későn fekszel,ha sokat vagy emberek között,ha elutazol ide vagy oda,he belépsz bizonyos helyiségekbe,végül találkozol azzal,aki vár.Természetesen tudod,hogy ez a reménykedés egészen gyermekes.Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol.Hol keressed?S aztán,ha megtaláltad,mit mondjál neki?...És mégis várod.

 

 Mindig él valahol az igazi.

 

 

 

 

 

S egyáltalán,ezek az úgynevezett nagy találkozások tudatosak-e?...Van-e az,hogy valaki belép egy napon a szobába és tudju:aha,ő az?...Az igazi..mint a regényekben?..Nem tudok erre a kérdésre felelni.Csak behunyom szemem és emlékezem.Hát igen,valami történt akkor.Áram?..Sugárzás?..Titkos érintés?..Szavak ezek.De bizonyos,hogy az emberek nemcsak szavakkal közlik érzéseiket és gondolataikat.Van másféle érintkezés is emberek között,másféle híradás is.Ma így mondanák,rövidhullám.Állítólag az ösztön sem egyéb,mint egyfajta rövidhullámos érintkezés.Nem tudom...

 

 

 

 

 

Gyakran annak van a legnagyobb ára,amiért semmit sem kapunk.Mutathatnék neked sokmindent,amit ha megszerzünk,elfogadunk,kicsavarja kezünkből a szabadságot.A magad ura lehetnél,ha ez a sok minden nem volna a miénk...

***

Vedd szemügyre mindazt,ami az őrültségbe sodorja az embert,aminek vesztét könnyekkel siratja;megtudod majd,nem a kár kellemetlen,hanem a kárról alkotott elképzelés...

***

Hogy valami elveszett,senki sem érzi,csak rágódik rajta.Ha önmagadat birtoklod,semmit sem vesztettél el.De hány embernek sikerül önmagát birtokolnia?

***

...ezek a gondolatok furcsák néha...ide-oda cikázva,sosem megpihenve..félelmek,vágyak...úgy véled,talán egyszer vége,de újra kezdődik.Szabadulnál valahogy.Már önmagadtól is..letépve láncaid,repülhetnél...mered?Hiszen te kötözted meg önmagad...

 

 

 

 

 

 

Ha az ártatlan szeretettől megérintett álmodó hisz egy világban,amely örömteli,fényes és tökéletes-ám minden rácáfol és meghal,az a halál nem a bolondos álmodóé,hanem az egész világé.

 

 

 

 

 

 

A legkevesebb,hogy tudj a játékról,vagy hogy emlékezz:te egy játékos vagy.

 

A legtöbb:nem törődni vele,és így élni.

 

 

 

Hány ember életideje pereg le anélkül,hogy ráébredne,mit tud vagy mit szeret?

 

Rengetegé.

 

A te feladatod,hogy ne legyél egy közülük.

 

 

 

 

 

 

***

Nem fontos,milyen a minősítésed,vagy mennyi dicséretet kaptál.

Soha nem lesz jobbá az életed,amíg nem tudod saját magadnak elképzelni,és meg is engedni.

***

Időről időre megéri behunyni a szemedet,és azt mondani magadnak a sötétben:"Én vagyok a varázsló,és amikor kinyitom a szememet,látni fogom a világot,amelyet én teremtettem,és amelyért csak én vagyok a felelős"

 

Aztán lassan,akár a színpadi függönnyel teszik,vond fel a szemhéjadat.

 

És tudd,hogy ez a te világod,s pont olyan,amilyenné tetted.

 

***

 

Az álmokat csak egyetlen dolog képes összezúzni:a megalkuvás.

 

***

 

Abból tanulhatsz a legtöbbet,ha olyan ellenféllel játszol,aki akár le is győzhet.

 

 

Lehet,hogy igazuk volt.Lehet,hogy nem.Nem ez a fontos.Bármi legyen a dolog kimenetele,egy időre mmegszabadulunk a belső kényszertől,hogy mindig igazunk legyen.Rájövünk,ha őszintén ki tudjuk mondani"nem tudom",az még új erőt is adhat.Ha ki tudjuk mondani"nem nekem van igazam,hanem neked",erőt nyerünk,mert nem zavar,ha tévedésben vagyunk.Így nem zárkózunk el új ötletek,eszmék,elgondolások elől.

 

 

 

 

 

Ki tudja melyik nagyobb kín?Azon eszmék,mik az őrült égő agyában fogamzanak,vagy amiket a csöndes hallgatag gondolat a szív fenekére zár?Az szenved-e jobban,aki tombol és üvölt,aki a fogait csikorgatja,és nehéz tusájában vérverítéket izzad,vagy ki hallgat és mosolyog,és érzi azt az eszmét,amitől könnyű volna megőrülni.

