Kis türelmet...
Turi Márton Gyermekek és kutyák
Bátran kimondhatom, amit nálamnál sokkal okosabb és intézkedésre, cselekvésre illetékes és köteles személyek már régen kimondtak: A demográfiai adatok siralmasak.
Most már a lakosság jelentős, és felelős része kijelenti, hogy a nemzetgazdaság és egyéni gazdaság szinte lehetetlen és tehetetlen helyzetben van. A cselekvésre a 24. óra is lejáróban van.
Az alábbi adatok katasztrófálisak, a magyar nép a kipusztulás útján jár.
Volt egy időszak a II. világháború utáni első három évben, amikor az élet nehézségei dacára is szintre emelkedett a gyermeket váró szülők, családok száma Majd a kommunizmus terrorja éveinek kezdetén (pontos évet nem tudok, de) a 49-es évnek a végén, vagy az 50-es évek kezdetének valamelyikében a meglehetősen drákóinak nevezhető „Ratkó törvényekkel” a rejtetten, de folyamatosan dívó abortuszt szigorúan megtiltották, megállították. (Megnézhette magát az az orvos, aki ezt a törvényt áthágta)
Bevezették a szülő-, és nemzőképes korosztályok részére a gyermektelenségi adót és ráadásul ezt, be is tartatták. Majd, ’56 után, jött a telegatya korszaka, A hatalom megtartása érdekében minden törvényen lazítottak. Elkezdődött minden téren a lezüllés. Az utolsó harminc éven belül , Kádár volt az, aki 1982-ben először hívta fel a nemzetfogyásra a figyelmet. Szerintem, ha tett is valamit ez ellen, az sem lehetett elég, mert teljes lendülettel érvényesülni hagyták az abortuszt eltűrő törvényeket. Sok tíz-, vagy százezer gyermeknek orvosok általi törvényes megölését. Szép szó volt akkoriban is már az „ANGYALKA CSINÁLÁS” (A orvosok a zsebeik megtömése érdekében feledték az orvosi esküjüket,moralizáltak-(,hogy az embrió még nem ember).
Az első polgári kormány,-az Antall-kormány idején,-Surányi ( ha jól tudom ) minisztersége alatt, csekély változtatással érvényben maradt az abortuszról szóló törvény jelentős része. Nem javult tovább sem a helyzet-sőt odajutottunk, hogy az egyik szocialista- és SZDSZ-kormány idején,- törvény, vagy törvényjavaslat formájában - l6 éves kortól a leányok az anyaméhüket (az élet forrását! ) ki is vetethetik, és utána, mehet a szex! -nincs veszély ! (Azt nem tudom, hogy hatályos törvény lett-e.)
A MA MEGSZÜLETETT GYERMEKEK A SZÜLEIK NYUGDÍJAlAPJÁT SEM LESZNEK KÉPESEK MEGTEREMTENI:
Adalék a demográfiai adatokhoz 2010-ben:
A lakosság 2010 végén 9,986.000 fő
Elhalálozott 130.456 fő
a férfiak átlag életkora 68,3 év
a nőké 78,7 év
a két nem átlaga 73,5 év
a lakosság éves halálozása,(term. fogyás) 1,3 %
az éves szint fenntartásához 130.456 babának kellene megszületnie, de csak 72.325 baba született, hiányzik 58.131 baba.
A fenti számok tükrében Magyarország lakossága 0,59 %-kal csökken. Magyarán egy kisvárosnyi lakós tűnik el évente
Budapesten sem különb a helyzet. Nagyon távol vagyunk már a 2 milliós fővárostól. .Jelenleg mindössze 1,733.000 lakosa van.
A felsorolt adatokat torzította, szépítette a környező or-szágokból áttelepült magyarok, illetve távolabbról betelepült és honosodott idegenek száma.
Ezekkel az adatokkal hasonlítsuk össze a kutyák országosan masszív magas szinten tartott eredményeit.
