Szoktál néha egy képet nézegetni magadról,és meglátni egy idegent a háttérben?Ez elgondolkodtat,vajon hány idegennek vannak képei rólad.Más emberek mennyi pillanatának lettünk részesei?Részesei voltunk valaki életének,mikor valóra vált az álma?Vagy ott voltunk,mikor az álmai elvesztek?Próbáltunk belekerülni a képbe,mintha valahogy eleve oda lettünk volna elrendelve?Vagy csak meglepetésszerűen ért minket?Csak gondolj bele.Lehetnél valaki életének fontos része...úgy,hogy nem is tudsz róla.

„Folyton arra gondolok, hogy nem lenne szabad így éreznem irántad, ahogy érzek. Egyszerűen nem értem magam. Mintha egy vég nélküli labirintusban bolyonganék. Nem találom a kiutat. Nem igazodom el az érzéseimen… Menekülnék előled. Tudnod kell, hogy nap mint nap megfogadom: soha többé! Mégis itt vagyok melletted. Mert Téged elküldhetlek, de hová menekülnék az emlékeink elől? Azok itt élnek a fejemben. És a bűntudatom elől? Vagy a hozzád fűződő érzéseim elől? Sehová! Ezek mind velem vannak. Bennem élnek. A szívemben, a gondolataimban, a zsigereimben, egész lényemben. Ha akarom, ha nem: velem vannak. Velem vagy. Az életem részévé váltál. Nem mondom, hogy a jobbik részévé, de ez nem sokat változtat már semmin. És tudod mi a legfélelmetesebb mindebben? Az, hogy rádöbbentem: még a hazugságot is szívesebben vállalom azért, hogy veled lehessek, mint az önbecsülésemet, de: Nélküled!”