Ha tisztelnénk az Életet, minden megjelenési formájában, ó, csak gondoljunk bele egy percre!
Ha tisztelnénk az életet, a magunkét, s a másokét, soha nem lenne értelmetlen gyilkolás, népirtás, sem terroristatámadások.
Ha tisztelnénk az életet, s azt, Akitől ered, jobban, mint a pénzt, hatalmat, birtokot, tulajdont, nem lennének háborúk, sem vallási, sem egyéb más okból.
Ha tisztelnénk az életet, hálásak lennénk a táplálékként feláldozott életekért az állatoknak, a növényeknek, s eszerint viselkednénk velük, amíg élnek.
Ha tisztelnénk az életet, nem lenne pedofília, nem nyomorítanák meg egymást emberek, nem tennék tönkre egymás életét. Ha mások életét is tisztelnénk, akár a magunkét, nem szakítanánk szét családokat, nem tennénk tönkre gyermekeket, s egymást. Nem pusztítanánk el a természetet. 
Ha tisztelnénk az életet, soha nem kínoznánk állatokat, nem neveznénk „művészetnek”, s nem néznénk végig közönyösen, hogy nyilvánosan, kikötve egy galériában hal éhen egy állat, mert a „művész” szerint ez igen kreatív, és ihletett ábrázolása a halálnak.
Nem vennénk magunkhoz állatokat, hogy azután kidobjuk, vagy más módon halálra ítéljük, tönkre tegyük őket. S nem mennénk el észrevétlenül szenvedésük mellett.
Ahogyan embertársaink kínjaitól sem fordítanánk el tekintetünket. Ha tisztelnénk az életet, kezet nyújtanánk egymásnak, tudva, hogy a másik lény élete is éppen olyan fontos, mint a miénk.
Nem szülnénk, nemzenénk gyermekeket, hogy azután elhagyjuk, netán megfojtsuk, kukába dobjuk őket, vagy egyéb borzalmakkal pusztítsuk el bimbózó kis életüket. Nem csonkítanánk, nem lopnánk meg egymást.
Ha tisztelnénk az életet, nem tennénk tönkre, nem mérgeznénk magunkat, nem pusztítanánk el testünket-lelkünket drogokkal, alkohollal, káros anyagokkal, ételekkel.

Ha tisztelnénk az életet, a magunkét, és másokét, barátainkét, és mások barátaiét, soha, soha nem ülnénk autóba, s nem vezetnénk drogosan, ittasan, vagy fáradtan.
Soha, soha nem történhetnének meg ezek, és még sok ehhez hasonló szörnyűség, ha tisztelnénk, ha megbecsülnénk az életet.

Sokszor csak a halállal való szembesülés tudatosítja bennünk az élet fontosságát.

Ha tisztelnénk, és helyesen élnénk az életet, a haláltól sem volna félnivalónk, s ugyan úgy tudnánk tisztelettel, és méltóságteljesen eltávozni ebből a világból, ahogyan tiszteletreméltó életet is éltünk előtte. Emberhez méltó életet.

(Ízelítő, Vaszilkó Anita: Egy jósnő naplója c. könyvéből)