Az írásom szempontjából jelentősége van a mindjobban elterjedő kutyatartás divatjának, vagy bűvöletének. Hát hogy is állunk ezen a téren a mi kicsiny hazánkban? Becsült adatok alapján mintegy 2-2,5 millió kutya van. Hivatalos oltási adatok 1,232. 000 (mennyit nem oltottak be?) és jeleznek még 200-250.000 kóborkutyát. Mondhatjuk-e, hogy 2,000.000 kutya van? Döntsék el…Én erre szavazok, és arra, hogy öt emberre jut egy-egy kutya. Ez se semmi ! A kutyák általában 13-15 évig élnek ( szerencsés az a gazdi akié tovább ) Becsüljük a számokat tovább: a 2 millió kutyából 15 éves életet figyelembe véve 133 ezer évente elpusztul. De miután a kutyalétszám nem csökken,inkább emelkedik. Évente 133 ezer kiskutyát vesznek, fogadnak a családba. Felét talán ingyen adják. A pedigréseknek és a többi fajkutyának pedig ára van: akár l0-20 ezer, de gyakori a 100 ezer forintos is, persze idomítás nélküliek. Az indokolt vásárlások árait leszámítva, becsüljék meg a fölöslegesen kutyákra kidobott százmilliókat.
A háztartások száma 3,5 , esetleg 3,6 millió lehet ennek tuda-tában minden harmadik magyar háztartásban tartanak legalább egy kutyát. De, figyelembe kell venni, hogy az ismeretlen számú cigány háztartásokban sokkal kevesebb kutyát tartanak.
Van még 2.100.537 öregségi-nyugdíjjárulékos és 728.000 rokkantsági nyugdíjas, akinek a kb. 5o %-a még nem érte el a nyugdijas korhatárt. Tehát van még kb. 2.500.000 olyan nyugdíjas szintén ismeretlen számú 1-2 személyes háztartás-ban, zömében az átlagos 97.070 Ft-os nyugdíj mellett, akiknek igen meg kell gondolnia, hogy a közüzemi díjak, a gyógyszerek és a számlák mellett, a kutyatartás nem csekély költségeit tudják-e vállalni.
Marad a középhad nagyobb kutyatulajdonnal.
A kutyatartásnak több hasznos, szükséges és haszontalan oka lehetséges.
1./A kutya az ember ősi társa és barátja, kötődnek egymáshoz. Az emberek bizonyos szolgálatok teljesítésére tartják a kutyát: házőrzésre, állatőrzésre, terelésre. A rendőrségi szimatkutyákat több feladatra, mentésre, kábítószer keresésre, vakvezetésre, kártékony házi rágcsálók irtására.
2./Öregek a kötelező kutyasétáltatás ürügyén saját maguk mozgatására. Ezek nagyjából indokolt funkciók a kutyák tartására, függetlenül attól, hogy van-e gyermek vagy nincs, de a gyermekhiány az esetek egy részében itt sem menthető.
Ezen felül nincs semmi indokolt oka annak,-sem a szegény, sem a módosabb, sem a gazdag emberek számára,- hogy a kutya szeretete ürügyén, a kutya miatt, a saját reprodukásáról és a MAGYAR NEMZET és a HAZA megtartásáról, és népe szaporításáról lemondjon! A gyermek születése a legfontosabb, ha erre képesség van. Nem lehet indok, hogy a kutyát jobban szeretem, a gyerek folyton bömböl, hogy kicsi a lakásom, akkor nem szórakozhatok, az állásom nem tarthatom meg, lógó lesz a hasam, vagy a mellem, új fürdőruhát kell vennem, nem szeretem a nagy hasú nőket, megcsúnyulnak, nem tudok hűséges maradni. Nem szeretem a férfiakat, engem kielégít a kutyusom szeretete, nekem az elég. Más esetben másért kell a kutya, méghozzá minél menőbb, komolyabb, mert az státusszimbó-lum. Igen, kell kettő, három, négy is,mert anyagilag bírom. Igen minél több, mert akkor látszom valakinek. Igen négy vagy annál több körülötted zsibongó gyemek mellett már jó, ha van kutya, mert ilyenkor van mivel, kivel játsszaniuk, szórakozniuk. Igen, sőt talán 2-3 gyermek mellett a gyerekek örömére kellene is, ha ők igénylik.
A kutyatartás maga is költséges valami, jönnek a kutyaoltások, kutyabetegségek, nyaralásra menésnél jelntkező elhelyezési gondok. Pl. kutyapanzió, ha elutazik a család naponta 2.800,-Ft-tól, és végül az altatás, ha megöregedett, pompa a temetésnél, esetleg 20.000t Ft-tól fölfelé a koporsó.
De mégis inkább a kutya.
