Kis türelmet...
Próbálom megfejteni az élet MIÉRT-jeit, de értelmi képességeimet ez a feladat bőven meghaladja. Ostobán bámulok hát kék kobakomból kifelé és értetlenül szemlélem a folyamatokat. Ahelyett, hogy a milliónyi probléma összefüggéseinek gordiuszi csomóját boncolgatnám, inkább azt vizsgálom, mit szeretnék én. Ezzel talán tudok kezdeni valamit.
Mindenek előtt élni szeretnék. Enni, inni, egy kuckót, ahol álomra hajthatom a fejemet, dolgozni, békességben, nyugalomban éldegélni, meg néha kiengedni a gőzt, kikapcsolódni, feltöltődni.
Tudom, már így is sokat akartam, sokaknak még ez sem adatott meg.
Bővebben? Szeretném, ha fentiek családomra is vonatkoznának. Hogy családon belül oszoljanak meg a terhek.
Közös gyermeknevelés: A gyerekek bevonása a munkába, feladatokkal ellátása, az elvégzés értékelése, jutalmazása. Értékrend kialakítása, az együttélés szabályainak megismertetése, vallásosság lehetőségének biztosítása, kulturális és sportolási lehetőségek, játék.
Gondoskodás az idősekről: Lehetőség szerint biztosítani, hogy aktívan kivehessék részüket a család életében. Könnyebb feladatokkal megbízni őket: vigyázni a gyermekre, rakhatnak a tűzre, főzhetnek, tapasztalataikkal, bölcsességükkel segíthetik a család életét. Betegségük esetén ápolásuk. Kiemelkedő szerepük lehet a hagyományok megismerésében, tiszteletben tartásában.
A család, ha bírja segítheti rokonait, szomszédait, jótékonykodhat, és persze kiveszi a részét a közterhek viseléséből.
És-és-és, mi volna az állam szerepe ebben az idealizált környezetben?
A fentiek figyelembevétele és a lehetőségek megteremtése, hogy fenti rend szerint élhessenek polgárai. Megvédeni őket káros spekulatív folyamatoktól, hatásoktól. Biztosítani nyugalmukat, fejlődésüket. Lehetővé tenni gyarapodásukat.
Nem a polgár van az államért.
Szegény országnak, szegény a királya!
Hát, kérem tisztelettel, lehet rakni azt a máglyát!
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!