Tél felé

Fölébredek.
A nap is teszi.
Kinyitom szemem,
míg e perc jövőm tervezi.

Subába bújik az őszi táj.
Dér nyaldossa füveit,
s kinn áll a didergő király,
míg a kályha melegít.

Kilépek a haldokló táj felé.
Mint kabátban meleget lopó,
mellettem elhalad
egy öreg, s egy igavonó.

Hull a színes falevél,
szél söpri a környék útjait.
Szikkadt földeken a napfény elvetél,
fagy hasítja ekézett rögeit.

Sapkám fülembe húzom,
ne halljam a szél mit susog.
Köröttem süvit magyarázón,
míg biztatón vár otthonod.
Varga István



Tél lesz

Elkésett virágok
tapogatóznak a hideg õszben.

Remélnek még
gyümölcsöt?

Mennyből az angyal

Mennyből az angyal - menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.

Az asszony egy fárasztó munkanap után állt sorban kenyérért egy furgon mellett, amely minden nap adott időben érkezett a patika szomszédságába. A kenyér finom volt és olcsónak számított, ő tehát igyekezett kifogni, hogy lehetőleg minden nap jusson belőle nekik is. A szeme ide-oda révedezett az utca túloldala és a sorban előtte álló, hajlott vállú öregember háta között, de nem fogta fel, mit lát: mindennapos szürke kötelességei zakatoltak az agyában.

Nyárutó

Mint egy szegény, sebesült katona,
a piszkos ősz járkál a mély aranyban,
a sebkötőit is letépi halkan
s csorogni kezd a vére bíbora.

Olyan alélt, hogy semmit se akar,
a napba bámul búsan és fehéren,
mellén a sok-sok vitézségi érem
rég kialudt, halott szivet takar.

Egy kőre dől s már-már aludni vágyna
álomtalan álmot egy régi ágyba,
de nincsen út, mely arra vinne már,

szívében kínok és fájdalmak üszke
s még hallja, amint fújja-fújja büszke
aranykürtjét a nyár, a messze nyár.
Kosztolányi Dezső



Szeptember elején

A hoszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.

Volt egyszer közel két és fél méter magas Buddhát ábrázoló betonszobor Bankok közepén. Nem számított igazi műalkotásnak, és az emberek sem tisztelték vallási jelképként. A turisták gyakran a talpazatán hagyták üres üvegeiket, nekidőltek, amíg filmet cseréltek a fényképezőgépükben, vagy egyszerűen figyelemre sem méltatták.
Aztán úgy negyven évvel ezelőtt egy buddhista szerzetes a templomba vitette a szobrot. Szállítás közben a szobor megsérült, megrepedt és betondarabok estek le róla.

Pillanatkép

Felhő árnyékba vonul
végig a napsütötte domboldalon,
minden más árnyékot közömbösít:
az aratók föltekintenek,
a búza ringásba kezd,
a forrás elámul,
a nyúl fölriad,
az ág moccan,
a sas megáll.
mindenki s minden viszonyul
valamiképpen a változáshoz.

Aztán folytatódik minden
ott, ahol abbamaradt
Kányádi Sándor.

Mese az összetört tükörről



Fõiskolai elõadások és hosszú értekezletek végén gyakran hangzik el a kérdés: "Van valakinek kérdése?" Akkor, amikor a hallgatóságot már úgyis elárasztották információval, és különben sincs több idõ. Ilyenkor az embernek biztosan lenne egy-két kérdése. Például: "Mehetünk már végre?" vagy "Mi a fenére volt jó ez az egész értekezlet?" vagy "Hol lehet itt inni valamit?" A gesztus célja gondolom az, hogy az elõadó jelezze vele, mennyire nyitott, de ha valóban felteszel egy kérdést, az elõadó is, a közönség is gyilkos tekintettel néz rád.

"...évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében."
Hermann Ottó


A bükkerdő

Gyermekéveim legszebb emlékei bükkerdőből mosolyognak felém. Hányszor osontam ki a házból, mélyedtem be a bükkösbe, az egyetlen templomba, amelybe igazán szívesen és eszem szerint tudok ájtatos lenni.
És milyen is ez a templom! Földjét haloványsárga levelek borítják, oly szépen, mintha nem is a szél, hanem gondos kéz hintette volna el. A sudarak oly egyenesen , oly merészen állnak, mint a gót templom oszlopai, de nem oly komoran, mert kérgök szép világosszürke, fehírrel átfutott, s a márványozást a moha végzi rajtok.

A világnapok olyan hétköznapi ünnepek, amikor az emberiség számára fontos dolgokra irányul a figyelem.

Az ENSZ 47. Közgyűlése az illetékes dublini és Rio de Janeizro-i konferenciák javaslatára 1994. március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította és deklarálta, hogy a világ emberisége jelenének és jövőjének sorsa többek között azon múlik, hogy miképp gazdálkodunk itt a Földön meglévő vízkészleteinkkel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk vizeinket.