 

 

 

 

Amikor illúzióink elmúlnak,és kitisztulnak azok a jótékony ködök amelyeket szívünk küld néha az agyunkra,akkor meglátjuk nyomorúságunk egész mélységét.Gyűlöljük magunkat és a többi embert.Sírunk,sóhajtozunk,nyögünk,kiáltunk a kétségbeesés szélén.Ilyenkor egyesek térdre borulva az Eget hívják segítségül,onnan várva vigaszt,mások megszaggatják ruházatukat,vagy kitépik hajukat,mély kutat keresnek,vagy magas ablakot,vagy valami hurkot-és néha találnak is...Megint mások mély közönybe esnek,,miután sokáig kínlódtak,és valósággal meghülyülnek,mások,akiknek gyönge a szervezetük,felőrlődnek a vágytól,megbetegszenek,vagy dühöngeni kezdenek.A legboldogabbak azok,akiknek a vigasztaló illúzióik újjászületnek,és egész a sírig elringatják őket.Életük tévelygés és reménykedés között múlik el.S a legboldogtalanabbak bizonyára azok,akik mindezeket az állapotokat túlélik.

 

 

 

 

 

Szíve nem érti meg rögtön milyen mértéktelenül szenved;inkább zavart,mint felindult.De ahogy öntudata világosodik,szerencsétlenségének mélysége is feltárul.Az élet minden öröme meghalt számára,csak azt az éles fájdalmat érzi,amit a kétségbeesés mar belé.De ne beszéljünk testi fájdalomról!Érezhet-e a test ehhez hasonló fájdalmat!

 

  Neked,mert tőled...

 

 

 

 

 

Hatalmas erő kell ahhoz,hogy eldobja magától azt,amihez mindenki a legjobban ragaszkodik...

Amikor már azt mondja,nem kell tovább.amikor már igazából semmit sem vár,és nem is akar...

 

 

 

 

 

 

 

Csak az él,aki minden pillanatban kész a halálra.Aki elkészült a halálra,az elkészült az életre is.

 

 

Kinek könnyebb vajon?Annak,aki hisz Istenben,vagy annak,aki félvállról veszi az egészet?A hit bátorít,mi azonban tudjuk,hogy nincs mitől félnünk.Csak akkor rossz a halál,ha elmulaszt valamit az ember.Csak akkor rossz,ha soká tart,s annyira fáj,hogy az ember elveszti a méltóságát.

 

 

 

 

Én mitől féljek?Nekem az Isten hamar megmutatta,hogy ha ő elfordul tőled,akkor dühösen néz vissza.Meg hogy olyan keresztet ad,ami majd maga alá temet,mert mit kínlódjon értem,ha a rossz meg velem nevet.

 

 

 

 

 

 

 

 

És ha visszakérdezhetnék,én egyből meg is tenném,akit csak úgy elvettél,azt csak úgy visszavenném.Egy szavad sem lehetne,aki így előre fizet,az egy ima helyett Uram,átkozódik tízet.Mert te osztasz úgy mindent,hogy az ember nem is tudja,hogy mit kap majd a bánatára,s mit kap majd a jóra.Ezért várom a választ,velem vajon minek tetted,ami a jóhoz kellett volna,tőlem túl korán elvetted.

 

 

 

 

 

 

 

Tönkreteszünk,hogy helyreállítsunk,és pusztítunk,hogy építsünk;ilyen az emberiség.Az emberi történelem során ez a két ciklus váltogatta egymást.Megtanultuk újjáépíteni a világokat,de az összetört szíveket sosem tudjuk megjavítani.

 

 

 

 

 

Az emberiség akkor gyógyulhat ki a bajaiból,ha megszabadulna a kényszerítő családtól,a fegyelmező iskolától és az életellenes vallásoktól.

 

 

 

 

 

 

 

Néha csak azt szeretném,hogy fogd a kezem..s ha megfogtad,többé már ne engedd el..

Néha csak arra vágyom,hogy ülj le mellém..s ha már leültél,maradj velem...

Néha jó lenne azt hinnem,hogy nem kell többé  félnem,többé  félnem attól,hogy nem érlek el..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ne rémítsen a szakadék álmaid és a valóság közt!Ha a képzelet szárnyára vesz,meglesz a híd is hamar.

 

 

 

 

 

 

Ha csalódsz azon emberekben,akik a legszentebb érzéseidet birják,nem ők a hibásak,hanem te,mert rosszul választottál.

 

***

Nem akartalak elveszíteni,ezért nem akartalak megszerezni.

*****