Féktelen nyugalom

Valamit sodor a víz-tán a lelkemet
néha eltűnik a habokban,azután megremeg
ülök a folyóparton,fülembe zúg a csend
most messze van tőlem minden szabály
most nem érdekel a rend.
Szemem becsukva átadom magam a végtelennek
itt érzem magam igazán szabadnak,
őszintén féktelennek.
Te őrült folyó!,ki széttiporsz álmkat s életet
Tisza!Te vad,tébolyult asszony!Képes vagy
megölni átélt,gyönyörű éveket!
Te vagy a relytély s szép vagy mégis
szívemből csodállak,de félek Tőled én is!
Európa szőkesége!A szeszélyed hatalom-
Magyarország büszkesége!-ezt örökre akarom!
Tiszaparti csend-csak ülök s hallgatom
szívemnek béke,lelkemnek jutalom
sugdosnak a parti fák-rólam beszélnek
tudom,
mert boldog vagyok,ha rám tör
ez a féktelen nyugalom.
/Én/

Nagyon tetszik ez a képed is,rögtön ez a versem jutott eszembe!Tényleg nyugalmat áraszt a festmény!

Válasz