Nézzük csak miért nem a gyermek
Tételezzük fel, hogy a fiatalok nagy lendülettel ,legalább 2-3 gyereket vállalnának. Ennek a reményével indulnak a házasságba. Jön az első gyermek, és robban a bomba.
Az első orvosi vizsgálatnál a tudatlan, tájékozatlan, naiv várandóst rábeszélik, hogy mindenképen célszerű orvost választani. Kétségbeesésében,vagy tudatlanságában az éppen kéznél levő szülészorvost, kéri fel: ő lesz majd az, aki a szülést levezeti. A balek, a kis naiv szerényen, szégyenlősen tájékozódik, hogy mennyire számítson. Mennyit kellene önnek fizetnem doktor úr ? Szégyentelenűl közlik vele az összeget, 80-120 esetleg 150 ezer között. Hanyatt esik, hazamegy, közli férjével. A férj, könyörög, hogy vetesse el. Honnan lesz nekik annyi pénzük. Túl van az időn. Nem lehet. Kezdődik a készülődés: babakocsi, babaágy, babaruhák, pelenkázó, pelenák. Padlóra került a kicsi család. Fogyhat a nemzet. Nagyrészt köszönhetően a telhetetlen szülészeknek, aki esetleg a szülészeten majd utasítja a nővéreket, hogy majd csak akkor szóljanak neki, ha kinn van a baba feje, Vagy egy abszolút biztonságos császárral meglopja az anyát a szülés örömétől, és az örökre emlékezetes szülés feledhetetlen gyönyörű fájdalmától. Szerencsésebb esetben, ha esetleg nem volt előzetes felkérés,megúszhatták volna egy jókezű szülésznő 5-10 ezer forint értékű megajándékozásával,vagy egy egyszerű köszönettel A megszületett első gyermek után kevesen gondolnak már a második, és elfelejtik a hajdan elhatározot t harmadik gyermeket is. Ilyenkor, hogy a gyermeknek kistestvér helyett legyen egy játszótársa, vesznek egy kutyust.
Ide kívánkozik: Nem lehet vonzó és követendő az sem, amit talán egy éve láttam egy televiziós reklámban. Jött a tündöklő, csodálatos, csinibaba. Pórázon vezetett egy selyempincsit, -nem pedig hozzá méltóan gyerekkocsiban tolt volna egy babát.-A járdaszélén megállt, jött egy teherautó, elsodorta a kutyust.A kutyus nyekkent egyet, a póráz üresen lógott. De sebaj! Szeme sem rebbent a csinibabának, kinyitotta a táskáját, kivett egy másikat, és pórázon vezetve azt, továbbmentek.
Ez a sikk!
A kutyatartók véleménye
( A Kutyatartók Lapjából )…
Mindegy, hogy ugat vagy nem…senkinek semmi köze..(van füldugó!!!, feltalálták!)
Ugyan olyan magántulajdon, mint egy autó.
Kutyások..ne hagyjátok magatokat!!
Mi sem lázadunk a gyerekvisongatás miatt..
Errõl ennyit: Nekem is van 2 kutyám! Igaz játék közben néha ugatnak! Na és akkor meg mivan?? azért kutyák nem?? Én sem panaszkodom azért hogy a szomszédom hajnali 5 kor az ajtót csapkodja és üvölt a gyerekeivel!!! Nem értem hogy miért a kutyák szívnak egyes emberek baromsága miatt!! Azt, hogy meg hány kutyát akarok tartani azt meg hadd én döntsem el!! Nem nekik kell eltartani õket,hanem nekünk! Azokat szívatnák akik nem bánnak rendesen a kutyájukkal!! Én takarítok utánuk és a szomszéd se panaszkodik a szagok miatt!! Szerintem ha valaki rendesen tartja a kutyáit, akkor senki nem érezhet rossz szagokat!! Ha meg valaki ilyeneket érez egy tiszta lakásban, annak kivizsgálásra kéne mennie. Felõlem bármilyen törvényeket hozhatnak, de az én kutyáim maradnak nálam
Szerintem a chip kötelezõvé tétele a legjobb megoldás. Én szívem szerint visszavezettetném az ebadót. Úgy legalább ingyen lenne az oltás és az emberek _ hány kutyát tartsanak. (Idézet-)__
Az egész kutyatartási szabályzat nekem nagyon nem tetszik. Ne ugasson, ne szaladgálhasson kedvére, csak pórázon vezethetjük, nem lehet több, csak egy, stb.stb. Komolyan mondom, szegény állatok ezen a földön - ami tulajdonképpen az övék volt valamikor, tõlük vettük el az életteret mi emberek- , már lassan gettóban érezhetik magukat. A saját önzõ érdekünk miatt szegényektõl teljesen megvonjuk a normális életükhöz való jogot. Könyörgöm, legalább annyit hagyjunk meg nekik, hogy egy kicsit szabadabban élhessenek közöttünk! Miért nem tudjuk elviselni az ugatásukat? Miért nem tudjuk elfogadni, hogy az utcán közöttünk járkálnak szabadon a jól nevelt kutyusok? Nekik mennyi mindent kell elviselniük tõlünk emberektõl? Egyszer egy szomszéd azt mondta nekem, hogy nem azért van a (tömbházról van szó) a füves terület, hogy a kutyát futtassam rajta. Persze azért van, hogy az emberek az ablakból oda dobáljanak minden mocskot. Az én kutyám tiszta, a piszkát összeszedem, de ki szedi össze azt, amit a "rendes, tiszta ember" kidobál az ablakon?
