Dosztojevszkij 1821. november 11-én született Moszkvában, apja egy szegénykórház orvosa volt, kemény és szigorú ember, kinek elvesztése mélyen megviselte az érzékeny lelkű ifjút..

Hadmérnöknek tanul, amikor elérkezik hozzá apjának halálhíre, akit vidéki birtokán kegyetlenkedései miatt jobbágyai agyonvertek. Nem sokkal e lelki megrázkódtatás után epilepsziás tünetek jelentkeznek rajta, s e betegség élete végéig elkíséri majd.

Tanulmányait félbehagyva az irodalom felé fordul. A Pétervárott írt A szegény emberek című levélregényben Dosztojevszkij a Puskin és Gogol indította témához tér vissza: a két író műveit olvastatja hőseivel. A szerelem fényében még kivehető kisemberi méltóságtudat, mely a gogoli groteszk ellen tiltakozik, s ellágyul a puskini történeten, jelzi a kisember önértékelése és társadalmi sorsa közötti kettősséget: azt, amilyen, s amilyennek magát látni és mutatni szeretné, de megvalósításához már hiányzik belőle az erő. A hasonmással pedig Dosztojevszkij a kettéhasadt lelkű hőseinek sorát nyitja meg. Az 1849-es esztendő azonban derékba töri irodalmi pályáját: mint az utópikus szocializmus eszméit hirdető Petrasevszkij kör tagját letartóztatják, halálra ítélik. Csak a vesztőhelyen az utolsó pillanatban kapott kegyelmet, így nem a halál, hanem “csak” szibériai száműzetés várt rájuk. Dosztojevszij négy év kényszermunkára kerül az omszki erődbe. Ez a kegyetlen ceremónia és a kényszermunka testi-lelki megpróbáltatásai súlyosbítják idegbetegségét.

A kényszermunka (1850-54) ,majd 1855-ig Szemipalatyinszkban teljesített katonai szolgálatot .1857-ben megházasodott, majd feleségével együtt 1859-ben az “Istent kereső pokoljáró” visszatér Pétervárra. A börtönélmények, írói és gondolkodói pályáján is nyomot hagytak, és szenvedései következményeként mélyen hívő emberré vált, aki tiszteli a fennálló rendet megtisztító, és az egyszerű emberek messiási küldetésében hisz.

A Vremja, majd az Epoha című folyóiratokban publikált, az előbbiben volt először olvasható a börtönévek iszonyatát felidéző Feljegyzések a holtak házából, majd a Megalázottak és megszomorítottak című regényei. E sikerek indították el nyugat-európai körútjára Angliába, Franciaországba, Németországba és Itáliába. Az ott szerzett élményeit a Téli jegyzetek nyári élményekről című munkájában írja meg.

Anyagi gondjai rulettszenvedélye miatt is fokozódnak, s idegi zaklatottsága felerősödik. Kölcsönökre szorítkozik, s a kiadókat ostromolja előlegért. De magánélete sem szerencsés: első felesége valósággal gyűlöli, míg a rendkívül értelmes, de egzaltált nagy szerelme, Polina Szuszlova elhagyja. Második felesége egykori gépírónője lesz, aki viszonylag elfogadható feltételeket teremt számára az alkotómunkához.

A 70-es évek közepén már több nagy mű áll mögötte. A kényszermunka időszakának megrendítő tapasztalataiból építkezik a Feljegyzések a holtak házából, míg a Feljegyzések az egérlyukból a tudathasadásos hős belső monológjait rögzíti. De mögötte van már a Bűn és bűnhődés és A félkegyelmű is. A játékosban a sorsot kihívó lélek kínja és nyomorúsága köszön vissza a beteges játékszenvedélytől és szerelmi érzülettől túlfűtött mű lapjairól, míg az Ördögök a forradalmat az anarchista terrorizmussal mint az Isten ellen lázadó, hatalommániákus ész következményével mossa össze. A póklelkűségnek, a mit sem sejtő áldozatait hálójában tartó eszmének a hőse lép elénk A kamaszban. A 70-es évek végétől, akárcsak előtte Gogolt, Dosztojevszkijt is egyre inkább messianisztikus küldetéstudat keríti hatalmába: a Krisztust megtagadó nyugati civilizációval szemben Oroszország elhivatottságát hangoztatja az egyetemes kereszténység terjesztésében. Mindezt publicisztikája, a híres Puskin-beszéd, s a fivérével közösen kiadott folyóirat is tanúsítja. Ez a fajta tételes gondolkodás azonban idegen regényeitől, így az utolsó nagy műtől, a Karamazov testvérektől is.

1870-es évek végén még sikerült befejeznie A Karamazov testvéreket, majd néhány hónappal a regény megjelenése után, 1881 február 9.-én meghalt.

Dosztojevszkij az emberi szenvedésekről tesz tanúvallomást. Reánk kényszeríti a részvétet, de azt is, hogy tisztázzuk saját lelki életünk rejtelmeit is. Alig-alig van író, akinek a művészete annyira katartikus, azaz lélektisztító hatású volna, mint ez a saját testi-lelki szenvedéseivel kínlódó, az emberi valóságot annyira saját személyében élő lélekvizsgáló, aki saját téveszméi ellenére lehetett az emberiség nagy tanítója és nevelője.

"A közvéleményt meg lehet mérgezni, de csak olyan méreggel, amelyik ízlik neki."

"…az ember nem annyira az Istent keresi, mint inkább a csodákat. És mivel az ember nem tud meglenni csoda nélkül, teremt magának újabb és újabb, immár saját csodákat…"

"Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sohase láttuk addig, de alighogy rápillantunk, érdekel, még mielőtt egy szót is váltottunk volna."