Ezzel én is így vagyok! De addig eljutottam, hogy ha valami baj ér, nem az Istent vonom felelőségre, hanem tudom, hogy mindennek oka van, a bajnak is, és Isten tudja, mit miért csinál, legfeljebb nem közli velünk,mert úgysem értenénk meg. /Mint a kisgyerek, aki nem akar sapkát venni, de az anyja a fejébe húzza, és nem magyaráz, mert érzi, gyermeke ugyis elutasítaná/ Velem rengeteg keserűség, bánat és baj történt, milliószor voltam kilátástalan helyzetben, és bizony ezt szó szerint értsd, a szakadék szélén mindig felállított egy korlátot, hogy le ne essek, sőt megmutatta a visszautat is. Ilyenkor hála Istennek, sohasem felejtettem el megköszönni, és tudom, azért tett próbára, hogy legyek szerényebb, és ne higyjem azt, hogy a magam erejéből sikerült minden! Nem prédikált nekem, példákkal, történésekkel vezetett végig utamon, és ha a szerencsének tulajdonítottam valamit, vagy a vak végzetnek, tudom, hogy egyedül Ő vezetett, tett olyanná, amilyen vagyok, és még fog is tanítani, mert tudom, hogy még nem vagyok jó!