Már nem egyszer nyaraltam tengerparton. Senkit nem zavart, hogy a kutyák, közöttünk, emberek között fürödtek. Olvastam, hogy egy-két kórházban már beteghez odaengedik az állatot (kutyát, macskát), mert a jelenlétük sokat segít a beteg lelkiállapotán. Vannak delfináriumok, amik gyermekek psichikai állapotát hivatottak kezelni. Sorolhatnám még sokáig. Itt meg mindenhonnan ki vannak tiltva, szigorú szabályokat csinálunk, valósággal megfojtjuk õket. Én egyetlen dologban alkotnék szabályt: a gazdává alakulásban. Valóban ne lehessen felelõtlen embereknek állatuk. Az emberekre kellene odafigyelni, hogy ha már egyszer vállalták egy vagy több állat tartását, azt felelõsséggel csinálják-e. Itt is kellene olyan rendõrség, amely tényleg vigyázna az állatokra. És tényleg keményen bûntetnék azokat, akik bántják éheztetik õket. Inkább ez zavarjon bennünket, ne az ugatásuk !!!!!!!!!!!!!
Volna itt nekem, egy nagyon szerény és bátortalan, jog nélkül, objektívül, de ismét és ismét fáradhatatlanul feltett kérdésem. Ezek a fenti idézetekben szereplő ebtulajdonosoknak, csak kizárólagosan részükre készült törvények alapján jogot formálhatnak-e a kutyust a biológiai sétára késve kivini, (elfelejteni) és ott megállni vele ahol az már a dolgavégzést visszatartani nem tudja, és emelt fővel távozni. Mit sem törődve azzal, hogy mi maradt utánuk Az utcákat, tereket az ürüléktől szennyezni, járhatatlanná szennyezni, a parkokat, gyermekjátszótereket, a homokozókat tönkre tenni.Egyáltalán, vagy csak alig veszélyeztetett területeken vérebeket tartani, gyanútlan szomszédokat gyilkoltatni, szétmarcangoltatni és nem kevés esetben még saját gyermekük életét is veszélyeztetni a kivagyiságuk jogán.
Na már most ezek az idézetek és az abban szereplő emberek mit is akarnak igazolni? Talán, hogy annak idején nem tudtak gyermeket nemzeni, magukra maradtak, inpotensek (sajnálatos) ezek a goromba fráterek, akik sem nőkkel, sem senkivel nem képesek családban együtt élni. A kutyákban akarják a magukban szunnyadó szeretetet kompenzálni és az azzal járó kitaszítottság terhét a nem létező jogaik tudatában bitorolni
Bizonyosan tudom, hogy ezt a semmiképen sem igazolható kutyamennyiséget lehetne normális számra mérsékelni, hogy több maradhasson a kutyaszeretet helyett az emberekre és a kifizetetlen közüzemi és egyéb adósságok rendezésére.
Elismerem hogy az embernek az állatok, általában a természet, a környezet védése, ápolása kötelessége.De mindenképpen az emberé az elsőbbség!
Ezenfelül, még ha magyar géneket hordoz, és nem a parazita réteghez tartozik, magyarként a főgond kell, hogy legyen népünket a Kárpát-medencében, az ősi bölcsőben megtartani.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!