Még mindig van valami misztikus abban, ha valaki végig akarja járni a magyar-osztrák határon lévõ, Vas megye északnyugati részén elterülõ Írottkõ Natúrparkot.

Már semmi sem akadályozza az alpokaljai nagytáj természeti és épített értékeinek bejárását, szemrevételezését. Legfeljebb a felséges látványba borzonghat bele a látogató, ha letekint a 882 méter magas Írottkõ csúcsán lévõ, a határvonalra épített kilátóról a fenyvesekkel borított vadregényes tájra.

A "vadvízi evezés" hagyományát Magyarországon a Tisza-túra teremtette meg legalábbis ez volt az a vízitúra, amelyr?l országszerte beszéltek, amelyen részt venni fiatalok generációi számára jelentett egyet a nagy nyári kalanddal.

Ez azonban ma már a múlté, hiszen vízi túra az elmúlt két évtizedben megszámlálhatatlan szervez?dött országszerte a turisztikai magánvállalkozások, civil- és sportegyesületek örvendetes elszaporodása nyomán. A kajakosok, kenusok így birtokba vették Magyarország valamennyi, szabad vízi evezésre lehet?séget kínáló folyóit, ami elhomályosította a Tisza-túra egyediségét.

Régóta foglalkozom az õsi szimbólumokkal.
Mint festõmûvész és utazó bejárom azokat a helyeket, ahol a letûnt civilizációk megmaradt emlékeinek fontos üzenetei vannak az utókor számára.

Életem egyik legizgalmasabb utazása Peruba, a Föld egyik energiaközpontjához, ún. köldök-csakrájához vezetett. Az inkák fõvárosának, Cuzconak a szó szerinti fordítása: köldök. A Nap tiszteletén alapuló inka vallás határozta meg az elõdök életét (az inka szó jelentése: Nap), mindenkori uralkodójuk pedig a Napisten megtestesítõje volt.