Ez nagyszerű!
Kiválóan páldázza az ember belső monológjait, a belső vívódást, a gondokra adott válaszainkat, s mindezek fontosságát. A magánytól való megalapozott, és megalapozatlan félelmünket.

A versed őszinte és szép. Egy befejezetlen pillanatkép, ami a jövőt nyitva hagyja, reményt adva hozzá, de árnyékot borítva rá.

Csak ezt az egyet tetted fel. Miért?