LÉLEKBONTÁS
Kamaszkoromból rémlik vissza,
mert akkortájt lett kristálytiszta
valami megnevezhetetlen,
ma azt gyanakszom, hogy a lelkem,
mi azóta se nőtt szemernyit,
mégis az izgat, ha csak ennyit,
és semmi mást nem tudok róla,
miért nem búvok ki alóla,
engem már nyűgök, bajok falnak,
ő meg megmaradt fiatalnak,
és úgy tart szép ölében engem,
hogy észrevétlenül öregszem,
és nem jelöl meg majd kereszttel,
mert füvön, bokron, fákon lesz jel.
hj

Válasz