Hajnal volt, és szörnyű volt.  A döbbenet, a kétségbeesettség hajnala! Az ál-lelkű „szövetséges” lépett.  És rá jellemző módon, hazugsággal, félrevezetéssel. Bejelentette előző este a szovjet csapatok teljes kivonását Magyarországról, tárgyalni óhajtott erről a magyar kormányküldöttséggel, azután nem tárgyalt, előbb letartóztatott, majd támadott.  Hátba támadott. Gyilkos kegyetlenséggel rontott rá egy népre, mely kimerészelte nyilvánítani akaratát. Szabad  nép akart lenni. Függetlenséget akart. Ki akart szakadni a szovjet uralom alól. Ez a szörnyű hajnal 1956. november 4-e volt. Ez a nap 1956.november 4-e volt, mely újabb  évtizedekre megpecsételte, kényszer-éjszakába lökte a saját akaratát egyértelműen kinyilvánító nemzetet. A szovjet csapatok megkezdték a támadást, jöttek a tankok szörnyű dübörgéssel, megállíthatatlan sorokban. A magyar történelem egyik legszörnyűbb  napja virradt a nemzetre.  Ám a nemzet még megpróbálta a reménytelent,  a forradalom véget ért, elkezdődött a magyar nemzet újabb szabadságharca.

(Részlet   Gazda József: A tűz októbere című könyvéből.)