Úgy tégy,mintha örökig élnél,
úgy folytasd minden dolgodat,
mintha már semmitől se félnél,
az elmúlás se riogat...
Mert nem lehet fölérni ésszel,
hogy jön a Perc!
s mindent bevégzel...
megszűnsz létezni,
nem leszel!
Mintha sohase lettél volna...
s ez lenne minden élők sorsa?!

Ne gondolj erre,
nem szabad!
Csak folytasd minden dolgodat.
Úgy tégy, mintha örökig élnél!
Hinned is kell, hogy így igaz
Megérik majd munkád gyümölcse,
kertedből kipusztul a gaz..

Aranyosi Ervin: A Halottak napjának értelmét keresve.

Mint ruhásszekrényben a levetett ruhák,
amit a lélek lassacskán kinőtt.
Felettük kőből, a levetett cipők.
Köröttük ősztől tépett lombú fák.

Pár kőbevésett, tárgyszerű adat,
hogy ettől-eddig hordta valaki,
kőfaragó kérésre rótta ki.
Neki szokványos, könnyű feladat.

Átkelt a lélek, letette terheit,
amit tovább, élők cipelnek majd.
Kiket még itt, az elvárásuk hajt.
A lélek lenne eltemetve itt?

Lomtár, adattár?

Van idős Édesanyád, Édesapád, Nagymamád, Nagypapád?
Törődj velük ma, vagy a héten, ebben a hónapban többet, mint eddig!
Gondolj rájuk, és ne csak ezen a napon

 Isten éltessen a névnapján minden édesanyát, nagymamát, felnőttet és kislányt, akit Máriának hívnak!

A szeretetet nem lehet szeretettel megvenni. Sajnos. Nem lehet senkit rávenni arra, hogy szeressen. Ez mindenkinek a legbelsőbb vonzalma? ...érzése? ...szenvedélye? ...bölcsessége? Nem tudom, mi a jó szó, de a lényeg az, hogy ez mindig a másikból indul - ha indul! ,- és nem reakció a te szeretetedre. Nincs viszontszeretés.

Még akik szeretik egymást, ők sem mindig egyformán éreznek. Van, aki jobban, intenzívebben szeret. Ez így van a párkapcsolatokban, de így van a szerelemben is.

Jönnél-e velem, dombon-hegyen át,
mikor lehullják levelüket a színes őszi fák,
s dühödt szelek marcangolják büszke ágait,
hogy porba temessék a nyarak álmait.


Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e akkor,
mikor égi mennydörgés vad ereje tombol,
s útmutató csillagfények nem világlanak,
azon a kavicsrögös úton, hol lépteink halad.

Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e kedves,
ha tudnád, hogy vesztes minden olyan perced,
ami felém, űz, felém, hajt, felém, vezérel,
s aminek az igazában magad sem hiszel.

Jönnél-e, parancs nélkül, önként, kéretlen,
hogy szebbé tedd, s jobbá tedd röpke életem,
s hogy könnyebben viseljem el a magány hidegét,
mely nélküled, lassan végleg felemészt.

Vagy inkább maradnál, messze, tőlem távol,
hol minden szerelem hűlt parázson lángol,
ahol az élet is, csak ütött-kopott hangszer,
melynek elszakadt húrján két szív sóhaj halt el.

Mindannyiunknak örömet szerez a minket körülvevő természet szépsége, ha képesek vagyunk meglátni. Még a nagyvárosok forgalmas utcáin is megesik, hogy apró növénykék törnek elő merészen az útburkolat repedéseiből. Álljunk meg egy pillanatra, vegyük szemügyre, és csodáljuk meg "elszántságát", élni akarását. És adjunk hálát, hogy egy ilyen csodálatos, lenyűgöző és varázslatos világban élünk - a növények világában."
(Jane Goodall)

Egy napsütötte reggel kinézek a szobám ajtaján,
látom a színes madárkákat fennt a fán.
Boldog röpködnek ide-oda,
szomorúak nem tudnak lenni soha.
Szabadon szállnak az égbe
lelkükben mosolyogba mennek a fénybe.
Oly,tiszták,mint az ártatlan kis bárányok,
hozzájuk nem tapadnak az emberi kátrányok.
Bárcsak lehetnék én is madár,
egész nap ujjongva repkednék,és nem lenne több gondom már!

Királyi mulatság erdőkben sétálni,
Árnyékos utczáin fel s alá járkálni,
Fülemile éneklésén,
Gyönge szellők legyezésén
Örömét nevelni,
Kedve szerint élni.

 

Az ócsó nyulakat bokorbul kiverni,
Fiatal madárkák fészkét felkeverni,
Hegyet-völgyet megkerülni,
Friss források mellett ülni,
Ebédre megtérni,

Jó lakáshoz férni.

A sötét gondokat magos szegre tenni,
Feladott étkekbül jóizüen enni,
Enni, meg nem csömörleni,
Közbe vigan beszélleni
Friss borokat inni,
A vizet dicsirni.

 

Eszem-iszom után könyökére dülni,
Egy fél órácskáig álomba merülni;
Könnyü testtel felserkenni,
Holmi dolgán általmenni,
Nagy labdát ugratni,
Játékkal mulatni.

 

Diana udvarát megint látogatni,
Ernyős sátoriban mint regvel mulatni,
A kakukkal szerencséjét
Megpróbálni jövendőjét,
Hegyek ellen állni,
Ekhóval tréfálni.

 

Pintyőke sirását, galambnak nyögését,
A játékos rigók hangos fütyülését,
Gerliczéknek busulásit,
Társak után bujdosásit
Szemre, fülre venni,
Más gonddal nem lenni.

 

Erdőkbül kimenni mezők térségére,
A lenyugvó napnak nézni szekerére,
Pásztor után sétálgatni,
Musicáját meghallgatni,
Corydon dudáját,
Mopsus furugláját.

Görbe trombitákat otthon fuvattatni,
Vacsora után is nyugtig igy mulatni:
Ugy-e pajtás, megpróbáltad,
A mint mondám, ugy találtad:
Királyi mulatság,
Ártatlan bolondság.

 

Vers a költőtől: Faludi Ferenc .

 

 

A jó Isten hozzánk
sohasem szólt szebben,
soha meghatóbban,
mint a szeretetben.

Szivünk dobogása
az Isten beszéde,
megérti a földnek
minden nemzetsége.

Minden falat, amit
megfelezel mással:
fölér Isten előtt
egy-egy imádsággal.

S mig födeled védőn
hajlik az árvára:
ha szalmafödél is
az az Isten háza.

Mert az Isten hozzánk
sohasem szól szebben,
mint a könyörülő
édes szeretetben.
(Turmezei Erzsébet)